A Bécsi Kapu téren, a Buda kastélyban található evangélikus gyülekezet elleni vizsgálat kétségtelenül az egyik legkorábbi és legszélesebb körű egyházi célú művelet volt, amelyet a magyar állami rendõrségi állami védelmi osztály (ÁVO), később az Állami Védelmi Hatóság (ÁVH) néven ismert. Figyelemre méltó, hogy az ügyi iratok kivételes részletességgel maradtak fenn. A vizsgálat fő célpontja az evangélikus lelkész, Ferenc Sretter de Szanda volt. Srettert 1932 -ben rendezték el, és egy évtizeddel később a Buda -kastély templom szellemi vezetőjévé választották. A szolgáltatások általában 80–120 résztvevőt gyűjtöttek össze. Sretter képviselte az úgynevezett „ébredési” vagy karizmatikus mozgalmat az egyházon belül, és kompromisszumok nélküli vallási vezető volt. Gyülekezetében számos nyugdíjas jobboldali katonatiszt is szerepelt, amelyek érthetően felhívták a feltörekvő kommunista titkos rendõrség figyelmét.
A csoporttal kapcsolatos legelső információkat 1946 óta nyilvánvalóan összegyűjtötték, kezdetben a ‘Rólsás’ (‘Rosy Ofók’, vagy ‘A rózsa’) codename alatt, és 1952 tavaszától kezdve a ‘Sádánok’ (Sátánok ‘) codename alatt. A mögöttes feltételezés az volt, hogy Sretter és társai „a demokrácia elleni összeesküvés a vallási összejövetelek leple alatt a Bécsi Kapu tér evangélikus közösségében”. Az állambiztonsági adatok szerint Sréter és fia, Miklós állítólag az amerikai hírszerző szolgálatok ügynökeiként toborozták. A Sréter mellett a nyomozás Ggy lelkész asszisztenst, Bertalan Zsótér ezredes és felesége, ezredes (Ret) Eele Rek, és végül, a gyülekezeti idősebbek, Valdemár Benczúr és Gyula Tomka.
Az egyház eredetileg a titkos rendõrség figyelmére fordult, mert a CSEPEL munkavállalója – akit letartóztattak a kommunizmus kritikájáért – korábban ott jártak szolgálatban. Az informátorok toborzása a gyülekezetben nehéznek bizonyult, mivel a „zárt vezetői kör” létezett a közösségen belül, és Sréter csak a legmegbízhatóbb embereit engedte bele. Az egyik első ügynök a „Sipos” volt, egy „kompromittáló alapon” toborzott munkavállaló, azaz zsarolva. Munkásosztályának háttere miatt nem férhetett hozzá a belső körhez, és anyja történt, hogy Srémer ellensége volt. Ennek eredményeként a „SIPOS” -ot csak az összejövetelek dátumainak rögzítése, a résztvevők listájának összeállítása és a szakadt levelek visszakeresése a kukából.
„Bár a jelentéseik néhány furcsa megjegyzést idéztek … nem volt bizonyíték a rezsimellenes összeesküvésről”
Az ügynökök folyamatosan figyelték a Bibliatanulmányok során mondott eseményeket. Bár jelentéseik néhány furcsa megjegyzést idéztek-például az evolúcióellenes nézeteket és azt a hitet, hogy Jézus Krisztus visszatér egy közelgő amerikai-szovjet nukleáris háború után-, nem volt bizonyíték a rezsimekellenes összeesküvésről.
A csoport első fellépése 1951 tavaszán és nyarán érkezett: G lelkész asszisztenset letartóztatták és azzal vádolták, hogy a Szovjetunió sértését a II. Világháború végén tartott beszédekben sértette meg. A budapesti „osztály ellenségek” 1951 -es nyári kitoloncolásai során (kitelepítek)) Öt egyházi tisztviselőt és három vének (presbiter) kiűzték az evangélikus egyházi körzetből – a Bécsi Kapu Square Church több tagja. A Zsótéréreket és a Benczúrot szintén deportálták. A G lelkész asszisztenset röviddel később engedték szabadon, miután beleegyezett abba, hogy jelentést tesz a közösségről. A „PAX” lett, az egyetlen igazán hasznos ügynök, aki az Állami Biztonsági Szolgálatnak sikerült toborozni a nyomozás során.
A Sriter folyamatos kapcsolatot tartott fenn a deportáltakkal, rejtett módon megfelelve, gyűjteményeket szervezve a közösségen belül, és pénzt és ruházatot küldött. Az Ávh a vidéki ágainak deportált egyének vizsgálatát kérte, megfelelő személyek toborzása terveivel. Például Benczúr deportáló tisztje olyan ügynök volt, akinek a feladata barátságos volt, kielégítse igényeit és megszerezze bizalmát. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy Benczúr túl keresztény, gyűlölte a Szovjetuniót, és nem volt alkalmas a toborzásra. Ugyanez az értékelés vonatkozott arra az egyénre, aki leveleket szállított Sretter és Zsótér asszony között: „Megállapítottuk, hogy fanatikusan vallásos, és ezért alkalmatlan a toborzásra.”
