Az alábbiakban Hulej Emese írásának adaptált változata olvasható, amely eredetileg magyarul ben jelent meg Magyar Krónika.
Mexikótól a Francia Riviéráig, Thaiföldtől az Északi-sarkkörig számos helyen bejárta a világot, túrázott, búvárkodott, tanult, karatézik, görcsösen mászott meg havas csúcsokat, sőt még skorpiókat is lefegyverzett.
Egy kislány, aki szüleitől tanulta meg szeretni a természetet és a szabadságot, keveset törődik azokkal, akik szerint egy fiatal orvosnak és kétgyermekes anyának maradnia kell otthon, és a kihívások keresése helyett bébiétel-recepteket kell keresnie.
Ehelyett ez a fiatal orvos nemrég kutyaszánon, a Fjällräven Polar nevű expedíción indult az Északi-sarkkörre, amelynek 20 fős nemzetközi csapatát 30 000 jelentkező közül választották ki. Öt nap, 300 kilométer, 180 szánkókutya, de a lényeget nem lehet számokban kifejezni. Nehéz szavakba önteni, milyen reggeltől estig egy kutyaszánban kapaszkodni, ahol nincs emberi jelenlét, nincs mobiltelefon vétel, csak a természet: végtelen hómezők, a fehér 50 árnyalata, a sarki fények, és a sarki növény- és állatvilág. Minden hideg, szép és valódi. Ebben a környezetben egy napos utazás után sátorban vagy sátor nélkül kell aludni, hófalat építeni, tüzet gyújtani, levest főzni, etetni a kutyákat, csapatot alkotni.
„Ezt az élményt az elmúlt öt év gyümölcsének tekintem. Írom a blogomat (Vanilia utazások) öt évig, és két éve kezdtem el szervezni a Sherpa Mama Projectet” – kezdi történetét Scheili Eszter.
‘Kisgyermekes anyukák, családok, akik együtt mennek ki a természetbe. Véletlenül láttam a Polar pályázati felhívását, és kiderült, hogy minden évben elképesztő a jelentkezők száma. Hiszen ha kiválasztottak, több tízezer eurós programot csinálhatsz ingyen. Oké, legalább megpróbálom, gondoltam, és készítettem három egyperces videót, ami kellett a jelentkezéshez. Amúgy szeretem a kihívásokat; Minden évben beállítom magamnak. Például annyi kilométert futok, mint az adott évben, vagy teljesítek egy 75 napos kihívást, amihez napi két edzés szükséges. Nem könnyű két gyerekkel. De nem terveztem, hogy otthagyom az öt és másfél éves gyermekeimet az Északi-sarkra. Ennek ellenére nekimentem. Amíg távol voltam, a férjem intézte az otthoni dolgokat. Így működik a kapcsolatunk és a családunk.‘
„Nyilvánvaló, hogy egy teljes életet élő anya a legtöbbet adja a családjának”
Férjével, Pavoval Thaiföldön, a dzsungel mélyén ismerte meg. Ott találkoztak az egyik szállodában, ahová Eszter a diploma megszerzése utáni nyáron egy két hónapos utazás során tévedt be. Egy év telt el, mire Pavo úgy döntött, hogy Budapestre látogat, és ott a szőke lányt, akit nem tudott elfelejteni.
‘Egy barátom üzent, hogy mutassam meg egy horvát srácnak a Hősök terét. Egyetemistaként egész életemben idegenvezetőként dolgoztam, de nem igazán akartam társadalmi munkában megmutatni egy ismeretlen srácnak a várost. Valamiért beleegyeztem… Amikor megjelent, rájöttem, hogy ez az a jóképű srác a dzsungelből… Így kezdődött. Később ott, a Hősök terén megkért, hogy vegyem feleségül.’
Nagyobbik fiuk ősszel kezdi az iskolát; a kicsi két éves. Eszter a napokban töltött fel egy új videót az életben talált örömökről, amiben a ‘velük töltött idő’ rovat mellett egy ‘idő nélkülük’ rovat is található. Sajnos még mindig sokan szentségtörésnek tartják, ha egy anya nem csak gyermekeivel keresi az örömöt, pedig nyilvánvaló, hogy a teljes életet élő anya adja a legtöbbet családjának.
