A folyosókon csend van, de a tanári szobákban forr a levegő. Egyre több pedagógus húz kemény határt: heti legfeljebb 35 óra, ennél többet nem. Nem dac, mondják, hanem önvédelem. A vita mégis gyorsan országos méretűvé dagadt, mert a döntés hatását mindenki megérzi: diák, szülő, fenntartó.
Mi áll a háttérben?
A tanárok nem csak órát tartanak. Van helyettesítés, ügyelet, szülői kommunikáció, értekezlet, mérés-értékelés, e-napló, plusz papírhegyek. A hivatalos elvárás sokszor rugalmas, a valós teher viszont kevéssé. A „még ezt is oldjuk meg valahogy” kultúrája évek óta viszi tovább a rendszert, miközben a pálya elöregszik, az utánpótlás gyérül, a kiégés pedig nem statisztika, hanem tapasztalat.
„Amikor délután négykor még KRÉTA-t töltök, nem a gyerekekkel vagyok, hanem a monitorral. És másnap már nincs hangom” – mondja egy budapesti magyartanár.
Számok és valóság
A frontvonal egyszerűnek tűnik: mennyi a „normális” munkaidő? Valójában a kérdés a tartalomról szól: mi férjen bele a tanári hétbe, mit kell külön megfizetni, és mit kell egyszerűen elhagyni.
| Szempont | Jelenlegi gyakorlat (sok helyen) | 35 órás plafon (tanári cél) | 40 órás modell (általános közszféra) |
|---|---|---|---|
| Heti összmunkaidő (becslés) | 45–50 óra | max. 35 óra | 40 óra |
| Kötött tanítási órák | 22–26 óra | 20–22 órára optimalizálva | 22–24 óra |
| Helyettesítés, ügyelet | gyakran kötelező, korlátlan | szigorú limit, külön díjazás | limitált, részben díjazott |
| Adminisztráció (KRÉTA, jelentések) | 8–12 óra | 4–6 órára karcsúsítva | 6–8 óra |
| Extrák (szakkör, verseny, kirándulás) | jobbára önkéntes, gyakran térítés nélküli | önkéntes + átlátható díjazás | korlátozott vagy finanszírozott |
| Kiégés kockázata (szubjektív) | magas | alacsonyabb | közepes |
A feszültség abból fakad, hogy a „láthatatlan” feladatokból lett a fő tehermegosztó: ha nincs külön ember a mérési adatokra, a pályázatra, az ügyeletre, akkor mindez a tanáré. A 35 órás plafon valójában szervezési kényszert teremt: priorizálni kell, mi számít igazán.
Hangok az iskolából
„Nem ellenállni akarunk, hanem túlélni. Egy félév végén már mechanikusan beszélek” – fogalmaz egy vidéki történelemtanár.
„Ha nincs szakkör, a fiam délután céltalan. Értem a tanárt, de a család is teher alatt van” – mondja egy kétgyermekes anya.
„A fáradt tanár fáradt órát tart. Inkább legyen kevesebb, de élő” – teszi hozzá egy végzős diák.
Egy fenntartói forrás így látja: „A tanév folytonossága nem sérülhet. Rugalmas megoldás kell, nem ultimátum.” A szakszervezeti oldal viszont nyomatékosít: „Amíg nincs valós bérrendezés és órakeret, a rendszer a jóindulatra épül. A jóindulat pedig véges.”
Mit lép az állam és a fenntartó?
A hivatalos kommunikáció általában a „józan kompromisszumot” emlegeti: a tananyag csökkentése, az adminisztráció egyszerűsítése, digitális eszközök bevezetése. Az iskolák szintjén ez sokszor lassú folyamat. Közben a helyettesítési spirál azonnali: ha valaki nemet mond a pluszra, másnak kell beállni – vagy elmarad az óra.
A 35 órás határ kollektív vállalása új helyzetet teremt. Nem sztrájk, mert a szerződéses keretet tartják, de mégis látványos: eltűnnek a plusz programok, ritkul a felügyelet, csúsznak az adminisztratív jelentések. A következmény kettős: rövid távon kényelmetlenség, hosszabb távon esély a valódi újratervezésre.
„A rendszerünk tele van jó szándékkal és rossz szabályokkal” – összegez egy iskolaigazgató. „Ha a szabályokat nem igazítjuk a valósághoz, a jó szándék elköltözik a pályáról.”
Lehetséges kiutak
- Kötelező óraszám és rejtett terhek érdemi szétválasztása; a nem tanítási feladatok külön sorolt, mérhető és fizetett díjazása.
- Országos helyettesítési alap létrehozása, dedikált kerettel és mobil pedagógus-poollal a krízishelyzetekre.
- Adminisztrációs diéta: űrlapok, jelentések radikális egyszerűsítése; „egy adat – egy hely” elv; KRÉTA-automatizmusok.
- Extra feladatok (szakkör, verseny, kirándulás) normatív finanszírozása, átlátható óradíjjal.
- Pálya-presztízs erősítése célzott bérrendezés révén, belépési támogatásokkal a hiányszakokban.
Ami most dől el
A vita nem pusztán óráról és pénzről szól. Arról szól, lehet-e a közoktatásban úgy minőséget kérni, hogy közben az emberi időt végtelennek tekintjük. A pedagógusok 35 órás határhúzása egyszerre riasztó és felszabadító: riasztó, mert kimondja, mennyi minden nem fér bele; felszabadító, mert kijelöl egy élhető keretet.
„A jó iskola ritmusa nem a kimerültség metronómja” – mondja egy fiatal tanító. Ha van ideje felkészülni, figyelni, hibázni és javítani, az óra is más lesz. És talán a folyosói csend sem feszültség lesz, hanem figyelem. A vita addig marad forró, amíg a szabály nem tanul meg az embertől. Ha megtanul, a 35 nem plafon lesz, hanem ígéret: minőséghez elég, kiégéshez kevés.
