Az alábbiakban Navracsics Tibor volt regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter és az Európa Stratégiai Kutatóintézet kutatója által írt cikk adaptált változata olvasható, amely eredetileg magyarul jelent meg aÖt perc EurópablogjaLudovika.hu.
Bár az európai integrációt gyakran válságtörténetként írják le, az elmúlt évek kétségtelenül a legsúlyosabb időszakok közé tartoznak hét évtizedes történetében. A versenyképességi válság, amely az 1980-as évek óta egyre nyilvánvalóbbá vált, a nemzetközi politikai feszültségek fokozódásával most létfontosságú az európai integráció szempontjából.
Az európai belpolitika legmagasabb szintjén a probléma Magyarország második EU-elnöksége idején került teljes fókuszba, amikor a 2024. november 8-án elfogadott Budapesti Nyilatkozat útitervet fogalmazott meg a többi uniós intézmény számára arra vonatkozóan, hogyan állítsák helyre az Európai Unió pozícióját, mivel az egyre inkább elmarad az Egyesült Államoktól és Kínától a globális versenyben.
A Draghi-jelentés – amelyet az Európai Bizottság felkérésére a Budapesti Nyilatkozat Európai Tanácsi vitája és elfogadása során készítettek, és 2024 őszén tettek közzé – volt az elsődleges motiváció. A dokumentum brutális pontossággal emeli ki az EU strukturális gyengeségeit.
A jelentés fő figyelmeztetése szerint az EU gazdasági teljesítménye és termelékenysége drámai mértékben elmarad versenytársaitól: az USA és az EU közötti GDP-különbség mára elérte a 12 százalékot, míg az európai növekedés idén alig haladja meg az 1 százalékot. A jelentés szerint Európának évente 750-800 milliárd eurónyi új beruházásra lenne szüksége, hogy megőrizze pozícióját. Ez az összeg még a Marshall-terv mértékét is meghaladja, és az EU teljes GDP-jének 4,4–4,7 százalékának felel meg.
„A Draghi-jelentés… brutális pontossággal kiemeli az EU strukturális gyengeségeit”
Ennek az elmaradásnak az elsődleges okai az innovációs hiány és a túlzott energiaköltségek. Az európai ipari szereplők jelenleg három-ötször magasabb gázárat, két-háromszor magasabb áramárat fizetnek, mint amerikai vagy kínai versenytársaik. Nem véletlen, hogy a túlélés érdekében a döntéshozók meghátrálásra kényszerülnek: a Bizottság a közelmúltban a klímavédelmi és a metánkibocsátási szabályok célzott elhalasztását javasolta, miközben a tagállamok egyre inkább a Green Deal deregulációját szorgalmazzák az ipari bázis megmentése érdekében.
Ebben a feszült helyzetben magas szintű tárgyalások kezdődtek az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretéről (MFF). A tét óriási, hiszen a most formálódó keretrendszer a stratégiai prioritásokhoz rendeli majd az erőforrásokat. A Bizottság javaslata közel 2000 milliárd eurós összköltségvetést irányoz elő, ami az EU bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1,26 százaléka.
Bár papíron hatalmas növekedésnek tűnik a szám, a kötelező inflációs kiigazítások és a NextGenerationEU alapból származó mintegy 149 milliárd eurós adósság-visszafizetési kötelezettség után a növekedés reálértéken elhanyagolható, mindössze a GNI 0,02 százalékpontját teszi ki.
A belső vitákat tovább fokozza, mert a Bizottság radikálisan átalakítaná a költségvetést: a jelenlegi hét helyett csak négy fő fejezetbe konszolidálná a kiadásokat, és a korábbi 52 helyett csak 16 alapprogram maradna meg. Új, 130 milliárd eurós Európai Versenyképességi Alapot (ECF) hoznának létre, míg a Horizont Európa kutatási és fejlesztési program7 költségvetését 1 milliárd euróra növelnék.
A legnagyobb vitapont a Kohéziós Alapok és a Közös Agrárpolitika (KAP) körül forog. A Bizottság ezeket egyetlen 865 milliárd eurós „gigaalapba” vonná össze, és a kifizetéseket merev, mérföldköveken alapuló nemzeti reformtervekhez kötné. Ebben a megközelítésben a nettó befizető országok a hatékonyság növekedését tapasztalnák, míg a kelet-közép-európai tagállamok – köztük Magyarország – attól tartanak, hogy a védelmi és technológiai projektek kiszipolyozzák felzárkózásukat. A Bizottság a finanszírozást öt új saját forrásból származó bevételből fedezné (pl. a kibocsátáskereskedelmi rendszerből és a szén-dioxid-határ kiigazítási mechanizmusból származó bevételek), amelyek évente 58,2 milliárd eurót generálnának.
A 2028–2034 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretről folyó vitában is egyre hevesebben kerül előtérbe az Európai Unió jövőjével kapcsolatos legégetőbb kérdés: Képes lesz-e az Európai Unió összeállítani saját egységes versenyképességi programját, és biztosítani tudja-e ehhez a keretet és a pénzügyi forrásokat? A válasz alapvetően meghatározza az európai integráció jövőjét – akár szorosabb együttműködésről, akár lazább, nemzeti stratégiai alapú együttműködésről lesz szó.
Átcsoportosított uniós források – ki nyer és ki veszít a 2028 utáni költségvetési időszakban? /*! Ez a fájl automatikusan generálódik */!function(d,l){„use strict”;l.querySelector&&d.addEventListener&&”undefined”!=URL típusa&&(d.wp=d.wp||{},d.wp.receiveEmbedMessage||(d.wp.receiveEmbedMessage{=function(embed) t=e.data;if((t||t.secret||t.message||t.value)&&!/(^a-zA-Z0-9)/.test(t.secret)){for(var s,r,n,a=l.querySelectorAll(‘iframe(data-secret=”‘+t.secret+'”)’),o=l.querySelectorAll(‘blockquote(data-secret=”‘+t.secret+'”)’),c=new RegExp(„^https?:$”,”i”),i=0;i