Az ebédszünetben egy felső tagozatos diák lépett be a szobánkba, és lazán megkérdezte, nem akar-e valaki csatlakozni a KISZ-hez. Senki nem jelentkezett, és láthatóan nem is lepődött meg ezen; listájával távozott. A Kommunista Ifjúsági Szövetség a pártállam ifjúsági szervezete volt, de senkit nem érdekelt. A középiskola első évében jártunk; 1988 volt, és csak úgy jöttek a hírek a folyosón, hogy megalakult az egyetemistákból egy ellenzéki csoport, amely tüntetéseket szervez, és jó kollégákból áll.
A rendszerváltás küszöbén mi, tinédzserek is többé-kevésbé tisztában voltunk azzal, hogy mi történik körülöttünk. Szüleink baráti társaságainak elfojtott vagy már eléggé nyílt politikai vitáit, beszélgetéseit hallva tudtuk, hogy ez történelmi idő, és minden megváltozik. Baráti és ismeretségi köröm idősebb tagjai közül többen bementek a Fideszbe, és apám gyerekkori barátja, Lánczky Laci is néha eljött hozzánk. izgatottan szervezte a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) Budapesten – (majdnem) mindenki politizált.
Amikor 1989-ben először részt vettem egy Fidesz-tüntetésen Románia nagykövetsége előtt, magával ragadott az utcai tüntetések ereje, az összetartozás érzése, és a fiatalok tömege meggyőzött arról, hogy a kopott, szürke, oxigénhiányos valóság helyett egy jobb világ jön – velünk.
„Amikor 1989-ben először részt vettem egy Fidesz-tüntetésen a román nagykövetség előtt, magával ragadott az utcai tüntetések ereje”
A jobb világ pedig csak nyugati lehetett, hiszen az ország a szovjet tömbben sínylődött, az orosz megszálló katonák pedig még velünk voltak. Szűkebb hazámban, Gödöllőn a régi, patinás Grassalkovich-kastély egyik szárnyában volt szociális otthon. A barátom édesanyja miatt mentünk oda, aki ott dolgozott, és gyakran láttuk az orosz katonákat a barokk stílusú épület másik szárnyában felállított koszos laktanyában bolyongani.
Nyugati világra számítottunk, mert nyugati zenét hallgattunk, nyugatról importált ruhákat hordtunk, az akkoriban megnyíló nyugati stílusú szórakozóhelyeket látogattuk, és már volt személyes tapasztalatunk a vasfüggönnyel elválasztott két világ közötti különbségről. A magyarok már a nyugati államokba utazhattak világútlevelükkel; Láttam Bécset, és öt barátommal egy csodálatos hetet töltöttünk (Kelet és Nyugat) Berlinben, a fal leomlása előtti utolsó nyáron.
Miközben számtalan új inger, az ifjúságot meghatározó tapasztalatok hatására kapkodtuk a fejünket, a Nemzeti Kerekasztal egyeztetett a békés átmenet feltételeiről és tárgyalások útján vitte véghez a rendszerváltást. Esti házibulira készültem, így csak sietve néztem meg Orbán Viktor beszédét Nagy Imre és társai újratemetésén 1989. június 16-án.
„És a jobb világ csak nyugati lehetett, hiszen az ország a szovjet blokkban sínylődött”
Néhány hónappal később, október 23-án pedig már csak iskolatársaimmal voltam ott a köztársaság kikiáltásán, miután tanárunk reggel jelezte, hogy történelemóra helyett magának a történelemnek lehetnénk részesei, ha elmegyünk vele a Kossuth térre.
Eufóriában voltunk, kiabáltunk. Nem gondoltuk volna, hogy a politika olyan izgalmas lehet, mint egy rockkoncert.
Tíz évvel később, két egyetemi diploma megszerzése és két külföldi tanulással, munkával, világlátással töltött év után a budapesti Kossuth téren egy újabb meghatározó generációs élmény érkezett hozzám, ezúttal más eredménnyel: a 2002-es kampánygyűlés, a választások két fordulója között, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az első Orbán-kormány megbukik. A húszas éveik végén járó konzervatív fiatalok számára a 2002-es Fidesz-vereség mérföldkő, igazi trauma – sokan úgy éreztük, hogy négy év jó kormányzás után méltatlanul elveszett a polgári Magyarország víziója.
„Nem gondoltuk volna, hogy a politika olyan izgalmas lehet, mint egy rockkoncert”
Polgári Magyarország – nem politikai termék volt számunkra, hanem valódi alternatívája a rendszerváltással nem szűnt meg a posztkommunista berendezkedésnek, a vagyonprivatizációval és a régi kapcsolati hálókkal fennmaradt „régi rendnek”, és ezzel együtt a régi mentalitásnak. Egy nyugati, polgári meritokráciában reménykedtünk, amely egy-két évtizeden belül nemcsak a napi rutinban, a kormányzati és államigazgatási feladatok irányításában, hanem stílusában és végső soron gondolkodásában is változást hoz.
