Az alábbiakban Taraczközi Anna, a Közszolgálati Egyetem Európa Stratégiai Intézetének tudományos munkatársa által írt cikk adaptációja, amely eredetileg a Öt perc Európa blogja Ludovika.hu.
Az Európai Unió kutatási és innovációs politikájában ismét előtérbe került egy régi, de sürgető kérdés: hogyan tartható fenn Európa globális versenyképessége anélkül, hogy tovább nőne a tagállamok közötti innovációs szakadék?
Az úgynevezett bővülő országok – vagyis azok a tagállamok, amelyek kutatási és innovációs teljesítménye elmarad az uniós átlagtól – ismét a vita középpontjába került az új többéves pénzügyi keret (MFF) és a következő kutatási és innovációs keretprogram (FP10) előkészítése során. által közzétett cikk szerint Tudomány | Üzlet október 23-án a tagállamok megosztottak abban, hogy alkalmazzanak-e földrajzi kiegyensúlyozási mechanizmusokat az újonnan javasolt Európai Versenyképességi Alapra (ECF), hogy biztosítsák, hogy a pénzeszközök ne csak a legfejlettebb kutatóközpontokhoz érkezzenek. A kérdés túlmutat a pénzügyi elosztáson: ezen múlhat Európa jövőbeli kohéziója és stratégiai szuverenitása is.
A „szélesítés” kifejezés a 2010-es évek elején vált intézményesült politikai kategóriává, bár a probléma gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza az EU 2004-es és 2007-es keleti bővítéséig. A „Részvétel szélesítése és a kiválóság terjesztése” alprogram jelent meg a Horizont 2020-ban, majd az EU-n belüli kutatási és fejlesztési különbségek terén.
A bővülő országok – Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Görögország, MagyarországLettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia és Szlovénia – próbálnak felzárkózni a célzott támogatáshoz, például az ikerintézményi, csapatmunka és ERA Chairs programokon keresztül. Ezek az eszközök azonban egyelőre csak részben érték el a kitűzött célokat: a Horizont 2020 programban a bővülő országok a teljes támogatás alig 5 százalékát kapták meg, ami egyértelműen mutatja, hogy a kutatási kiválóság és a földrajzi egyensúly továbbra is érzékeny kérdés.
„A bővülő országok a teljes támogatás alig 5 százalékát kapták meg, ami egyértelműen mutatja, hogy a kutatási kiválóság és a földrajzi egyensúly továbbra is érzékeny kérdés”
Ebben az összefüggésben született meg az Európai Versenyképességi Alap ötlete, amelyet először az Európai Bizottság terjesztett elő 2024 júliusában. A hivatalos jogalkotási javaslatot 2025. július 17-én nyújtották be. Az ECF célja az EU ipari és technológiai versenyképességének erősítése azáltal, hogy egyetlen, gyorsabb és kevésbé bürokratikus finanszírozási eszközt kínál az olyan stratégiai technológiák támogatására, mint az űrtechnológia, a mesterséges intelligencia és a biotelligencia. A Bizottság szerint a korábbi programok széttagolódtak, ami lelassította a kutatási eredmények kereskedelmi forgalomba hozatalát. Ennek ellensúlyozására az ECF egy „egyablakos” rendszert vezetne be, amely a kutatástól a piacra lépésig követné a fejleményeket, szorosan együttműködve a Horizont Európával és a jövőbeli FP10 programmal.
Az alap méretére és szerkezetére vonatkozó javaslat szerint az ECF teljes költségvetése a 2028–2034-es többéves pénzügyi ciklusban mintegy 400 milliárd euró lehet, amelyből 68 milliárd eurót fordítanának a Horizont programhoz szorosan kapcsolódó kutatásra és innovációra. Bár a Bizottság hangsúlyozza, hogy az ECF nem finanszíroz közvetlenül kutatási projekteket – ez továbbra is a Horizon felelőssége marad –, az új alap továbbra is döntő hatással lenne az innovációs környezetre azáltal, hogy a támogatást a kereskedelmi forgalomba hozatalra és az ipari transzferre összpontosítja.
A javaslatról jelenleg folynak a tárgyalások az Európai Parlament és a Tanács között. Iparági szereplők és üzleti szövetségek üdvözlik az ötletet, mondván, hogy végre létrejön egy olyan eszköz, amely segít Európa felzárkózni az Egyesült Államokhoz és Kínához a stratégiai technológiák terén. A kutatói közösség és több tagállam ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az ECF túlságosan az ipar irányába tolja az EU innovációs politikáját, és háttérbe szorítja az alapkutatást. októberi jelentése szerint Tudomány | Üzletkülönösen a kelet-közép-európai tagállamok követelik meg, hogy az ECF-ben a földrajzi szempontokat is figyelembe vegyék, ellenkező esetben ismét a már fejlett kutatóközpontokhoz kerül a forrás, és a szélesedő célkitűzések hitelét vesztik.
„Végre létrehoz egy eszközt, amely segít Európának felzárkózni az Egyesült Államokhoz és Kínához a stratégiai technológiák terén”
A vita ezért arra irányul, hogy a versenyképesség és a konvergencia milyen mértékben egyeztethető össze. Az északi és nyugati tagállamok hangsúlyozzák, hogy az EU-nak támogatnia kell azokat a régiókat, ahol az erőforrások a legnagyobb hozzáadott értéket hozzák létre; különben Európa lemarad a globális technológiai versenyben. A déli és keleti országok viszont attól tartanak, hogy földrajzi egyensúly nélkül az ECF inkább növeli, mintsem szűkíti a kutatási szakadékot.
Az Európai Versenyképességi Alap körüli vita tehát azt a dilemmát tükrözi, amellyel a bővülő országok szembesülnek: hogyan lehet felgyorsítani a kiválóságot az európai kohézió megőrzése mellett. Bár a Bizottság célja, hogy az új alap az európai ipar megerősítésének zászlóshajója legyen, a tagállamok közötti megosztottság egyértelműen azt mutatja, hogy a versenyképesség ma már nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. A következő hónapok döntik el, hogy az ECF egy új korszak kezdetét jelenti-e az európai innovációfinanszírozásban, vagy csak egy újabb próbálkozás lesz, amely tovább mélyíti az EU-n belüli régi megosztottságot.
Bővebben:
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Versenyképesség kontra konvergencia — Az új európai vita appeared first on Magyar Konzervatív.
