Az alábbiakban Pap Lázár egyik, magyarul eredetileg ben megjelent cikkének adaptált változata olvasható Magyar Krónika.
Amerika – az új világ, a lehetőségek földje, a szabadok országa. A 19. és 20. században magyarok százezrei hagyták hátra korábbi életét, hogy átkeljenek az Atlanti-óceánon, és szerencsét próbáljanak Messze távol, vagyis a magyar mese szerint „Az Óperencián túl”. sorozatában, Magyar Krónika Amerika és Magyarország találkozási pontjait tekinti meg az USA-ban élő diaszpórán keresztül. Ebben a részben egy titokzatos nőt mutatunk be, aki összességében tragikus életének talán legszebb időszakát a tengerentúlon töltötte, ahol a magyar emigránsok létrehozták saját kis Magyarországukat.
A sorozat Puskás Julianna történész által jegyzett élettörténettel kezdődött. Ebben egy Amerikát megjárt magyar mesélt a kutatónak tengerentúli élményeiről és a hazatérés utáni sorsáról. Most, hogy elérkeztünk a sorozat 20. részéhez, egy másik hasonló történetet szeretnénk bemutatni, szintén Puskás Julianna repertoárjából.
Az anonimizált JM születésű EB esete azért is érdekes, mert nőként kelt át az Atlanti-óceánon, és nem hajtotta a kilátástalanság vagy a kalandvágy. Azt állította, hogy 1897-ben született, és szüleinek 24 hektár földje volt, talán még több is. A nagycsalád tagjai mind a birtokon dolgoztak, ő pedig a ház körül segédkezett. A Szabolcs megyei kis faluban, Nyíriben élő családnak nyolc gyermeke, öt lánya és három fiúgyermeke volt, és semmire sem vágytak – legalábbis így emlékezett az elbeszélő.
Szóval, mi késztette arra, hogy elmenjen otthonról? Apja nővére, nagynénje és férje már az Egyesült Államokban éltek, és rendszeresen írtak nekik. Kislányként hallott olyan történeteket, hogy mindenkit megbecsülnek, aki dolgozik ott, és ha takarékos vagy, gyorsan megspórolhatsz egy kis pénzt. A nagynénje meglátogatta őket Nyíriben, három évvel apja halála után, és elkezdte rábeszélni a családot, hogy engedjék el a lányt Amerikába, hogy „örök lányuk” legyen, mivel nincs saját gyermekük.
Végül beleegyezett, hogy menjen – a nagynénje intézte a hivatalos papírokat, az anyja pedig a banki megtakarításaikból fizette a jegyet (ami is azt mutatja, hogy gazdag családról van szó). A jelentésből az is kiderül, testvérei aggódtak, hogy a bankból felvett 200 forint nem térül meg, de az EB felhívta a figyelmet, hogy még maradt 50 forintja, és két éven belül kifizette a költségeket.
„A nagynénje férje már várta őket Amerikában, és náluk élt, amíg férjhez nem ment.”
Tisztán emlékezett a Fiuméból induló teherhajó nápolyi és gibraltári megállóira. A nagynénje férje már várta őket Amerikában, és náluk élt, amíg férjhez nem ment – de ne menjünk előre…
Hősnőnk egy perthi Amboy-i szivargyárban talált munkát ismeretségek révén, ahol teljesítmény alapján fizették. Beletelt néhány hónapba, amíg megtanulta, hogyan kell elég jól sodorni szivart, hogy tisztességes megélhetést keressen.
Eleinte 50 centet kapott száz szivarért; később, 70. Amikor végre kiemelkedően jó volt a munkájában, akár napi 800-at is kereshetett; rekordja 950 volt – dicsekedett a történésznek.
A munka reggel hétkor kezdődött és este hatig tartott egy órás ebédszünettel. A munkások túlnyomó többsége magyar, a felügyelők magyar zsidók voltak. Emléke szerint nem igazán kerültek kapcsolatba más nemzetiségűekkel, így nem tanulta meg a nyelvet. Nagynénje férje kiválóan beszélt angolul, akárcsak későbbi férje.
