Egy izgalmas új kötetet közzétette István Pál történész, címmel New York – Washington – London. Fejezetek az anglo történetéből– –Amerikai állami szocialista intelligencia, 1950–1970 (New York-Washington-London. Fejezetek A Pártagllami Hírszzerzés Angol-Amerikai Osztáanak Történetéből, 1950-1970). A könyv célja, hogy bemutatja a magyar hírszerzés által az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban 1950 és 1970 között a legjellemzőbb műveletek eseteit. Ezek az esetek jó áttekintést nyújtanak az Állami Védelmi Hatóság (ÁVH) külföldi hírszerzési tevékenységeiről, és 1953 után a Belső Minisztérium (BM).
A könyv nem foglalkozik a katonai felderítés területével – nem a legkevésbé, mert az 1989 -es politikai átmenet után a magyar katonaság nem bocsátotta ki ezeket az operatív fájlokat kutatás céljából. Ennek oka az a tény, hogy a korábbi célországok – a Nato tagállamok – most Magyarország szövetségesei, és a fájlok minősített információkat tartalmazhatnak.
A kezdetben fontos kijelenteni, hogy a II. Világháború vége után az Állami Védelmi Osztály (ÁVO) a 2. felosztás keretein belül megkezdte a hírszerzés és az ellenfél elleni küzdelem kezelését. Ezt Rákosi Ávh követte, amelynek B részlege a hazai elleneresztő képességért, valamint az ország határán túlmutató hírszerzési műveletekért volt felelős. 1962 augusztusától olyan struktúrát hoztak létre, amely lényegében a politikai átmenetig maradt a helyén: a Belügyminisztérium III. Fő Állambiztonsági Minisztérium, az I. Minisztérium felelős a hírszerzésért, míg a II. A tanszék ellenigazdálkodás (vagy – amint általában nevezték – BM III/I és III/II).
Noha a Rákosi -korszak intelligencia- és ellentmondásos szolgáltatásai nem voltak pontosan ismertek a professzionalizmusukról, mindazonáltal brutális – és néha halálos – repesszió eszközeként szolgálhatnak. Az állítólagos kémek kipróbálása egymás után követte, és amikor a tényleges ügynököket alkalmanként elfogták – például a jugoszláv állambiztonsági szolgálattal való „összecsapások” során, az UDB -t gyakran végrehajtották. 1956 után azonban a perspektíva elmozdulása is megtörtént: az idegen nyelveket beszélő képzett tisztek kezdtek megjelenni. Meg tudták bocsátani a külföldi nagykövetség személyzetét a fogadásokon, miközben rendelkeznek a hatékony kémhálózatok felépítéséhez szükséges készségekkel.
Noha a kattár-korszak intelligenciáját nem lehet összehasonlítani a kelet-német vagy a szovjet szolgáltatások műveleteivel, voltak olyan speciális területek, ahol jól teljesített. Míg a lengyel hírszerzés az Egyesült Államokban nagyon aktív volt a lengyel diaszpóra köszönhetően, például Magyarország, a Vatikánt kiemelkedő célpontként kezelte, ahol jelentős hálózatot tartott fenn.
„A kiválasztott, érdekes esetek révén átfogó kép jelenik meg, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy mélyen megértse a kádár-intelligencia tevékenységeit”
A kötetben szereplő vizsgálatok számos új felfedezést tartalmaznak. A kiválasztott, érdekes esetek révén átfogó kép jelenik meg, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy mélyen megértse a Kattár-intelligencia tevékenységeit. Vegyük például a „Londonból Perugia” című tanulmányt. Ez a történet egy tipikus példa a női egyetemi hallgatók sorsára, akik 1956 után nyugatra menekültek. Éva Delfin elképzelte a nyugati jövőjét, elutasította a Magyarországon maradt szülei konformista hozzáállását, és úgy döntött, hogy nem feleségül veszi a magyar embert, és – részben a jövőbeli férje, de még inkább a rémületet megtapasztalta.
Lehet, hogy mások nem szakítottak meg olyan nyíltan a korábbi életükkel, de ez az a tény, hogy mindenki jelentős távolságot tartott a magyar rezsim képviselőitől. A tanulmány feltárja az akkori magyar intelligenciare jellemző súlyos szakmai hiányosságokat is – például a megfelelő előkészítés nélkül elküldött ügynököket, az utasításokat telefonon adják át, és figyelmeztető jelek, amelyek azt jelzik, hogy az ügynököt „megfordították”.
A „Courier: A szobrász, István Komáromy szobrász” című tanulmány jelentősen megváltoztatja a történet korábbi megértését, mivel az abban alkalmazott források azt jelzik, hogy az Egyesült Királyság magyar hírszerzési hálózatát már korábban már korábban is feltették – az MI5 valószínűleg sikerült felfedezni az Egyesült Királyságban működő magyar hálózat teljes teljesítését valamilyen ponton. A szobrász és a magyar titkos rendõrség kapitánya, Gárbor Pados közötti szoros személyes kapcsolat felhívta az MI5 figyelmét, ami azt eredményezte, hogy Komáromy -t meghívták kihallgatásra. A beszélgetés során az ellenfél tisztviselő figyelmeztette Komáromyt, hogy barátja hírszerző ügynök volt, és hasonló vádakat is tett más diplomatákkal szemben.
Annak ellenére, hogy azt mondták, hogy nem, a művész ezt jelentette Padosnak, aki aztán megkérdezte az említett neveket, és kifejezetten a kollégákról kérdezte, akiket még nem jegyeztek meg. Komáromy utána folytatta a kapitányt, ami csak az MI5 engedélyével történt – csak arra, hogy a művészt „megfordultak”, és akkoriban a brit ellenintelligencia mellett dolgozott.
A kémkedés játékai még ma is felújítanak a jelenlegi neo-hidegháborús éghajlatunkban, tehát a téma kétségtelenül érdekes és releváns. A kötet értékes betekintést nyújt a Kattár-korszak hírszerzési világának kevésbé ismert sarkába-egy olyan, amely sokkal kevesebb figyelmet kap, mint a hírhedt BM III/III, amely a Magyarországi demokratikus elemek megfigyeléséért felelős. A források alapos ismeretével és a műszaki kifejezések egyértelmű magyarázatával a szerző szakszerűen irányítja az olvasót. Ezért István Pál könyve ajánlható mind a történészek, mind az olvasók számára, akik érdeklődnek a történelem iránt.
A posztkommunista magyar hiábavaló kémháború az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ellen először magyar konzervatívon jelent meg.
