Mindenszentek és halottak napján a katolikus világ a megdicsőült és szenvedő egyházat ünnepli, míg a protestáns hagyomány nem tartja meg ezeket az ünnepeket, a nem hívők pedig más vallásúakkal együtt egyszerűen megemlékeznek elhunyt szeretteikről.
Az alkalomnak keresztény és nem keresztény gyökerei is vannak, és mindenki egyénileg dönti el, hogyan vesz részt rajta – hogyan kíván megemlékezni elhunyt rokonairól. Ez azonban csak a halottakra való emlékezés külső aspektusa. Sokkal fontosabb a lényeg: az égető személyes kérdés, hogy hol leszünk mi magunk, amikor a távoli jövőben ránk emlékeznek – és milyen valóság vesz majd körül bennünket.
A halál természetének és az azon túli valóságnak a keresése egyidős az emberiséggel, a tudományos elméletek, mítoszok, vallások és hiedelmek különféle válaszokat kínálnak. Mégis van egy vastörvény, amelyet senki sem tud megszegni: a biológiai halál állapotából – vagyis miután az agyhalál bekövetkezik, és az életfunkciók már nem állnak helyre (a rabbinikus hagyomány szerint az a személy, aki négy napja halott és bomlásnak indult, valóban halott) – soha nem tért vissza ember. Más szóval, egyetlen tudósnak, kutatónak, gurunak vagy vallási vezetőnek sincs empirikus tapasztalata a végső valóságról, és senkinek sincs megcáfolhatatlan bizonyítékokkal alátámasztott válasza a biológiai halál utáni létezésről vagy nemlétezésről.
„Senkinek nincs megcáfolhatatlan bizonyítékokkal alátámasztott válasza a biológiai halál utáni létezésről vagy nemlétezésről”
Vagyis a válasz magában a Teremtőben van – ha van a világnak Teremtője. Ha nincs, akkor a tehetetlenség viszi előre a létezést, és az emberi lét értéke maga a jelen tapasztalata.
Ha van Teremtő, akkor az a kérdés, hogy ki Ő valójában, ki adott róla hiteles információkat, és – ha mindezt tudjuk – a második lényeges kérdés, hogy mit mond nekünk saját emberi sorsunkról, elsősorban az emberi lét értelméről és az elmúlásról.
A keresztény kultúrában az isteni magyarázatok és válaszok elsődleges forrása az egyetlen közös mérce, amelyet minden keresztény felekezet, csoport és hit isteni mérvadónak fogad el – a Biblia, amelynek szerzői úgy vélték, hogy a szent szövegek nem emberi szándékból, hanem isteni kinyilatkoztatásból származnak. Ezt nem kötelező elfogadni – de akkor mi marad alapnak? Akkor mik a keresztény hit alapelvei? És mit kezdünk azzal, hogy az ószövetségi szerzők, Jézus és az apostolok is isteni ihletésű közléseknek tartották ezeket az írásokat, és ezt többen életük árán is fenntartották?
Jézus a kulcsfigura
Senki sem tért vissza a biológiai halál állapotából, ahogy korábban írtuk – ami egy kivétellel igaz állítás. A keresztény hit egy markáns alaptézisen nyugszik, amely, mint az épület sarokköve, meghatározza a ház stabilitását vagy instabilitását: Isten Fia, a Krisztus egy názáreti zsidó emberben, Jézusban testesült meg – hirdette az üdvösség útját, jeleket és csodákat tett, elfogták és megölték – de harmadnapon felment a halottakból, és feltámadt a mennyből. feltámadt, átalakult emberi test.
Ez az evangélium.
Ha nem igaz, ha nem így történt, akkor hiábavaló minden keresztény, Krisztus-követő hite – írja Pál apostol –, mert legkésőbb haláluk pillanatában szembesülnek azzal a ténnyel, hogy hittek egy mítoszban, aminek semmi köze a kemény és fájdalmas valósághoz.
„A harmadik napon feltámadt a halálból, és miután felvitték a mennybe, örökké él egy feltámadt, átalakult emberi testben.”
De ha minden így történt, és az evangéliumokban leírt történeteket hitelesen a szemtanú tanítványok írták meg, akkor az ilyen ember mindenkinek elmesélte a halál utáni valóságot – aki személyesen is átélte, és ahonnan valóban visszatért. Jelen esetben ez empirikus tanúságtétel, bizonyítékokkal megpecsételve, és ennek figyelmen kívül hagyása óriási hanyagság minden átmeneti ember részéről. Hiszen itt a létezés forog kockán – az örökkévalóságban meghatározott sorsunk.
