Gazdaság és háború – mit mond nekünk a történelem?

Az alábbiakban Kolozsi Pál Péter, a Közszolgálati Egyetem Gazdasági és Versenyképességi Kutatóintézetének tudományos munkatársa által írt cikk adaptált változata olvasható, amely eredetileg magyarul aLudeconblogjaLudovika.hu.

Hajlamosak vagyunk a gazdaságot és a kereskedelmet konszenzuson és együttműködésen alapuló tevékenységnek tekinteni, ugyanakkor a gazdaságtörténet gyakran összefonódik háborúkkal és erőszakos érdekérvényesítéssel.

„A béke a kereskedelem természetes velejárója” – állította Montesquieu, a 18. századi francia felvilágosodás filozófusa és jogásza. Ez az elképzelés széles körben elfogadottá vált – legalábbis ezt bizonyítja az a tendenciánk, hogy a gazdaságot és a kereskedelmet a háborúval összeegyeztethetetlen békés tevékenységnek tekintjük. Ez intuitív: ahol fegyvereket használnak, ott nem a gazdasági megfontolásokon vagy a növekedésen van a hangsúly, hanem a katonai győzelemen vagy bizonyos esetekben a puszta túlélésen.

A fentiek tükrében Ali Laïdi francia kutató munkája Histoire mondiale de la guerre economique (A gazdasági hadviselés világtörténete) különösen érdekes és tanulságos, mivel azt bizonyítja, hogy a széles körben elterjedt hiedelmekkel ellentétben a gazdaságtörténet azt tanítja nekünk, hogy a gazdaság és a hadviselés nem ellentéte, hanem meglepően gyakran összefonódik; sőt, sok esetben a gazdaság története nem kevesebb, mint a háborúk és konfliktusok története.

Laïdi szemlélteti, hogy a gazdasági hadviselés nem újdonság, de végigkísérte az emberi fejlődést a történelem előtti időktől napjainkig – az emberek gyakran ragadtak fegyvert, hogy növeljék jólétüket, és megnyíljanak az ajtók a kereskedelem előtt. Az összecsapások és az agresszió az idők hajnala óta együtt éltek a cserével. A verseny, amely a piacgazdaság DNS-ébe van írva, nem mentes a visszaélésektől, amelyek viszont igazságtalanságokhoz és erőszakhoz vezetnek – állítja.

A kutató rámutat, hogy bár mindenkinek van általános elképzelése arról, hogy mit jelent a „gazdasági háború” fogalma, a definíciója valójában nem egyértelmű. Laïdi szerint azzal járunk a legközelebb az igazsághoz, hogy mindent belefoglalunk, ami a feszültségeket – vagy akár az erőszakot – írja le a gazdasági kapcsolatokban. A gazdasági háború erőszak, kényszer, tisztességtelen vagy illegális eszközök alkalmazása egy piac védelmére vagy meghódítására, illetve erőfölény megszerzésére vagy fenntartására, amely lehetővé teszi a piac visszaélésszerű irányítását – mondja a kutató, aki megjegyzi, hogy a gazdasági háborúk korábban véresebbek voltak, de a valóságban egyszerűen kifinomultabbak lettek. A fegyverek ravaszabbak, de ugyanolyan félelmetesek, mint régen: kémkedés, zsarolás, kibertámadások, információs hadviselés, ellenséges hatalomátvétel, és a lista folytatható. Laïdi azt állítja, hogy a gazdasági háború a gazdaság számára olyan, mint a katonai konfliktus a politikának: harc az erőforrásokért.

„Az összecsapások és az agresszió az idők hajnala óta együtt éltek a cserével”

A teljesség igénye nélkül (mivel ez lehetetlen cél lenne), Laïdi munkája hat fejezetben mutatja be a gazdasági háborúk alakulását a történelem előtti időktől napjainkig. Íme néhány tanulságos gondolat és példa az egyes korszakokhoz.