2002-ben a Fidesz-székház tele volt csillogó szemű fiatalokkal a Millenárison; huszonévesek ezrei keseregtek, hogy elcsúszik a jövőjük, miközben a régi szocialista pártkáder Medgyessy Péter kampánycsapata diadalmaskodott. És lesújtó volt, ahogy erről a fiatal rétegről írtak akkoriban a baloldali sajtó. Csakúgy, mint az őszödi beszéd kiszivárogtatását követő válság tetőpontján, a 2006. október 23-i utcai tiltakozások idején is gyakran a tüntetőket fiatal lázadók tömegének nevezték. A HírTV helyszínéről tudósító újságíróként mást láttam.
Talán a fentebb leírtakból kiolvasható, hogy miért írom le ilyen feleslegesen részletesen saját fiatalkori élményeimet. Egyrészt generációs élmény volt, amelyet hasonló gondolkodású kortársaim tízezrei osztottak meg. Ezzel szemben a Tisza-győzelem előestéjén fiatalok tömegei ünnepeltek az utcákon, és negyedszázaddal később velük is hasonló történt, mint velünk, és ettől a jobboldali közvélemény is botrányt kapott.
Minden generációnak és minden politikai közösségnek szüksége van a maga katarzisára, saját mítoszára. A Fidesz X generációja a 2002-es identitásformáló vereséget és a 2010-es jövőnyitó győzelmet érte el – rajtuk keresztül vált közösséggé. A szocialisták és a liberálisok, bár 2002-ben és 2006-ban nyertek, nem voltak nagy víziók, és a 20 évesek szívét sem tudták megnyerni.
„Minden generációnak és minden politikai közösségnek szüksége van a saját katarzisára, saját mítoszára. A Fidesz X generációja identitásformáló vereséget szenvedett 2002-ben.
Amit most április 12-én láttunk, az részben generációs lázadás volt a fennálló rend ellen. Lázadás a „lázadók” ellen, hiszen a Fidesz a maga definíciója szerint a globalizmussal és az EU-diktatúrával szembeni hazafias ellenállás oszlopa, a fiatalabb generációk esélyjavítója, a korszellem elleni lázadás élcsapata. Mégis az elmúlt másfél évtizedben a választókorú korosztályok tagjai egyetlen rendszer, az Orbán-kormányok 16 éves folyamatos „korszaka” ismeretében nőttek fel – és sokuk számára ez a monolitikus valóság pozitívumaival és negatívumaival meglehetősen nemkívánatossá vált. Családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), családtámogatást, kedvezményes kamatozású hitelt, jövedelemadó-mentességet, lakásfelújítási támogatást kínáltak a Fidesz-kormányok, a Z generáció mégis mást várt: sokszínűséget, mobilitást, nagyobb vélemény- és véleményszabadságot, több Nyugatot és kevesebb keletet, európai életkörnyezetet, több tanulási és munkalehetőséget, és főleg az Erasmus programot.
A Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) meglepte a Tisza-párt fiatalok körében elért sikere. Feltehetően azért, mert a párt nevében szereplő három szó által jelzett valóságok közül kettőben fogyatékosságot halmozott fel. Negyedszázad alatt a demográfiai helyzet megfordult: az én generációm konzervatív fiataljai joggal tartottak attól, hogy a jövőnket felemészti a Kádár utáni, 60+ társadalmi osztály, amely masszívan élt a szocialisták bűvöletében – és 2026-ra a mai 20 évesek érezték ugyanazt a fenyegetést, amely a 60+-os kortól szavazott leginkább. Fidesz.
Fiatal koromban nem jött be, amikor fasisztának, szélsőjobboldali szélsőségesnek neveztek minket, és valószínűleg a mai fiataloknak sem, akik sok változásra vágynak, amikor felelőtlen, éretlen, libsiknek, esetleg drogfüggő hordáknak mondják őket. Ezek a gyerekek a mi öccseink, a mi gyerekeink, akik ugyanannak a társadalomnak, ugyanannak a nemzetnek a részei, és most, ebben a politikai-gazdasági közegben éppen ilyen döntést hoztak. Egy jó vagy egy rossz.
„A Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) meglepte a Tisza-párt fiatalok körében elért sikere”
Szóval nem ismeretlen számomra a jelenség, de összefoglalva remélem, nem fognak csalódni. Mert bizony van egy tényező, amit egy fiatal még erős elhatározással sem tud megszerezni, ez pedig az élettapasztalat. Pedig – az ógörög bölcsek és Márai Sándor szerint – 40 év felett az ember „már mindent tud”, konkrétan azt, hogy „halandó”, ezért a jelen gyors változásait és azok értékét a hosszú távú, maradandó dolgok szemszögéből szemléli.
The post Lázadás a lázadók ellen appeared first on Magyar Konzervatív.
