Ez a budapesti hatás. Miután három évet dolgoztam egy konzervatív agytrösztnél a magyar fővárosban, furcsán ismerősnek tűnik a Trump-adminisztráció frissen megjelent Nemzetbiztonsági Stratégiája. A dokumentum összetéveszthetetlenül budapesti szellemiséget áraszt, különösen Európáról szóló részein.
A stratégiai dokumentum „a nemzetek szuverén jogait” támogatja, a tömeges migrációt egzisztenciális fenyegetésnek minősíti, és azt állítja, hogy Európa a „civilizációs törlés” felé tart.
Mindezt – állítja – egy mohón cenzúrázó, „szuverenitásfojtogató” Európai Unió hajtja.
És mivel – figyelmeztet a lap – a nyugat- és észak-európai országok a tömeges migráció révén „többségben nem Európává válnak”. Valóban el kell hinnünk, hogy Európa nem képes teljes értékű európai polgárokat formálni a nem nyugati migránsok és gyermekeik többségéből? A Trump-adminisztráció nyilvánvalóan nem gondolja, és komor következtetést von le.
Ami még rosszabb: az egész téma kifejezetten a NATO-hoz és Amerika Európának nyújtott biztonsági garanciáihoz kapcsolódik. A dokumentum szerint Európa rossz gazdálkodása nyomást gyakorol az „Egyesült Államokkal való szövetségre”, mert Washington nem fog megvédeni egy olyan kontinenst, amely elnyomja nemzeti demokráciáit, és a demográfiai csere révén saját kulturális alapjait bontja le. Zihál.
Mégis van remény: „a hazafias európai pártok növekvő befolyása”. Gondoljunk csak Orbán magyarországi Fideszére, Meloni Fratelli d’Italiájára és a német AfD-re – JD Vance és Elon Musk által dicsért pártokra. A stratégiai dokumentum szerint meg kell erősíteni ezeket a hazafias pártokat, csakúgy, mint az európai nemzetállamok szuverenitását. Meg kell erősíteni őket ellen EU-föderalizmus, uniós technokraták cenzúrája, tömeges migráció és transznacionális joghatóság.
Budapesti avantgárd
Egyenként kipipálom őket a Budapest bingókártyámon. Ez innen származik az én világom. Nem mindenki éli azonban ugyanazt a valóságot. A holland, német és brit lapokban többnyire megdöbbent reakciókkal találkozom a nemzetbiztonsági stratégiával kapcsolatban.
– Miféle őrület ez? kérdezik a liberális nyugat-európaiak.
De az általam mozgó Budapest-központú körök számára a stratégiai dokumentum főleg ismert feltevésekből és álláspontokból áll. Az biztos, hogy a dokumentum rendkívül közvetlen, időnként vad, sőt vakmerő. Jómagam remélem, hogy nagyjából hasonló értelmezések és ötletek mérsékeltebb változataira irok feliratkozni. Számomra a papír mégis ismerős diszkurzív tér.
Ez Budapest miatt van. Az a tény, hogy a stratégiai dokumentum itt nem olyan derült égből villámcsapás, mint Európa nagy részén, mindenben összefügg a város avantgárd jellegével.
„Az európai kultúrháború epicentrumaként Budapest vonzza a konzervatív és heterodox értelmiségiek választékát”
Az európai kultúrháború epicentrumaként Budapest vonzza a konzervatív és heterodox értelmiségiek választékát, és ez a tarka legénység – éppen azért, mert rendetlen és lázadó – rendelkezik egy Fingerspitzengefühl ideológiai váltásokhoz.
Ennek eredményeképpen itt tisztábban érzékelhető a nemzetközi politika és ideológia új korszakának körvonalai. Időnként még az is az érzése, mintha az ember már a jövőben élne, méghozzá olyan kicsivel.
Egy új globális korszak
A láthatáron derengő új globális korszak továbbra is ködbe burkolózik, még akkor is, amikor körvonalai kezdenek formát ölteni: szuverenista, többpólusú, posztokccidentális és – a legjobb esetben, és remélhetőleg – tudatosan multicivilizációs és önreflektíven kulturalista.
Ezek zavaró címkék, amelyeket még nem tudunk teljesen elhelyezni, éppen azért, mert még hiányzik a legkonkrétabb referenciájuk. Az új korszak, amely végül megadja ezeknek a kifejezéseknek a konkrét példányait, végül is még csak készülőben van.
Egy 2024 végén a Duna Intézet számára írt kutatásomban, melynek címe A szuverenista Zeitgeist köti Budapestet, Pekinget és Amerikát előszörMegpróbáltam kezdetben felfogni, mi történik. Felvázoltam az America First gondolkodásmód, a magyar konnektivitás-szemlélet és a pekingi „Szocializmus kínai jellemzőkkel az új korszakhoz” című könyve mögött meghúzódó közös feltételezéseket.
