Vörös terror a Budai Várban: Erőszak és elnyomás a Tanácsköztársaság idején

A kommunista Tanácsköztársaság 1919. március 21-i hatalomátvétele után a rövid életű diktatúra állami erőszakot és forradalmi terrort vezetett be saját lakossága ellen. A kommunista diktatúra első eseményeit Budapest I. kerületében egy korábbi cikkünkben már ismertettük. Itt a Vörös Terror I. kerületi eseményeire fogunk összpontosítani, nagyrészt a Budai Vár körül.

A vörösterror egyik első gyilkossága – sőt kettős gyilkosság – az I. kerülethez kötődik. 1919. április 22-ről 23-ra virradó éjszaka Pauler utcai lakásukból elhurcolták idősebb Hollán Sándor nyugalmazott államtitkárt és ifjabb Hollán Sándor államtitkárt, a MÁV igazgatóját. A két férfit a Lánchídhoz hurcolták, majd tarkón lőtték egy kommunista terrorosztag tagjai – Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor osztagvezető –, holttestüket a Dunába dobták. A gyilkosságok motivációja az áldozatok társadalmi helyzetén túl nem ismert, bár egyesek azt feltételezték, hogy Lázárnak személyes sérelmei voltak. Az biztosnak látszik, hogy Karsai József házmester a gyilkosságokat megelőző napokban uszított Hollánék ellen. A kommün bukása után Lázár Bécsbe menekült, majd a Szovjetunióban élt, ahol a hírek szerint egy tisztogatás áldozata lett. Mészáros és Karsai később a hírhedt terrorista Cserny József elleni büntetőperben indult bíróság elé.

Az ítélet kimondta, hogy Cserny Józsefa tanácsköztársaság fenntartása érdekében gyilkosságra összeesküdt terrorista osztag parancsnokaként általános utasítást adott az osztag tagjainak, hogy a burzsoáziát nem szabad kímélni és meg kell ölni, magatartásával, megnyilatkozásaival, bátorításával, dicséretével, buzdításával, jóváhagyásával, gyilkosságra alkalmas, gyilkosságra alkalmas fegyverekkel felvértezve, állandó lelki és fizikai állapotban tartotta őket.Az ítélet így folytatódott: „Általános magatartásával 1919. április 22-én este Budapesten az ismert terrorista Lázár… szándékosan rávette Mészáros terroristát és a többieket a túszok listáján szereplő idősebb Hollán Sándor és ifjabb Hollán Sándor meggyilkolására, olyan kijelentésekkel, hogy „ez a gazember, fejezd be! és „tudod, mit kell tenned!”…

Mészáros Sándort 1919 decemberében halálra ítélték és kivégezték. Karsai József öt év börtönt kapott, majd 1922-ben szabadult. A mártírhalált halt apa és fia még a halálban sem talált nyugalmat. 1919 novemberében emléktáblát állítottak nekik, amelyet 1946-ban megsemmisítettek. 2009-ben új táblát helyeztek el, de még abban az évben lekenték vörös festékkel és ellopták. 2011-ben az emlékművet eredeti felirattal restaurálták.

A fegyvergyűjtés visszatérő téma volt a Munkástanács ülésein, abból a feltételezésből indulva ki, hogy Buda eredendően reakciós, és egy „ellenforradalom” alapjául szolgálhat. Az egyik résztvevő még azt nyilatkozta: „Ebben a körzetben a burzsoázia rendkívül sok fegyverrel rendelkezik. Igazán szerencsés, hogy eszükbe sem jutott megtámadni a proletariátust, mert lett volna elég tűzerejük ahhoz.

Június 22-én azonban „ellenforradalom” tört ki Budán, amelyet a Corpus Christi hőstettei körmenethez kapcsolódó incidens váltott ki. Tisztázni kell, hogy ez az esemény nem egyezik meg azzal a széles körben emlegetett esettel, amikor egy Preisz Leó vagy Reisz nevű fiatal kommunista állítólag az Eucharisztiára köpött a budai Várban tartott körmenet során. Ez az incidens, amely még a kommunista Tanácsok Országos Gyűlésében is botrányt kavart, oda vezetett, hogy a fiatalembert hat hónap börtönbüntetésre ítélték, mert vöröskatonának adta ki magát és kihívóan viselkedett; a korabeli tudósítások szerint nem köpött az Eucharisztiára, és mentálisan instabilnak tartották.

