Az egyik válasz a szegénységre az volt, hogy „Amerikába megyek” (‘amerikázás‘), azaz külföldre emigrál. 1921-ben hatezer magyar vándorolt ki az óceánon, az 1920-as évek első felében pedig összesen közel 20 ezren.
Ez korántsem volt alacsony szám: abban az évben a magyar emigránsok száma meghaladta az osztrák, francia, sőt román adatokat is. Érdemes hozzátenni, hogy a korábbi kivándorlási hullámokból már Dél-Amerikában tízezres, Észak-Amerikában pedig félmilliós diaszpórás magyarság létezett.(1)
Néhány emberben a kivándorlás a földelosztáshoz hasonló reményeket keltett. könyvében Amerikaa mérsékelt baloldali politikus, Drozdy Győző azt írta, hogy 1921-ben egy kora őszi reggelen egy széles vállú, izmos parasztember kereste meg Zalaegerszegen. A férfi a keleti fogságból hazatérve rongyokban találta családját, üresen találta a kamrát, felesége pedig egy másik férfival élt együtt.
– Így hát eljöttem a tisztelt képviselőhöz, mert hallottam, hogy ön másfajta ember; hogy kiállsz a szegények mellett. – De én sem adhatok neked földet, barátom – felelte Drozdy szomorúan. – Tudom, hogy nem adhatsz nekem földet. Nem ezt akartam kérni, hanem inkább azt, hogy szerezzen nekem útlevelet Amerikába.”(2) Egy évvel korábban Veszprém megyei szegény kisgazdák még „megfenyegették” a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy ha nem kapnak földet, Amerikába mennek.(3)
1921 nyarán a szociáldemokrata napilap Népszava riportot közölt a kivándorlókról a Keleti pályaudvaron. – Egy fiatal férfi búcsúzott a menyasszonyától. – Visszajössz? – kérdezte a lány könnyek között. A fiatalember megfogta a lány kezét, egy pillanatig hallgatott, majd megszólalt. – Nem – mondta határozottan. „Téged is áthozlak”… A zsebkendők lobognak, az asszonyok sírnak, és 30 dolgozó családban a kenyérkereső elmegy kenyeret keresni.'(4)
„Rebegnek a zsebkendők, sírnak az asszonyok, és 30 dolgozó családban a kenyérkereső elmegy kenyeret keresni”
A kivándorlás nem feltétlenül csak az álmok megvalósításáról szólt: egy 1920-as évek végi jelentés szerint a brazíliai magyarokat alapvetően rabszolgamunkának vetették alá kávéültetvényeken, ahol a malária és a tífusz is áldozatot követelt.(5)
A brit nagykövetség tartotta a kapcsolatot a kivándorlási ügyek nagy részét intéző hajózási társaságokkal, és a bonyolult kivándorlási papírmunka felsorolta az átköltöztetéshez szükséges dokumentumokat: összesen 14 dokumentum, csodálkozott a Royal Mail Steam Packet Company jelentése, a születési anyakönyvi kivonatoktól a „jó magatartási bizonyítványokig” és – valamiért – a keresztlevelekig. A hivatalos dokumentumok éppúgy hozzátartoznak a magyarhoz, mint „agya a fejében” – zárul a jelentés.(6) Az „Amerikába menés” jelenségére a katonaság is felfigyelt, és 1920 végén arra a következtetésre jutott, hogy sürgősen szükség van antiszemita agitációra a magyar emigránsok körében, hogy hűségesek maradjanak a nacionalista magyar rezsimhez.(7)
Érdemes hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államokban gyakorlatilag minden prominens konzervatív látogató feljegyezte, mennyire zavarják őket a zsidók, a feketék és néha a kínaiak. A híres katolikus püspök, Prohászka Ottokár 1904-ben járt az Egyesült Államokban, ahol feljegyzései szerint borzasztóan zavarták a feketék és a zsidók.(8)
Cholnoky Jenő geográfus 1912-ben az Egyesült Államokba utazott Teleki Pál leendő miniszterelnökkel. Emlékei szerint nevetségesnek találta a rágógumi szokását, különösen úgy, hogy az emberek a metrón rágták, miközben „meglehetősen esztelen arckifejezésekkel bámulták a világot”. A geográfus rácsodálkozott a felhőkarcolók magasságára is: méretarányuk érzékeltetésére illusztráción egymás mellé helyezte a Kheopsz piramist és a Gellért-hegyet. Együtt pontosan olyan magasak voltak, mint a Rockefeller Center.(9)
Az említett Drozdy Győző az Egyesült Államokba látogatva találkozott New Yorkban a jobboldali katolikus sajtó egykori tűzpásztorával, Túri Béla pappal, aki kénytelen volt beismerni, hogy „keresztény kampányunk nem tud gyökeret verni Amerikában” – nyilván ennek tulajdonítható, hogy a magyar közösség jelentős számban képviselteti magát (–10) a magyar közösség vezetői között.