‘Küldetésemnek érzem, hogy ezt a megközelítést minél többen elfogadják. Az anyaság személyiségünk fontos és csodálatos része, de nem csak anyák vagyunk. Amikor gyermekünk van, természetesen az ő szükségleteiket és a család szükségleteit helyezzük a sajátunk elé, de fontos, hogy olyan dolgokat is meg tudjunk tenni, amelyeket néha csak magunkért teszünk. A Polar során megismertem önmagam legjobb verzióját. Megtapasztaltam, hogy viselem a következményeit annak, amit teszek, legyen az jó vagy rossz, és ez egy olyan intenzív, felszabadító élmény volt, amit szeretnék átvinni a mindennapokba. A férjem is tudja, hogy én a maximumot nyújtom a családnak, amikor néha nélkülük is feltöltődöm, ezért támogat ebben. Fontos számomra, hogy időnként megtapasztaljam: most egyedül vagyok, és csak magamért vagyok felelős.‘
Mindezt egy élsportoló, karatézó, külföldön versenyzett és tanult, diákéveit végigdolgozó, önálló döntéseket már nagyon korán meghozó fiatal nő mondja. 13 éves volt, amikor édesapja meghalt, anyja pedig egyedül maradt három lányával, így átrendezte életét, hogy eltartsa és felnevelje őket. Lányai önállóak és sikeresek lettek. Eszter például gasztroenterológus érettségire készül, ereje továbbra is kifogyhatatlannak tűnik. Repülőgépe hajnalban érkezett Budapestre a Sarki expedícióról, és még aznap reggel már szerepelt egy tévés vetélkedőben, a felvételen Tizenkét okos ember.
„Nem így terveztem, amikor jelentkeztem a versenyre. Megpróbáltam lemondani, de nem sikerült. Így hazafelé már próbáltam memorizálni a megyeszékhelyeket és a magyar költők, írók múzsáit.’
Mint kiderült, felesleges volt, mert ehelyett Tutanhamonra, Jónás prófétára és Harry Potterre vonatkoztak a kérdések. „Soha nem találkoztam még ilyen okos nővel” – mondta a műsorvezető Eszternek, aki a bók mellett egy szép pénzjutalmat is hazavitt. Kártérítés a családnak a távol töltött napokért.
A sok egzotikus vagy extrém úti cél és kihívás mellett van egy olyan projektje, amelybe a kevésbé sportos és elszántabbak is kapcsolódhatnak. Ez a Sherpa Mama közösség.
„Jó érzés olyan életmódra vezetni (gyermekeinket), amely életre szóló élményeket ad nekik”
‘A Covid alatt a férjem sokat dolgozott külföldön, én pedig ki akartam törni az otthon-játszótér-drogéria háromszögből. Milán akkor még kicsi volt, és elkezdtem vele túrázni, hordozóban vittem a hátamon. Aztán arra gondoltam, hogy ez másoknak is jó lehet. A közösségi oldalakon jelentettem be. Emlékszem, először a Solymár melletti Paprikás-patak völgyébe mentünk, eleinte csak 15-en voltunk. Néhány héten belül százan voltunk. Itt nem a teljesítmény a lényeg; kint vagyunk az erdőben, a mezőn, veszünk egy mély levegőt, feltöltődünk. Megállunk szoptatni, pelenkázni, piknikezni. Persze sokan panaszkodnak erre is; azt hiszik, hogy ez kínzás a gyerekek számára, de nem az. Játszanak, sokat alszanak, jó levegőn vannak, és nem sírnak többet, mint otthon a négy fal között. Jó érzés olyan életmódra terelni őket, amely életre szóló élményeket ad nekik.’
Nem Eszter lenne az, ha nem emelné egyre feljebb a lécet. Ő adta az ötletet, hogy a gödi Duna-parton vad táborozást szervezzenek serpa anyukáknak – és persze apukáknak, gyerekeknek, sőt kutyáknak és macskáknak is. Volt fürdés, sátraverés, közös főzés, szalonnasütés, mályvacukor sütés, fejlámpás sátorban meseolvasás. Még egy gyerekfilmet is vetítettek kifeszített vászonra. A sikerre való tekintettel egész nyáron vadtáboroztak, hol a víz mellett, hol a hegyek között. Ki ne szeretne egy ilyen élményt és egy ilyen közösséget?
A serpa anyukák ruhát cserélnek egymással, tartottak már jótékonysági gyűjtést, és szerveztek erdei óvodát, ahol a gyerekek levelekből és egyéb természetes anyagokból készítettek dolgokat, és versenyeztek, hogy ki ismeri fel a legtöbb állatnyomot. Mindenki feltételezi, hogy mindez mennyi időt és szervezést igényel, igaz? Cserébe egy szűk közösség alakult ki, amely gyerekek nélkül is programokat szervez, vacsorázni vagy moziba jár.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Sherpa mama kutyaszánon: Scheili Eszter utazásai az Északi-sarkról a Dunáig appeared first on Magyar Konzervatív.
