Háttér és tét
Az európai autóipar vezetői pénteken az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel egyeztetnek. A tét a 2035-re kitűzött belső égésű motoros autók értékesítésének tilalma, amely a kontinens zöldátmenetének egyik sarokköve. François Roudier, az OICA főtitkára szerint a jelenlegi menetrend túl szigorú, és az iparág rugalmasságot kér. Szerinte a határidő enyhítése nélkül az európai gyártók versenyképessége sérülhet.
„2035-re a belső égésű autók eladásának nullára csökkentése jelenleg teljesen irreális” – fogalmazott Roudier, aki a franceinfo műsorában sürgetett haladékot. A kijelentés jól mutatja: az iparág aggodalma nem a célokat, hanem az időzítést és az átmenet tempóját érinti.
Az iparág érvei a halasztás mellett
A gyártók azzal érvelnek, hogy a kereslet és az infrastruktúra még nem áll készen a teljes átállásra. Az elektromos modellek ára sok vásárló számára továbbra is magas, miközben a töltőhálózat számos országban szűkös. Roudier szerint az európai fogyasztók elfogadják az elektromos autókat, de „a szivattyút meg kell indítani” – azaz tömegesebb elterjedés nélkül a piac nehezen lendül be.
A versenyhelyzetet a feltörekvő kínai márkák is élezik, amelyek agresszív áraikkal és kiforrott ellátási láncaikkal komoly kihívást jelentenek. Az európai gyártók milliárdokat fektettek a villanyosításba, de az ugrás egyszerre technológiai és pénzügyi. A lemaradás ledolgozása időt, tőkét és kiszámítható szabályozást igényel.
Mit kér az OICA pontosan?
Az OICA nem a célok feladását, hanem egy „megvalósítható és rugalmas” pályát szeretne. A szervezet szerint több párhuzamos eszközre van szükség ahhoz, hogy a klímacélok és a versenyképesség együtt haladjon.
- Rugalmasabb 2035-ös határidő, átmeneti mentesítésekkel bizonyos szegmenseknek.
- Gyorsított töltőhálózat-fejlesztés, különösen a vidéki térségekben és az autópályák mentén.
- Célzott ár– és vásárlási ösztönzők az alsóbb kategóriákban.
- Erősebb európai akkumulátor-ökoszisztéma és kritikus nyersanyag-ellátás.
- Átmeneti technológiák, például hibridek és alacsony szén-dioxid-intenzitású üzemanyagok bevonása.
Roudier úgy véli, hogy „a legrosszabb döntés irreális célokat kijelölni”, mert az iparág így „könnyen zsákutcába futhat”. A hangsúly szerinte a fokozatosságon és a kiszámítható menetrenden van, amely a gyártóknak és a vásárlóknak egyaránt támpontot ad.
Kockázatok és kompromisszumok
A halasztás ugyan csökkentené az iparági sokkot, de klímapolitikai kockázatokat is hordoz. A közlekedés az európai kibocsátások jelentős részéért felel, így bármilyen csúszás a 2030-as célok teljesítését is nehezítheti. A kompromisszum ezért alighanem feltételekhez kötött enyhítés lehet: célértékek fenntartása, szigorú köztes mérföldkövek, és a gyártókra vonatkozó, teljes életciklusú kibocsátás-követés.
Ezzel párhuzamosan a fogyasztók védelmét is szem előtt kell tartani, hiszen a magas belépési ár gátolja az elektromos autók tömeges elterjedését. A megoldás a kínálati és keresleti eszközök kombinációja lehet: versenyképes árképzés, megbízható töltés, valamint stabil másodlagos piac.
Politikai mozgástér és lehetséges lépések
Brüsszel számára a kérdés nemcsak klíma, hanem iparstratégiai dilemma is. A Bizottság célja a tiszta technológiák hazai megerősítése, miközben a belső piacot védeni kell az egyenlőtlen versenytől. A döntéshozók ezért több pályát is vizsgálhatnak: átmeneti szabályok a haszonjárműveknél, célzott támogatások a megfizethető városi modellekre, illetve határozottabb infrastruktúra-kötelezettségek a tagállamoknak.
Egy reális forgatókönyv a „rugalmas szigor” lehet: a 2035-ös cél érintetlen, de bizonyos rések és átmenetek engedélyezettek, miközben a közbülső 2030-as küszöbök megmaradnak. Így az iparág időt nyer a gyártás átalakítására, a fogyasztó pedig kiszámítható ár– és szolgáltatási környezetben dönthet.
„Akik már elektromos autót vettek, azok nagy többsége újra ilyet választana” – emlékeztet Roudier, jelezve, hogy a technológia elfogadása növekszik. A kérdés az, hogy a következő években sikerül-e a kínálatot és a keresletet összeilleszteni, és közben az európai ipar versenyképes marad-e a globális színtéren.
Kilátások
A pénteki találkozó tétje egy olyan kompromisszum, amely a klímacélokat és a munkahelyek védelmét egyszerre szolgálja. Ha Brüsszel és az autóipar közös menetrendet talál, az átállás stabilabb és gyorsabb lehet. Ha nem, a piac saját logikája érvényesül: a fogyasztó az ár, a minőség és a kényelem alapján dönt, miközben a globális verseny keményedik. Az európai autóipar jövője most a finomhangoláson múlik – azon, hogy a célokhoz illeszkedő, de megvalósítható útvonal szülessen.
