A tanév kezdete előtt szokatlanul hangos lett a közbeszéd az iskoláról. Szülők, tanárok és diákok egyszerre kérdeznek rá ugyanarra: mit jelent valójában az új tanterv, és kinek az értékei tükröződnek a tankönyvek lapjain?
Sokan attól tartanak, hogy a változtatások túl mélyre nyúlnak: nemcsak tananyagokról van szó, hanem arról is, hogyan tanulnak a gyerekek gondolkodni a világról. Mások szerint végre koherensebb, fegyelmezettebb és teljesíthetőbb lett a rendszer.
Az éles ellentétek mellé mindkét oldalon érvek sorakoznak. A kérdés nem csak elvi: a mindennapi órákon, a dolgozatokban és a családi vacsoraasztalnál csapódik le.
Mi áll a vita középpontjában?
Az új kerettanterv több tantárgyban egységesíti a tartalmakat, módosítja az időkereteket, és hangsúlyosabban jelenít meg nemzeti, kulturális és közösségi témákat. Támogatói szerint ez erősíti az identitást és csökkenti a területi egyenlőtlenségeket.
Bírálói viszont úgy látják, hogy a tananyag válogatása és a példák megfogalmazása egyes világnézeteket preferál, s ezzel szűkíti a kritikai gondolkodás tereit. A vita kulcsszavai: indoktrináció, tanári autonómia, pluralizmus.
Szülői aggályok
„Az iskolában nem azt várom, hogy megmondják, mit gondoljon a gyerekem, hanem hogy megtanítsák, hogyan gondolkodjon” – mondja Dóri, kétgyermekes édesanya. Szerinte a szöveggyűjteményekben és feladatsorokban több a világnézetileg erős állítás, kevesebb a nyitott kérdés.
Többen panaszkodnak a tankönyvválaszték szűkülésére és arra, hogy az alternatív módszertanok háttérbe szorulnak. A leggyakoribb szó, amely előkerül: a sokszínűség hiánya.
A kormány és a szakértők érvei
A minisztérium álláspontja szerint az új rendszer „tisztább követelményeket, kevesebb szétszórt tananyagot és több időt ad az alapkompetenciákra”. Egy tantárgyszakértő így fogalmaz: „Nem szűkítünk, hanem fókuszálunk. A tanulásszervezés és a fejlesztési célok kerülnek előtérbe.”
A támogatók gyakran hivatkoznak nemzetközi példákra, ahol egységesebb keretrendszerrel sikerült javítani a tanulói teljesítményt. „A tanár nem veszít szabadságot, csak pontosabb kapaszkodókat kap” – mondja Bálint, történelemtanár.
Fő különbségek egy táblázatban
| Szempont | Korábbi kerettanterv | Új kerettanterv |
|---|---|---|
| Tananyag mennyisége | Széttartó, iskolánként változó fókusz | Tömörebb, előíróbb fókuszpontok |
| Tartalmi hangsúlyok | Erősebb nemzetközi kitekintés | Erősebb nemzeti és kulturális hangsúly |
| Állampolgári nevelés | Diskurzusalapú témák | Normatívabb minták, hagyományközpont |
| Tanári szabadság | Szélesebb mozgástér | Szabályozottabb tartalmi keretek |
| Értékelés | Vegyes, iskolai gyakorlat dönt | Egységesebb mérési pontok |
| Tankönyvválaszték | Több akkreditált alternatíva | Szűkebb, központi kínálat |
| Digitális tartalom | Projektszerű kísérletek | Központilag fejlesztett anyagok |
„A világos elvárások nem ellenségei a kreativitásnak” – áll a hivatalos közleményben. A kritikusok szerint viszont „a kreativitás pont a szabadságból születik”.
Mit tapasztalnak az iskolákban?
A váltás üteme intézményenként eltérő. Van, ahol a tanári közösség saját munkaközösségi megállapodásokkal szelídítette a változást, máshol feszült a légkör. Egy igazgató így írja le: „Nálunk a legnagyobb kihívás a tananyagidő és a differenciálás összeegyeztetése.”
A diákok visszajelzései vegyesek. A humán tárgyaknál többen említik, hogy „kevesebb a választási lehetőség a prezentációs témákban”, míg természettudományoknál „átláthatóbb a követelménylista”.
-
- Amit a szülők leggyakrabban észlelnek: tónusváltás a példaszövegekben; csökkenő tankönyvválaszték; több központilag kijelölt, „kötelező” modul; ritkább projekt- és vitaóra; hangsúlyosabb fegyelmi elvárások.
Hol húzódik a határ a nevelés és az irányítottság között?
Az iskola mindig is értékeket is közvetített. A kérdés az, hogy ez a közvetítés mennyire átlátható, mennyire kiegyensúlyozott, és teret ad-e az eltérő nézőpontok megismerésének. A pedagógiai szakirodalom szerint a kritikai gondolkodás akkor fejlődik, ha a diák több, egymással vitázó állásponttal találkozik, és reflexióra ösztönzik.
„Ha a tananyagnak van állítása, legyen mellette kérdése is” – fogalmaz egy magyar szakos tanár. Ez a mondat sokak szerint az egész vita sűrítménye.
Lehetséges lépések a feszültség csökkentésére
Az egyik pragmatikus javaslat a tanórai transzparencia erősítése: témavázlatok előre megosztása, alternatív források feltüntetése, szülői fórumok rendszeresítése. A másik a tanári szabadság belső kereteinek kialakítása: iskolai szinten rögzíteni, hol kaphat helyet a többnézőpontos feldolgozás.
Érdemes lenne pilotprogramokban kipróbálni a „kettős forrás” megközelítést: egy kötelező és egy alternatív szövegváltozat közös elemzését. Ez nem rombolja, inkább erősíti a követelmények teljesíthetőségét, miközben védi a pluralizmust.
„Nem ellenségek vagyunk egymásnak, hanem partnerek egy gyerek körül” – mondja egy szülői munkaközösség vezetője. Ha van üzenet, amelyben a felek közel kerülhetnek egymáshoz, talán ez az: a tanszabadság és a közös minimum nem zárják ki egymást. A kérdés az arányokon múlik, és azon, mennyire merünk nyíltan beszélni róluk.