Külföldi tartózkodása alatt magyar lapokat terjesztett, többek között Népszava és Szabadságés csatlakozott olyan magyar egyesületekhez, mint a Bocskai Egyesület és a Negyvennyolcas Egyesület. Vásároltak magyar élelmiszerboltokban, pékeknél, henteseknél. Vasárnaponként a Perth Amboy-i Magyar Református Egyház gyülekezetébe jártak, ahol a nagynénje férje presbiter volt. Ez idő alatt, 1912 és 1922 között a gyülekezet iskolát is épített, és ez a közösség biztosította a közösségi hálót is. Egy család hat, az egyedülállók három dollár egyházi adót fizettek – de az EB szerint ezt egyáltalán nem bánták, hiszen tudták, ha baj van, innen kapnak segítséget.
Hősnőnk lányként nagyon jól szórakozott, moziba és cirkuszba járt, részt vett az egyesületek mulatságában, fellépett az ünnepi rendezvényeken. Nem hagyták feledésbe merülni a magyar szokásokat sem. „Még szüreti bált is tartottunk azoknak, akik a szőlőültetvényekről érkeztek” – emlékezett vissza.
„Nem hagyták elfelejteni a magyar szokásokat”
Eleinte nagyon hiányzott neki a családja, és csak vacsora után merték odaadni neki az otthonról érkező leveleket, mert annyira elsírták, hogy enni sem tudott. Miután azonban megszokta a helyzetet, kezdett jól érezni magát. A munkáját is szerette; szabadnak érezte magát. Döntésével kapcsolatban, hogy háziszolga lesz, kifejtette: „Meg sem próbáltam szolgálni, mert a szolgák rabszolgák voltak – és szerettem a szabad életet”.
Férjet is talált, a már említett református hitközség lelkipásztora esküt tett rájuk. A nagynénje és a férje továbbra is biztosította volna nekik a lakást, de E B férje saját otthont akart. Sikerült annyi pénzt megtakarítaniuk, hogy házat béreljenek. Két gyermekük született, egy fiuk és egy lányuk, akikre a nagynénje vigyázott, miután visszament dolgozni. Fiuk azonban megbetegedett, kórházba került, de nem tudták meggyógyítani, és nem sokkal később meghalt.
1922-ben visszatértek Magyarországra, férje szülőfalujába. Apósa hazahívta őket, férje pedig szívesen ment, bár később megbánta, ahogy az EB megjegyezte. Hazatérésük után öt hektár földet, mezőgazdasági felszerelést és egy házat vásároltak. Elkezdtek gazdálkodni, de „azokban az években a munkánk nem sok eredményt hozott” – emlékezett vissza.
Férje és édesapja viszonya ráadásul annyira megromlott, hogy a férfi úgy döntött, visszatér Amerikába. Ehhez azonban el kellett adniuk a földet, amit meg is tettek, így a nő otthon maradt a két gyerekkel, mert odahaza még egy kisfiuk született. A férj egy chicagói blokkgyárban kapott munkát, ami nagyon kemény fizikai munkát jelentett, de legalább jól fizetett. Mire azonban megtakarított annyi pénzt, hogy a család követhesse, 1929-ben tragikus hirtelenséggel meghalt. A magyar egyesület ezer dollárt fizetett az otthon maradt családnak, amelyből százat levontak a temetési költségekre. Öt-hat év múlva megérkezett a pénz, és az asszony szép házat építtetett belőle. Elmondta, hogy a külföldön szerzett tapasztalatok valamivel igényesebbé tették a magyarországi körülmények között, mint azok, akik mindig is itt éltek, különösen ami a lakhatást illeti.
Az interjú végén kiderül, hogy lánya kilenc éves korában halt meg, a Magyarországon született fia pedig 24 évesen, magára hagyva. Több rokona Amerikába költözött, egyik nagynénjének gyermekei és egy testvére és leszármazottai is a tengerentúlon maradtak.
Ez a cikk Puskás Julianna könyve alapján készült Kivándorló magyarok az Amerikai Egyesült Államokban, 1880–1940.
Olvassa el a sorozat korábbi részeit alább:
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Az Óperencián túl — Egy nyíri lány története, aki új otthont talált az amerikai magyarok között appeared first on Magyar Konzervatív.