A hívõket nyíltan arra buzdították, hogy az üldöztetés ellenére ne mondják el keresztény hiedelmeiket: „Sok esetben félünk beismerni, hogy Isten szolgái, az ő választott népe vagyunk, mert attól tartunk, hogy a következményektől – elveszíthetjük a munkánkat, vagy üldöztetéssel szembesülhetünk. Soha ne hazudjunk, soha ne kompromisszumot tegyünk, de merészen fogadjuk el Isten szolgálatát, mert aki hisz, és az Istenben való bizalma, mindig megkapja jutalmát! Az egyik idősebb prédikált.
Néhányan azt akarták, hogy szabadon engedjék el ügynökként, de nem engedték el, hogy távozzanak. Ahogyan az egyik tiszt megjegyezte:
A „PAX” a találkozó során kijelentette, hogy a Szarvas evangélikus gyülekezete meghívni akarta őt lelkészként… a Szarvák meghívásával kapcsolatban, megkérdezte, hogy mi a helyzetünk, és megengedjük -e, hogy… azt mondtam a „Pax” -nak, hogy nem mehet Szarvákba. Világossá tettem, hogy az oka az volt, hogy jelenlegi munkája nem mutatott jelzést arra, hogy őszintén szeretett volna engedni a múltbeli bűneit.
1952 tavaszán terveket készítettek a megfigyelő berendezések telepítésére a Srémer lakásában, a Táncsics Mihán Street 28 -ban és a lelkész irodájában. A terv a következő volt:
„A Sretter jelenlegi telefonvonala szándékosan megsérül. Megállapításokat fognak tenni annak biztosítása érdekében, hogy a hibajelentést a postahivatalon irányítsuk. Ezután az ügynökök meglátogatják a Srémer lakását, hogy „javítsák” a telefont, és a javítás során szándékosan megtörik a telefont. A telefont ezután cserélik. A beépített megfigyelő berendezést tartalmazó csereeszközök megkülönböztethetetlenek-mindkét külső, mind belsőleg-a szokásos postai telefonoktól.
A lelkészt és a közösség néhány tagját szintén követték az utcán. Például Srétert egész nap 1952. április 19 -én vizsgálták meg, a „Bécsi” kódnév alatt. Ez az első, amikor az első sokkoló hibák jelentek meg. Emlékeztetni kell arra, hogy ez nem volt a Káva korszak kifinomult, szakmai minisztériuma, hanem az Ávh a ráva rezsim alatt, amely gyakran megtévesztette magát az előzetes fogalmakkal és az amatőr eljárásokkal.
„Megállapítottuk, hogy a nyilvántartási adatok nem felelnek meg a valóságnak”
Mint kiderült, bár Etele Reell lakását május közepén figyelték meg, a nyomozók tévesen hitték-a ritka utónevén alapultak-, hogy a cél egy nő volt, és ezért arról számolt be, hogy soha nem hagyta el a házat. Még sokkolóbb hiba történt, amikor kiderült, hogy a nyomozás kezdetétől kezdve összezavarodtak Ferenc Sretter -t egy másik Graz -i Ferenc Sretterrel – aki valójában az amerikai ügynök volt. Sőt, a lelkész fiát nem nevezték Miklósnak.
„Megállapítottuk, hogy a nyilvántartási adatok nem felelnek meg a valóságnak. Az archívumokból beszerzett anyagok szerint sem Ferenc Sretter, sem fiát nem toborozták az amerikaiak, és valójában Okolicsiyi Miklós volt, az Ausztria Grazban élő amerikai hírszerző ügynök, akit (a másik) Ferenc Sriter és Miklós Sretter toboroztak. ”
Talán jellegzetesen, miután kiderült, hogy a cél nem volt amerikai kém, a vizsgálat egyébként folytatódott.
Az ügy végül „megoldotta magát”, mivel Srétert karizmatikus nézetei miatt először eltávolították a helyzetéből, és lelkész asszisztens lett. Aztán 1954 nyarán elhagyta az evangélikus egyházat, és a szabad keresztény mozgalom felé haladt. Utódja Lajos Váradi volt, aki az állambiztonság szerint „betartotta az állam és az egyház közötti szerződést”. A fájlt 1956. október elején bezárták, mert „az ügyben nem történt előrehaladás”, és „a meglévő adatok nem bizonyítják, hogy ellenséges tevékenységekkel foglalkozunk, amelyek igazolják azt, hogy ezt folyamatban lévő esetként kezeljék”. Ennek ellenére egy ügynököt a közösségen belül tartották, csak akkor, ha az ellenséges tevékenység felújulhat.
A történet kiemeli azokat a súlyos előítéleteket, amelyekkel a Rákosi-kori állambiztonság működött, de ez azt is mutatja, hogy módszereik sokkal ügyesebbek voltak, mint a későbbi Kádár-korszak társaik. Sretter pusztán szerencsére tartozott a szigorúbb hivatalos következményektől való meneküléséről, miközben sok elvtársa és kollégája zaklatott és erőszakosan áthelyezték a vidékre. A történet azt is rámutat, hogy csak egy hatékony védelem volt a toborzási kísérletek ellen: a meghatalmazhatatlan vallási hit.
A „Sátánok” című poszt a Buda -kastélyban: Az evangélikusok elleni titkos vizsgálatok először jelentek meg a magyar konzervatívon.
