Az alábbiakban Leimeiszter Barnabás egyik, magyarul eredetileg ben megjelent cikkének adaptált változata olvasható Magyar Krónika.
Rónay Egon egy híres vendéglátó-dinasztia sarja volt. Budapest ostroma után elsőként az általa vezetett Belvárosi Kávéház nyitotta meg újra kapuit. Később az Egyesült Királyságba emigrált, ahol rettegett élelmiszerkritikusként szerzett hírnevet.
Volt valamikor a Belvárosi Café kávéház, Pest egyik legnagyobb és legrangosabb kávézója. Steuer Sándor nyitotta meg 1901-ben a mai Ferenciek tere déli oldalán, szeretettel Matildként emlegetett palotában. 1910-ben Rónai Adolf vette át, aki Pöstényből indult, ott nagy szállodát épített, majd Pestre költözött. Később fia, Miklós vette át az üzletet, s mivel sok más vendéglátóhelyet is kellett vezetnie, köztük a híres Duna-korzó Hanglit is, az 1915-ben született fiát, Egont az intézmény vezetésére bízta.
A mára legendássá vált művészkávézókhoz képest a Belvárosi Kávéház konzervatívabb hírnévnek örvend, de Rónay Egon (aki már Y betűvel írta) megalapításukat rendkívül demokratikus légkör jellemezte:
‘Írók és mindenféle művészek jártak a kávézónkba, de nem voltunk sem irodalmi, sem művészkávézó. Bírák, katonatisztek, kereskedők, tudósok, magas rangú köztisztviselők, sok más polgári szakma képviselői járták be kávézónkat, de egyikük sem hagyta nyomát rajta. Valóban keveredett itt mindenféle ember, mindenféle filozófiai, politikai és egyéb irányzatot képviselő. Nem ismerek még egy kávézót, amely ennyire képviselte volna ezt a vegyes társadalmi helyzetet, és ami ebből adódóan ennyire általános polgári jellegű lett volna. És mindig tele volt, esténként teljesen tömve. Az emeleten és lent is.’ Hozzátette: a zsidótörvények elfogadása után is előfordult, hogy Stern Samu, a zsidó hitközség elnöke az erkélyen ült, Imrédy Béla és családja pedig a földszinten, közvetlenül alatta vacsorázott.
A Belvárosi Kávéházhoz kapcsolódó történetek és anekdoták hosszú sora fűződik. Gyakran emlegetik, és a Matild-palota falán elhelyezett emléktábla is jelzi, hogy Budapest 1945. február 18-i ostromát követően ez volt az első kávézó, amely megnyílt. Rónay Egon később érdekes részleteket árult el ennek körülményeiről Zeke Gyulának, aki éppen dokumentumfilmet forgatott róla. Rónay későbbi élettörténete azonban nem kevésbé érdekes: fiatal budapesti vendéglősből Anglia egyik vezető ételkritikusa lett, nagy szerepet vállalva az ottani konyhakultúra fejlődésében.
évi gyászjelentése szerint A GuardianRónaynál talán senki sem tett többet az angol éttermekben felszolgált ételek színvonalának emeléséért a 20. század második felében. Ugyanebben a cikkben személyes kapcsolataiban rendkívül zseniális és humoros emberként írják le, aki azonban nem finomkodott a gasztronómiával kapcsolatban, és előszeretettel vett részt vitákban, hogy felhívja a figyelmet bizonyos kérdésekre. Például azzal érvelt, hogy nem alakulhat ki megfelelő étkezési és éttermi kultúra egy olyan országban, ahol az embereket olyan borzasztó minőségű iskolai menzai ételekkel szocializálják, mint a háború utáni Angliában.
1946-ban hagyta el Magyarországot, mivel sem ő, sem családja nem várhatott sok jót az új rendszertől. És valóban, a Belvárosi Kávéházat államosították, a szüleit pedig kitelepítették. Apját 1959-ben bekövetkezett halála után soha többé nem látta, és bár édesanyja később meglátogathatta fiát Londonban, nem sokkal később ő is elhunyt.
