A főváros mélyében ismét megrezdült a múlt: egy terepfejlesztéshez kapcsolódó megelőző feltárás során a szakemberek egy különös és jó állapotban megmaradt római kori föld alatti objektumra bukkantak. A felfedezés helyszíne Óbuda tágabb térsége, az egykori Aquincum pereme, ahol a talajrétegek között még ma is lélegzik a birodalom városszövete. A csapat szerint a szerkezet a 2–3. századra datálható, és egy összetett, vízhez köthető létesítmény része lehetett.
„Ez nem csupán egy alagút, hanem egy gondosan megtervezett rendszer eleme” – mondta a feltárást vezető régész, aki szerint a látottak azonnal a korszak mérnöki tudását idézik.
Hol és hogyan bukkantak rá?
A régészek egy nagyobb infrastruktúra-átalakítás előtt végeztek geofizikai méréseket, köztük földradaros (GPR) felmérést, amely szokatlan, ívben futó reflexiókat jelzett a felszín alatt. A jelenség elrendezése túl szabályosnak tűnt ahhoz, hogy természetes legyen, így célzott próbafeltárás következett.
A 6 méter mélyre leereszkedő szelvények alatt tégla boltozat bukkant elő, masszív, opus caementiciumból készült falazattal és vízzáró opus signinum bevonattal. „Már az első pillanatban tudtuk, hogy római kéz hagyta itt a lenyomatát” – tette hozzá a kutató, aki szerint a téglák egy részén bélyegek is láthatók.
Mit találtak pontosan?
A feltárt egység magja egy nagyjából 18×9 méteres, téglaboltozatos kamra, amelyhez egy keskeny, mintegy 40 méteren át követhető járat kapcsolódik. A járat mentén kisebb fülkék, karbantartást szolgáló bevájatok, valamint egy, a vízáramlás szabályozására használt kőből faragott zsilkház részletei kerültek elő.
A falakon megmaradt a vízzáró, római vakolat, a padló sarkainál pedig láthatóvá váltak a lecsapoló csatornák apró nyílásai. Az egyik téglán a Legio II Adiutrix bélyege sejlik fel, ami időben és térben is a környéken állomásozó katonai jelenléthez köti a szerkezetet. „Az egész együttest egyfajta karbantartó folyosóként és ciszterna-környezetként értelmezzük” – fogalmazott a dokumentációért felelős szakember.
Miért fontos a lelet?
A lelet az aquincumi vízellátás és közművek térképét rajzolja át: arra utal, hogy a rómaiak nemcsak fürdőket és csatornákat építettek, hanem kiterjedt, rejtett karbantartó infrastruktúrát is működtettek. Ez a háttérhálózat a város életképességének kulcsa volt, mégis ritkán kerül teljes összefüggésében elő.
„Itt most nem egy látványos mozaik a lényeg, hanem a mindennapi működés vaslogikája” – mondta egy városi örökségvédelmi szakértő. „A rendszer összeköti a mérnöki precizitást a városüzemeltetés láthatatlan rétegeivel.”
Hogyan őrzik meg, és mi a következő lépés?
A csapat elsődleges célja az állagmegóvás: a nedvesség és a levegő egyensúlya különösen törékeny, ezért ideiglenes klímastabilizálást alakítanak ki. A teljes rendszer milliméterpontosságú 3D szkennelése már elkezdődött, a kutatók nyílt hozzáférésű modell közzétételét is tervezik. A feltárási ablakot időszakosan zárják és nyitják, hogy a szerkezet anyagai ne szenvedjenek hirtelen terhelést.
Középtávon a helyszín korlátozott, kísérővel látogatható bemutatása is szóba került. A város a lehetőséget egy „láthatatlan város” tematikájú útvonalba illesztené, ahol digitális rekonstrukció, hangalámondás és vetített fények segítenék a megértést. „Nem a tömegturizmus a cél, hanem a felelős megőrzés, és ezzel együtt a közösségi tudásmegosztás” – hangsúlyozta a projekt vezetője.
Mitől különleges ez az objektum?
A felfedezés különlegessége nem egyetlen szenzációs részlet, hanem több összetevő egymásra rétegződése:
- Szerkezeti épség: a boltozat és a vízzáró rétegek ritkán látható komplexitással és állapotban maradtak fenn.
- Kontextus: a közeli római létesítményekkel (utak, fürdők, csatornák) való lehetséges kapcsolat új kutatási kérdéseket nyit.
- Datálás: a bélyeges téglák és a habarcs összetétele egy szűk időablakra utal, finomítva a helyi kronológiát és műhelykapcsolatokat.
- Közműtörténet: a római város „háttérüzemét” bemutató példa, amely emberközelivé teszi az antik mindennapokat.
Váratlan párhuzamok a jelen városával
A régészek szerint a római infrastruktúra egésze sokban emlékeztet a mai városüzemeltetésre: láthatatlan, de elengedhetetlen hálózatok tartják életben a várost. „A múlt nem múzeumi tárgy, hanem hozzánk illeszkedő rendszer” – emelte ki a kutatás egyik tagja. A felfedezés rámutat, hogy a víz mint közös erőforrás a római polgár és a mai budapesti lakó számára is ugyanazt a kihívást jelentette: hogyan biztosítsuk a mindennapi ellátást fenntartható módon.
Mit üzen a lelet a jövőnek?
A most feltárt objektum nemcsak a római múlt új fejezete, hanem a kortárs városfejlesztés számára is tanulság. A rejtett, mégis hozzáférhető és karbantartható struktúrák fontossága napjainkban ismét kulcskérdés, a klímaváltozás és a vízgazdálkodás modern problémáiban egyaránt. A rómaiak praktikusan gondolkodtak: a redundancia, a szakaszolhatóság és a kézi hozzáférés minden elemben jelen volt.
„Minél többet értünk a város mélyének nyelvéből, annál jobban beszéljük a saját jövőnk nyelvét is” – fogalmazott a terepi napló zárósorában a dokumentációt készítő régész. A feltárás így nemcsak egy korszak lenyomata, hanem párbeszéd a múlt és a mai Budapest között, láthatatlan folyosó, amely összeköti a tudást a felelősséggel.
