A Kígyó téren, vagyis a Kígyó téren, ahogy a századfordulón a mai Ferenciek tere, vagyis a Ferencesek tere nevezték, egykor a múltban egy nagy szobor állt. A tíz ajándék egyike. Ez a jelentős statútum nem más, mint Werbőczy Istváné, latinul Stephanus Werboeciusé. A 15. század eleji jogtudós, bíró és jogász. Az 1458-ban született Werbőczy kevésbé nemesi származásból, kivételes jogtudós képességei révén vált ismertté. A király megbízásából megalkotta az első átfogó magyar szokásjogi jogi összeállítást, amely beépült a magyar joghagyományba. Évszázadokon keresztül senki sem tudott komolyan emlegetni egyetlen jogi témát sem Werbőczy összefoglalója, a Tripartitum 1517-ből.
Fontos megjegyezni, hogy a könyv továbbra is megszokott maradt, hiszen a király soha nem iktatta be teljesen, pedig a magyar országgyűlés akkor ratifikálta. A mű azonban továbbra is rendkívül fontos történelmi dokumentum a magyar jogfejlődésben. A bíróságok évszázadokon át nagy mennyiségben használták döntési hivatkozásként. A mű természeténél fogva elméletileg képlékeny, de fontossága miatt a bevont anyagok formájához senki nem nyúlhatott hozzá. Az összeállítás sokféleképpen erősítette meg a nemesek jogait. Ezeket, az eljárásjogot és a Királyság különböző csoportjainak jogait hangsúlyozta három könyve. A könyv idővel egyfajta kánonná formálódott a magyar jogban, és az is maradt a magyar jogtörténetben. Ezek az ősi törvények politikai és jogi hivatkozási pontként szolgáltak a magyar arisztokrácia osztrák általi elnyomásával szemben. Több száz évvel később a leírt jogok közül sokat kiterjesztettek az állam minden állampolgárára, növelve azok relevanciáját.
A cikk témája mégis a szobrok körül forog, amelyek I. Ferenc József osztrák császártól és magyar királytól 1897-ben a magyar nemzetnek ajándékozott szobrokat kaptak. Állítólag a császár látogatása során, miután a város elérte legszebb formáját, megcsodálta az utcákat, de szobrok hiányát tapasztalta. Ekkor kijelentette, hogy több szobor ékesítse a főváros tereit, utcáit. Így ő bízta meg a nagy ajándékok elkészítését.
A császár tíz szobrot készíttetett Budapest városának. Ezek voltak: Saint Gerard, Pázmány Péter, Bethlen Gábor, Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Pálffy János, Bocskai István, Anonymus, Werbőczy István és Tinódi Sebestyén. Mindannyian óriási mértékben hozzájárulnak a magyar történelemhez. Werbőczy szobrát Donáth Gyula iparművész faragta.
A kommunizmus beköszöntével rengeteg szobor megrongálódott, áthelyezték vagy lebontották. A Werbőczy-szobrot 1945-ben bontották le, a legsúlyosabb gúnyok között. A kommunisták úgy látták, hogy az alakja fenyegetést jelent az új rendre, amelyet erőszakkal próbáltak létrehozni. Ezért a lehető legundorítóbb módon elmozdították és eltávolították. Ezzel véget ért Werbőczy szobra, amelyet soha többé nem találtak meg. Ma pedig az összes többi szobor áll, miközben Werbőczy az egyetlen a tíz közül, amelyet nem tiszteltek meg ilyen módon. Egyáltalán nincs szobra Budapesten.
„A Werbőczy-szobrot 1945-ben ledöntötték… A kommunisták úgy látták, hogy az alakja fenyegetést jelent az új rendre, amelyet erőszakkal próbálnak megteremteni”
De a munkája megmaradt. Még ma is tanítják a jogi karokon, és olyan kánont alkot, amelyet senki sem kerülhet el, aki az idővel foglalkozik. Ezért bizonyos értelemben halhatatlan. Relevanciája az ún Hármaskönyv vitathatatlan. A könyv szervesen kötődik a magyar korai fejlődéshez, egyben útmutató a későbbi időkre. Lenyomata szembetűnő, relevanciája sok tekintetben sem lankad. Figyelemre méltó az is, hogy Werbőczy számos fontos szerepet és tisztséget töltött be élete során. Ő volt egy Országbíró vagy Royal bíró, a Nádor vagy Palatinus, többek között. A vallási konfliktusok sújtotta Szent Római Birodalomba küldték, hogy segítséget kérjen az oszmánok elleni keresztény-európai ügyhez. A tomboló konfliktusok miatt nagyrészt sikertelen volt. A Magyar Királyság tehát egyedül állt, és végül vereséget szenvedett. Mégis, Werbőczy becsületére legyen mondva, megpróbálta. Mindent egybevetve Werbőczy sokféle mércével mérve egy óriás.
Ebből arra lehet következtetni, hogy egy ilyen alak szobrát restaurálni kell. Nem feltétlenül azért a rendért, amit a munkásságába szabott, vagy a nézetei miatt, hanem nagyrészt a magyar fejlődésre gyakorolt következménye és jelentősége miatt. Nem helyes – ahogy a marxista ideológusok akkoriban – történelmünk darabjait kivágjuk.
Ez a fajta folytatás alapvető fontosságú egy konzervatív világ- és történelemszemléletben. A dolgok változnak, de egy építkezés, egy teremtési folyamat történik. A korábbi generációk munkáit leginkább az utóbbiaknak kell értékelniük, hiszen nélkülük nem tartanánk ott, ahol most állunk. Ez az egyéneken keresztüli evolúció, amely a társadalom bonyolult fonalába szőtt, bizonyos sarokkövű hiedelmeken alapul. Ezek egymásra vannak helyezve; így egy nagy alkotásban sarjadó mély gyökerekkel rendelkező társadalom aktualizálódik. Werbőczy esetében bizony, feudális munkássága óta előrehaladtunk a politikai és jogi fejlődésben, mégis alapvető része a magyar történelemnek.
Zárásként az összes többi ajándék szobor ma is áll. Ezeket a hősöket még mindig nagyon megérdemelten tisztelik. A kigúnyolt és leszakított Werbőczy az egyetlen alak, amely még elveszett számunkra. Ez gyalázatos. Azt mondom, elevenítsük fel emlékét a szobor újratelepítésével. Még eldönthető, hogy melyik területet helyezik el, esetleg az, ahol eredetileg állt. Ez ideális lenne a folytonosság érdekében; viszont ha egy másik lehetőség értelmesebb, akkor legyen az. A lényeg, hogy szobra örökké emlékeztesse az arra járókat a magyar nemzethez való történelmi hozzájárulására!
The post Újra emeljük a Werbőczy-szobrot appeared first on Magyar Konzervatív.