Jézus esete ezért különleges, mert tanítása éppen azon áll vagy bukik, hogy valóban feltámadt-e. Ő ugyanis azt mondta, hogy ő Isten Fia – ezért végezték ki az istenkáromló követelés miatt –, és megjövendölte, hogy megölik, de a harmadik napon – a test bomlási állapotából – feltámadt testben tér vissza.
Az Egyház születése éppen ehhez a tényhez kötődik: néhány héttel a Mester kivégzése után a szétszóródott, hitetlen és csalódott tanítványok saját kárhoztatásukat kockáztatva nyilvánosan kijelentették, hogy saját szemükkel látták a feltámadott Jézust, és a belé vetett hit által mindenki elnyerheti személyes üdvösségét és a testi feltámadást.
Milyen testben fogunk feltámadni?
Az első keresztények azért lettek keresztények, mert hittek a feltámadt Jézusban – és ez ma sincs másként. Aki hisz Jézus feltámadásában, az tudja, hogy Ő volt az „első zsenge” (1Kor 15:23), és e minta szerint minden benne hívő fel fog támadni a maga idejében. Ez a keresztények nagy reménysége.
A Biblia ezért a következőket mondja a feltámadásról:
– Mindenki testben feltámad, akár akarja, akár nem – akit Isten egyszer életre hívott, az soha többé nem hal meg.
– Nemcsak a lélek halhatatlan, hanem az egész emberi személyiség; a feltámadáskor az ember minden alkotóeleme – a lélek, a lélek és a test – újra egyesül, csak egy új, romolhatatlan formában.
– Nincs reinkarnáció, csak inkarnáció – hívta fel a figyelmet Jézus arra, hogy az élet egyedi és megismételhetetlen –, vagyis abban a testben fogunk feltámadni, amelyben élünk, csak a lehető legjobb formájában.
„A feltámadáskor az ember minden alkotóeleme – a lélek, a lélek és a test – újra egyesül, csak egy új, romolhatatlan formában”
– Előbb-utóbb mindenki átéli az első, fizikai halált – de nem feltétlenül a „második” halált –, a teljes személyiség teljes elszakadását Istentől. Ennek elkerülése az ember érdeke.
– A döntő kérdés tehát nem a létezés vagy a nemlét kérdése, hanem az, hogy hol lesz az egyén örök létének helye: a mennyben vagy a pokolban (Isten jelenlétében vagy azon kívül).
– Az embert saját akaratereje nem tudja feltámasztani, és jócselekedetekkel sem „kivívhatja” a benne való részvételt; azt Isten kegyelme adja.
– A feltámadás jogát az igazságosság alapján szerzik meg: valakinek meg kell fizetnie a bűn (a halál) árát, tehát ha az ember fel akar támadni, akkor el kell fogadnia, hogy a Megváltó ezt az árat fizette meg helyettünk, helyettünk halt meg a kereszten a mi bűneinkért. A feltámadást Jézustól lehet kapni; csak vele együtt tudunk feltámadni, nélküle nem.
– Ugyanaz a test fog feltámadni, mint aki meghalt, de a feltámadt test mennyei test lesz. Jézus példája mutatja – feltámadott teste is felismerhető volt az övéként, meg lehetett érinteni, ugyanúgy beszélt, halat evett –, de be tudott menni egy zárt ajtón, amikor megjelent a tanítványainak, másodpercek alatt át tudta hidalni a fizikai távolságokat, amikor Jeruzsálem után Galileában jelent meg stb. A keresztény teológia szerint a nem vérből, hanem lélekből táplálkozó test már nincs időhöz és térhez kötve.
„Jézustól megkaphatjuk a feltámadást; csak vele együtt tudunk feltámadni, nélküle nem”
– Pál apostol leírása szerint a feltámadt test különbözni fog a földi testtől, mint a búzanövény az elvetett magtól – a kis mag elrothad a földben, de belőle egy nagy, kifejlett növény sarjad ki, amely, bár belőle származik, összehasonlíthatatlanul más megjelenésű, lényegében más jellegű. Pál folytatja: a romlandó test romolhatatlanná (örökkévalóvá), a sebezhető test dicsőségessé, a gyenge test erővel teli, soha nem fárasztóvá válik. Ahogyan földi testünkben az első ember, Ádám képét viseltük, úgy feltámadt testünkben a második ember, az Úr képmását fogjuk viselni – ugyanaz a mennyei testünk lesz, amelyben Jézus Krisztus megjelent tanítványainak 40 napig feltámadása után, és amellyel Isten felvitte őt a mennybe.
A „halottak napján” fontos kimondani – az evangélium üzenete szerint – nem a halálé lesz az utolsó szó. „Aki hisz Krisztusban, annak örök élete van, átment a halálból az életbe” – mondja a bibliai ígéret. Jézus követése tehát nem vallás, hanem a haláltól való megváltás útja.
The post Meghalhat az emberi test? először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