• Lehet, hogy meglepő, de gazdasági konfliktusok már a kőkorszakban is léteztek. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy őseink már a paleolit ​​korszakban is szörnyű háborúkat vívtak, amelyek fő tétje a természeti erőforrások feletti ellenőrzés volt: tavak, folyók, vadászat és gyűjtőterületek… A „gazdasági” erőszak a neolitikumban felerősödött, amikor az emberek elkezdtek felesleget termelni, amit elraktároztak – és a többiek azonnal a maguk helyére raktak. Antropológusok és etnográfusok megfigyelték, hogy az ókori társadalmakban csoportok és törzsek elsősorban kereskedelmi okokból háborúztak, gyakran azért, mert az egyik fél becsapottnak érezte magát egy kereskedelmi tranzakció során.
• Az ókor egyik legfigyelemreméltóbb és legérdekesebb példája a föníciaiaktól származott, akik úgy védték piacaikat, hogy vallásukat rákényszerítették kereskedelmi partnereikre, és a lehető legrosszabb legendákat terjesztették a nyersanyagokban gazdag vidékekről, hogy elriasszák a kíváncsiskodókat. A kutató idézett egy ószövetségi beszámolót is, amely szerint az izraelita törzsek már azelőtt „gazdasági kémkedést” folytattak, hogy letelepedtek volna, hogy információkat gyűjtsenek Kánaán természeti erőforrásairól és lakóiról.
• A középkorban a kereskedelmet gyakran szükségszerű rossznak tekintették, a kereskedőket pedig kétes jellemű figuráknak tekintették. Hivatásuk megvetése ellenére a kereskedők szervezkedtek és összefogtak, hogy ellensúlyozzák a fejedelmek világi hatalmát. A Hanza-szövetség tökéletes példája volt a kereskedővárosok konföderációjának, amely egyszerre vett részt a kereskedelemben, a gazdasági blokádokban és még a háborúban is. De ne feledkezzünk meg azokról a királyokról sem, akik a gazdasági hadviselésben is jeleskedtek: ilyen volt például XI. Lajos francia király, aki kifejezetten azért rendelt el embargót bizonyos külpiacokon, hogy kárt okozzon politikai ellenfelének. Vagy gondoljunk az olasz köztársaságokra, amelyek gazdasági rivalizálásához csak a kölcsönös gyűlölet párosult. Magától értetődik, hogy ebben az összefüggésben miért releváns, hogy amikor a portugálok a 15. században a fűszerkereskedelem meghódítására indultak, ők maguk nevezték azt „véres kereskedelemnek”.
• A középkor után a nagy földrajzi felfedezések új lehetőségeket nyitottak a globális kereskedelem számára. Az újonnan felfedezett világok hatalmas gazdasági csataterekké váltak az európai királyságok között. Bár a spanyolok és a portugálok a Tordesillasi Szerződés értelmében felosztották a területeket, nem számoltak a hollandok, az angolok és a franciák ambícióival. Népirtás, mészárlások, háborúk, rabszolgaság, gyilkosságok, kalózháborúk, hírszerzési háborúk, kémkedés… Minden eszköz meg volt engedve, hogy az arany-, fűszer- és nyersanyagpiacok feletti irányítást elvegyék riválisaiktól.
• Négy évszázados könyörtelen gazdasági összecsapások után elérkezünk a 19. századhoz, amelyet általában békés időszaknak neveznek, és ritkán törnek meg nagyobb konfliktusok. Mégis, hogy kiterjesszék fő kereskedelmi útvonalaikat, a vállalatok és nemzetek pusztító gazdasági háborúkat vívtak. Kínában a britek bombázták a kikötőket és feldúlták a pekingi Tiltott Várost, hogy megnyíljanak a hatalmas ázsiai piac kapui és megszerezzék a tea titkait. Köztudott, hogy az „ópiumháborúk” idején a britek az úgynevezett „ágyúshajó-diplomáciához” folyamodtak, hogy olyasmire kényszerítsék a kínaiakat, amit ma még elképzelni sem tudunk: az Indiában gyártott kábítószer beengedését a területükre…

„A XX. században a gazdaság a konfliktusok teljes értékű frontjává és a modern totális háború egyik színterévé vált”

• A 20. században a gazdasági hadviselés intézményesült, és a két világháború alatt valódi fegyverré fejlődött. Abban az időben a gazdasági hadviselés minden olyan eszközt felölelt (blokádok, embargók, gazdasági kémkedés stb.), amelyek alkalmasak voltak az ellenség pénzügyi erejére, gazdasági erőforrásainak gyengítésére, és végső soron háborús erőfeszítéseinek aláásására. A 20. században a gazdaság a konfliktusok teljes értékű frontjává és a modern totális háború egyik színterévé vált. A hidegháború gazdasági elszigetelődését követően a 21. században „elérkeztünk arra a pontra”, ahol a gazdasági hadviselés alapvetően katonai koncepcióját békeidőben polgári alkalmazások váltják fel – az ideológiai konfrontáció helyét a gazdasági konfliktusok veszik át, a gazdasági kapcsolatok radikalizálódnak, a gazdasági intelligencia pedig felbukkan az információ, vagyis a gazdasági fegyverek használata. Az államok és a globális vállalatok gazdasági intelligencia doktrínákat dolgoznak ki, hogy megvédjék saját információs vagyonukat, miközben megpróbálják megszerezni versenytársaik adatait.

Laïdi munkája azért elgondolkodtató, mert a történelmi tapasztalatok alapján korántsem egyértelmű, hogy a világnak békés, konszenzuson alapuló utat kell követnie a gazdasági kérdésekben – sok esetben ez a múltban nem volt így, sőt még most is fennáll annak a veszélye, hogy éppen gazdasági okok miatt alakulnak ki konfliktusok az államok között (sőt sokan azt gyanítják, hogy szinte minden konfliktus mögött ilyen okok állnak).

Mindazonáltal a valódi fejlődéshez és stabilitáshoz végső soron békés körülményekre van szükség. Ahogy Laïdi a 17. századi francia kereskedő és gazdasági gondolkodó, Jacques Savary gondolatait említi könyvében, bármilyen korszakot is tekintünk, a nemzetek története – még a legháborúsabbak is – éppúgy a kereskedelem története, mint a hódításaik története. Bár a nagy birodalmak bátorsággal és fegyverek erejével jönnek létre, csak a kereskedelem, az emberek munkája és iparuk teszi őket szilárddá és fenntarthatóvá. A győztesek hamarosan a legyőzöttekkel együtt elpusztulnának, ha nem alakítanák át fegyvereik vasát ekevasakká – vagyis ha nem támaszkodnának a mezőgazdaság, a kézművesség és a kereskedelem által termelt vagyonra, hogy a béke művészetével megőrizzék a háború borzalmai és forgatagai közepette megszerzett előnyöket.

Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.

A poszt Gazdaság és háború – Mit mond nekünk a történelem? először a Magyar Konzervatívon jelent meg.