Rónay már ismerte Angliát, nyolcéves kora óta minden nyarat ott töltött. A háború előtt a londoni Dorchester Hotelben dolgozott, és Cambridge-ben tanult jogot. Kivándorlása után kezdetben egy rokonánál dolgozott a textiliparban, majd étteremvezetőként dolgozott Londonban, később pedig a Harrods áruház közelében nyitott egy kis éttermet Marquee néven.
„Talán Rónaynál senki nem tett többet az angol éttermekben felszolgált ételek színvonalának emeléséért a 20. század második felében”
A vérszemű étteremkritikus, Fanny Cradock dicséretét követően gyorsan elterjedt a hír az intézmény kiváló konyhájáról és tulajdonosának szakértelméről. A Daily Telegraph hamarosan felkérték Rónayt, hogy legyen ételkritikusuk. ‘Kedveltek, mert nagyon kritizáltam a rossz ételeket, ami akkoriban nem volt általános. És megszokták, hogy amit mondtam, az megbízható. Aztán harmadéves koromban összegyűjtöttem a cikkeket, és egy kis könyvben publikáltam. Váratlan sikert aratott, több mint 30 000 példányban kelt el. A következő évben persze nagyobb lett a könyv, aztán még nagyobb lett. Eleinte én magam adtam ki, és egy elszegényedett magyar földbirtokos vagy valami hasonló, akinek nem volt semmije, vitte könyvesboltból könyvesboltba és eladta. Így kezdődött. Később eladtam az éttermemet, és teljesen áttértem erre az üzletre‘ – idézte fel Rónay Zeke Gyulának könyve első megjelenésének történetét Egon Ronay útmutatója 1957-ben.
Az étteremkalauz a francia kalauz Michelin koncepcióját követte, és ahogy az a Michelin-csillagos vagy ajánlott éttermek bejáratánál lenni szokott, a Rónay-kalauzban megdicsért éttermek a magyar szakember ajánlását jelző matricát is kihelyeztek.
Az útmutatót kiadó cég 1980-ra 50 embert foglalkoztatott, köztük hat főállású kóstolót, akiknek országszerte heti 11 éttermet kellett kipróbálniuk. Rónay szigorú szakmai etikát követelt, a kóstolók inkognitóban dolgoztak, és semmit nem fogadtak el ingyen. Különféle kisebb-nagyobb éttermek és szállodai éttermek mellett tesztelték a benzinkút büféit, a vasútállomási éttermeket és a repülőtéri büféket is – az évkönyv brutális őszinteséggel számolt be az utóbbiakban tapasztalt borzalmakról.
Az idézett Tom Jaine szerint A Guardian nekrológ, amikor Rónay ilyen büféket és falatozókat pillantott meg, a legvédtelenebb áldozatokat vette célba, de megérdemelték; különben soha nem jöttek volna össze. A nemzet hálával tartozik neki: bár a benzinkút és a reptéri büfé még mindig borzasztó, Rónay nélkül még rosszabbak lennének.
Mindazonáltal, ahogy Jaine hozzáteszi, a Rónay-kalauznak is megvoltak a vakfoltjai: mivel névadója neveltetéséből adódóan a régimódi haute cuisine-t tekintette aranystandardnak, nem volt túl nyitott a kísérletező amatőrök és az egzotikus konyhák felé. Így azoknak, akik betartották az útmutató ajánlásait, kevesebb rossz éttermi élményben lehetett részük, de talán kevesebb különleges kulináris élvezetben is.
A magyar angol ételkritikusról több videó is megtekinthető a YouTube-on. Egy 1961-es felvétel a Café Royalban tartott ebédet örökíti meg, amely előtt Rónay vidéki szakácsokkal osztotta meg véleményét az angol éttermi kultúra fejlesztéséről. Az ebéd oka az volt, hogy a vidékre látogató turisták sokat panaszkodtak a szállodákban felszolgált ételek minőségére. Minden fogást más-más szakács készített, és szakértő zsűri értékelt, köztük Rónay is.