A Krisztinavárosban történt június 22-i incidens is hasonló eredetû: a Krisztina körúttól a Mikó utcán és a Pauler utcán át az Alagút utcáig Corpus Christi felvonulás zajlott vissza a Krisztina körúti templomhoz. Az eseményt hivatalosan jelentették az I. kerületi Munkás- és Katonatanácsnak, és a Vörös erők biztosították.

„Meghalok a hazámért”

A visszaemlékezések szerint a felvonuláson állítólag jelenlévő kommunisták a földre köpve szidalmazták azt, amit a tömegben sokan provokációnak tartottak. A tömeg elkezdte énekelni a magyar Himnuszt, a Himnuszés több épületről – köztük az Alagút utcáról is – vörös zászlókat dobtak le. A források szerint a Krisztina téren összpontosuló ellenforradalmi összejövetelhez a kastély résztvevői is csatlakoztak, míg a leverésére induló vörös csapatok egy része a Fortuna utcai őrszobákból távozott. A hatóságok által elfogottakat elfogták és a Parlament épületébe vitték, ahol Cserny terroristái állomásoztak. A tüntetés halálos áldozatot követelt: Dénes Artúr zsidó családban született, és állítólag vezette a Himnusz botjával, egy Vörös Gárda halálosan lelőtte. Válságos állapotban szállították kórházba, ahol 23-án belehalt sérüléseibe. Utolsó szavai a következők voltak: „Meghalok a hazámért”. A Dénest megölő golyó a mögötte álló Barabás Adrienne tanárnőt is megsebesítette.(1)

Az „ellenforradalom”, amely inkább balesetek és félreértések sorozata volt, mint szervezett felkelés, és amelyre a kommunista állam a diktatúra brutalitásával válaszolt, többször is szóba került az I. kerületi Munkástanácsban. Simai, az „elnök” megjegyezte, tévedés volt azt gondolni, hogy a kerületi tanács tétlenül várta az ellenforradalmat – ő személyesen figyelte a Mátyás-templomban kialakult helyzetet, amely nagyon súlyosnak tűnt, és azonnal jelentette a Vörös Gárda főhadiszállásának a kerületi parancsnoksággal együtt, hogy a helyzet veszélyes, de nem történt intézkedés.

Két nappal később a Ludovika Katonatisztképző Akadémián is „ellenforradalom” tört ki, és az ottani összecsapások is áldozatot követeltek az I. kerületből: A tanácsi jegyzőkönyvek szerint Löwy Béla, az I. kerületi Munkástanács tagja az „ellenforradalom” áldozata lett. Június 24-én robbant ki az úgynevezett „Monitor Rebellion”, amikor a Duna-parti flottilla egységei tüzet nyitottak a folyó melletti „Szovjet Házra”, amelyben a Tanácsköztársaság vezetői laktak. Következett a viszontűz, és egy lövés majdnem megölte Hauszmann Alajost, a Budai Vár legendás építészét. – Abban a pillanatban egy golyó betört az ablakon, és elrepült a fejem fölött. Néhány centivel lejjebb, és biztosan feltűnt volna” – írta naplójába akkoriban a Döbrentei utcában. A Tanácsköztársaság idején az I. kerületben zajló események nagyon jól visszaadják, hogy a félelem, a félreértés és az ideológiai buzgóság miként váltotta ki az erőszakot és a nyugtalanságot a leglokálisabb körülmények között is. A fegyveres rekvirálásoktól a vallási körmenetek miatti végzetes összecsapásokig a kommunista Tanácsköztársaság keménykezű válaszai rávilágítanak a rend törékenységére a forradalmi diktatúra alatt.

(1) Biró Aurél, Proletárdiktatúra a KrisztinavárosbanPápa, Jókai Mór Városi Könyvtár, 2020.

The post Vörös terror a Budai Várban: Erőszak és elnyomás a Tanácsköztársaság idején appeared first on Magyar Konzervatív.

Szólj hozzá!