Hasonlóan járt az Egyesült Államokban 1921 végén a neves – és nem kevésbé vitatott – Bangha Béla jezsuita szerzetes is, aki „ismeretlen országnak” nevezte, ahol óriási a luxus, mindent a zsidók irányítottak, a magyarok pedig az angolszászokhoz asszimilálódtak. Amikor megkérdezte egy Özshi Pepp nevű lányt (Papp Erzsébet, angol kiejtéssel), hogy magyar-e, a gyerek habozás nélkül azt válaszolta: „Yankee vagyok!” (11)
Az 1930-as években Bangha dél-amerikai magyar közösségeket is felkeresett. A brazil dzsungel közepén talált magyar falvakat, például Boldogasszonyfalvát, amelyet a csángó magyarok. A telepeseket mérges pókok és hangyák sújtották, amelyek elhordták a termést; ez utóbbiak ellen tűzzel is harcolhattak, de a kukoricalopó majmokra nem volt megoldás.
Az esőerdőben Bangha meghallotta egy szlovák emigráns vallomását is, amelyet „életem legbüszkébb nyelvi teljesítményének” nevezett. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok gyorsan „spanyolokká” váltak.(12)
Drozdy dicsérte az amerikai demokráciát, de a fekete-ellenes törvényeket „hihetetlenül megalázónak” találta.
Mások persze kicsit toleránsabbak voltak az „új világgal”. Drozdy dicsérte az amerikai demokráciát, de a fekete-ellenes törvényeket „hihetetlenül lealacsonyítónak” találta; például azt látta, hogy néhol a színes bőrűeknek nem szabad a járdán sétálni.
A Ku Klux Klánt a magyarhoz hasonlította ébredő szélsőjobboldali mozgalom, és azt a megfigyelést is tette, hogy a „tiszta amerikai faj” gondolata értelmetlen, mivel az eredeti amerikaiak a „vörösbőrök” voltak. Drozdy ellátogatott egy detroiti magyar zsinagógába is, ahol az istentisztelet végén elénekelték a magyar himnuszt.(13)
Egyes magyaroknak Amerika kenyeret, szabadságot és új kezdetet ígért; mások számára a kizsákmányolást, az előítéleteket és azt a nyugtalanító felismerést tárta elénk, hogy távol az otthonuktól még maga az identitás is lassan feloldódhat.
(1) Varga Ilona, ’A kivándorlás irányváltozása és a magyar kivándorlók beilleszkedése Latin-Amerikában a két világháború között’, In: Acta Historica1976, 9., 29. o.
(2) Drozdy Győző, AmerikaBp, 1924, 3. pp., ff.
(3) Parasztsors – parasztgond, Ed Kiss Dezső, Bp, 1960, p. 32.
(4) Népszava, 1921. augusztus 19., p. 3.
(5) Iratok az ellenforradalom történetéhezvol. V. Ed Nemes Dezső, Bp, 1976, 47–48.
(6) Országos Levéltár (Kew), FO 371/6140, 1921. december 19.
(7) Hadtörténeti Levéltár (Katonai Levéltár), HM ELN C 1920 100282.
(8) Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái, kötet XVI Bp, 1928, p. 280.
(9) Cholnoky Jenő, Utazásom Amerikába Teleki Pál gróffalBp, Vajda, 30., 32–33.
(10) A magyar zsidóság almanachja. Numerus claususEd Bethlen Pál, Bp, 1925, p. 21.
(11) Bangha Béla, Amerikai missziós körutamBp, 1923, 11–12., 24–25.
(12) Bangha Bála, Dél keresztje alatt. Feljegyzések egy délamerikai missiós körútrólBp, 1934, 199., 212–213.
(13) Drozdy, Amerika, 57., 60–61., 78. o.
The post ‘Téged is áthozlak’: Szegénység, kivándorlás és magyar találkozások Amerikával az 1920-as években appeared first on Magyar Konzervatív.