Egy későbbi videóban kipróbálta a Heathrow repülőtér egyik éttermében felszolgált reggelit, ami kellemes meglepetés volt – különösen ízlett neki a kolbász. Egy büfében is járt, de ott elriasztotta a tükörtojás látványa. A videóban az áll, hogy Rónay annyira hírhedt kritikusa volt a repülőtéri éttermeknek, hogy egyikük be is akarta perelni.
Rónay Egon 1983-ban tért vissza először Budapestre. Miután megérkezett a Hilton Szállóba, első dolga az volt, hogy taxiba ült, és kérte, hogy vigyék el az Erzsébet híd budai hídfőjéhez. Átsétálva a hídon szeretett volna megérkezni az akkor önkiszolgáló étteremként működő Belvárosi Caféba.
‘Hihetetlen érzés volt. Elindultam, és amikor a közepére értem és megláttam magam előtt a Belvárosi Plébániatemplomot, az Eskü teret és minden mást, szó szerint földbe, helyesebben a hídba gyökerezett a lábam. Alig hittem a szememnek. Miután átmentem, természetesen az első állomásom a Belvárosi Café volt. Szörnyű körülményeket találtam, minden felfordult, teljesen átalakult, az egyik része bár lett, és a földszinti tér közepén volt valami táncparkett. Meg akartam nézni azt a kis szobát, amely az apámé és az irodám volt. Megkértem az üzletet vezető hölgyet, hogy engedjen felmenni. – Mit akarsz ott csinálni? – kérdezte a nő. – Nos, nézd, ez a hely az apámé volt – válaszoltam. – Ó, tehát magánvállalkozó vagy! jött a válasz, amire igennel válaszoltam. Szóval ez volt a beszélgetésünk‘ mesélte újra találkozását Rónay, hozzátéve, hogy néhány évvel később a londoni magyar nagykövet felajánlott neki: nyissa meg újra a Belvárosi Kávéházat egykori pompájában. Rónay tárgyalt az ügyben, de amikor kiderült, hogy várhatóan valóban megveszi a saját családjától korábban elvett kávézót, elállt az üzlettől.
„Úgy kell élnünk és dolgozni az utolsó pillanatig, mintha száz év állna előttünk”
Később néha hazalátogatott, és véleménye szerint a legnagyobb változás a harmincas-negyvenes évek Pestjéhez képest az volt, hogy az emberek közötti interakciók érezhetően eldurvultak. „Az udvariasság szinte eltűnt, és az a kellemes érzés, amit egy találkozás korábban keltett, gyakorlatilag nem létezik többé.” Ez persze nem csak Magyarországra jellemző – tette hozzá.
„Jung egyszer azt mondta egy interjúban, hogy úgy kell élnünk és dolgoznunk az utolsó pillanatig, mintha száz év állna előttünk. Én ezt a példát követem” – válaszolta Rónay Zeke Gyula megjegyzésére, miszerint 92 évesen életereje és munkabírása még a 30 éveseket is megszégyeníti. Ez idő tájt A Szabvány interjút is készített vele, amelyben Rónay elmondta, bármennyire is érdekes az élettörténete, nem tervezi megírni emlékiratait. Ha azonban megírta őket, címet adna nekik A kínai átok. Végül is, amit ez az átok mond, az alapvetően „Élj érdekes időkben”.
Rónay Egon 2010-ben elhunyt. Lányai is híresek lettek: Ronay Edina színésznőként dolgozott, majd jelmeztervezőként folytatta pályafutását – egy időben Michael Caine barátnője is volt. Másik lánya, Esther Ronay a BBC szerkesztőjeként és dokumentumfilm producereként szerzett magának hírnevet.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Rónay Egon — a Belvárosi Café vezetője és az angol gasztronómiai forradalom elindítója appeared first on Magyar Konzervatív.