Akkor mik ezek a közös feltételezések? Először is, hogy egy tengelyirányú átalakuláson megyünk keresztül, amelyben a liberális globalizáció átadja helyét egy új szuverenista korszaknak. Orbán Viktor miniszterelnök „globális rendszerváltásról” beszélvilágrendszer váltás), míg Hszi Csin-ping főtitkár „100 éve nem látott nagy változást” ír le (百年未有的大变局).
Másodszor, hogy a világrend szuverén államokban és civilizációkban gyökerezik, nem pedig egy elvont kormányzási modell egyetemessé tételében.
Harmadszor, a béke a határok tiszteletben tartásán és az ideológiai blokkok elkerülésén múlik, nem pedig a nyugat-központú „szabályokon alapuló renden”.
Mindez természetesen rendkívül reménykeltő – és eufemisztikusan megfogalmazva. A gyakorlatban még működnie kell…
Komor
Ezért kérem, hogy ezt az elemzést ne a szóban forgó ideológiai felfordulás egyenes felkarolásaként értelmezze. Éppen ellenkezőleg, komor vagyok, mélyen aggódom. Előrelátó interregnumot élünk át, és hogy milyen normativitás, milyen gondolkodási és életvitel húzódik meg a másik oldalon, az nagyrészt ismeretlen marad azokon a durva kontúrokon kívül, amelyeket megpróbáltam felvázolni.
És ennek az új korszaknak a végén rendbe kell jönnie, egy világnak rendelés nem pedig egy világ zavar. És függőlegesnek kell lennie. ráesik minket– mi interregnites –, hogy ebből az átmenetből és az azt követő dolgokból valami méltót készítsünk. Álljon létre egy új rend, legyen idealista, szeretetteljes és nemesítő.
Mindenekelőtt aktualizálnunk kell a szuverenitásban rejlő felemelő potenciált. Vegyünk egy példát: a soviniszta nacionalizmus alázatos, nem ihletett és világot szűkítő; ennek ellenére első lépésként szolgálhat saját kultúrtörténeti sajátosságainak önreflektív tudatosítása felé. Ez az öntudat pedig az alapját képezi mások sajátosságainak tiszteletben tartásának, az emberiség közös értékeinek tágabb keretein belül.
Ez az etikai dimenzió hiányzik Washington stratégiai dokumentumából. És Magyarországon és Európa szuverenista jobbján szintén kevés az érzéke a valódi feladatnak: az új korszak az emberi összetartozás, az önismeret, a tolerancia és a kozmopolitizmus új idealizmusát követeli meg.
Nem túl pusztító, kérem
A magában a szuverenitásban rejlő potenciál aktualizálása mellett legalább olyan fontos, hogy az átmenet ne bizonyítson is pusztító. A hanyatló globalista konstelláció, amelynek középpontjában a liberális Nyugat áll, számos erősséggel rendelkezik. Ebben az interregnumban az a feladatunk, hogy ezekből az erősségekből a lehető legtöbbet átvigyük az új korszakba.
Mégsem szeretnénk teljesen bezárva lenni a fojtogató nemzeti dobozokba. Nem: továbbra is vízummentességet, külföldi barátokat, nyitott internetet, ismeretlen ötleteket és kereskedelmet akarunk. Szociológiai értelemben egy funkcionálisan differenciált világtársadalom kellemességeit akarjuk.funktional differenzierte Weltgesellschaft). Bízz bennem.
„Még mindig vízummentességet, külföldi barátokat, nyitott internetet, ismeretlen ötleteket és kereskedelmet akarunk”
És mi a helyzet a diaszpórákkal, a bikulturális és kétfajú egyénekkel és a több országhoz hűséges párokkal? Csodálatosak, nem? És hogy még egyszer visszatérjünk Európa új európaiakhoz, akiknek felmenői máshonnan jöttek, de akik most köztünk élnek: nagyra becsüljük őket, és ők valóban európaiak.
Végül nem szabad túl messzire vinni a transznacionális struktúrák kritikáját. Európa kisebb nemzetei természetesen nem tudnak megbirkózni bizonyos fokú nemzetek feletti kormányzás nélkül. Lehet, hogy nem mindig akarják beismerni, de egy átfogó birodalomra támaszkodnak, amely a körülöttük lévő geopolitikai teret strukturálja.
Szerető hajlam
Mi legyen tehát az alapvető beállítottságunk? Szerető: a sajátja, a politikai-kulturális én, a nemzet sajátossága, időben és térben egy hely iránti szeretet; de ugyanúgy szeretet az emberi világ szédítő sokasága iránt.
Időnként még arra is képesek vagyunk, hogy szeressük a másság konkrét Mások – a szeretet legmagasabb formája, és az egyetemesség igazi kapuja.
Végső soron az emberiség sorsközösséget alkot, amelyet az időbe vetnek, és egy ismeretlen jövő felé hajtanak. És ezt a jövőt fel kell emelnünk. A béke méltóságteljes, virágzó rendjévé kell emelnünk azt, ami egyébként egy elhagyatott szuverenista nem-világ lenne.
The post The Future Is Emerging from Washington és Budapest — Mi lesz most? először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
