Az elmúlt 52 évben, amióta Richard Nixon lett az Egyesült Államok történetének első és egyetlen elnöke, aki lemondott hivataláról, már nagyon megszokhattuk, hogy bármilyen politikai botrányt a „Watergate”-ből, a Nixon elnök bukásához vezető botrány népszerű elnevezéséből származó „gate” utótag kap.
Az irányzat ezúttal a magyar politikába is belépett. Magyar Péter, az EP-képviselő és a Tisza-párti miniszterelnök-jelölt úgy nyilatkozott, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ügynökei, feltehetően az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására, a Tisza-pártnál dolgozó két informatikus lakhelyén házkutatást adnak ki, „a Watergate-nél is súlyosabb” botrány.
Ezt a hasonlatot tulajdonképpen még 2024 novemberében alkalmazta. Aztán a „magyar Watergate” kifejezéssel jellemezte volt barátnőjét, Vogel Evelint, aki titkos felvételeket adott ki róla. A helyzet meglehetősen ironikus volt, tekintve, hogy Magyar országos politikába lépése után az egyik első lépés az volt, hogy titkos felvételeket adott ki volt feleségéről, Varga Judit volt igazságügyi miniszterről. Mondanunk sem kell, hogy ez az eset nem vezetett az országban a végrehajtó hatalom vezetőjének lemondásához – ha valamiért, az sértette Magyar politikai megítélését.
Magyar azonban ezúttal közelebb áll a Watergate-tel való összehasonlításához?
Ha egy pillantást vetünk a történelmi kontextusra, a magyar ellenzék máris óriási gödörben indul. Orbán kormányfő Fidesz–KDNP koalíciója továbbra is alkotmányos szupertöbbséggel rendelkezik az Országgyűlésben – amit a közönséges szemlélőnek megbocsáthat, ha a Tiszából kihallatszó retorika a Fidesz közelgő végzetéről szól.
Mindeközben annak ellenére, hogy Nixon elnök 50 államból 49-et megnyert 1972-es újraválasztása során, az ellenzéki Demokrata Párt valójában többséget szerzett a Kongresszus mindkét kamarájában abban az időben, amikor a Watergate-botrány nagy nemzeti figyelmet kapott. Így a felelősségre vonás, ami akkoriban 106 éve nem fordult elő amerikai elnökkel, nagyon is reális lehetőség volt. Ez minden bizonnyal nagy nyomást gyakorolt kormányára a zűrzavar kezelésében.
Ezenkívül meg kell vizsgálnunk, hogyan kezdődött a két botrány.
1972 júniusában a washingtoni rendőrség letartóztatott öt férfit, akik betörtek és behatoltak a Demokrata Nemzeti Kongresszus főhadiszállásába a Watergate Hotel and Office Complexben. A letartóztatások idején a helyi rendfenntartó szerveknek fogalmuk sem volt az esemény jelentős politikai konnotációjáról. A magyarországi kommunista korszakból kölcsönözve néhány kifejezést, kétségtelenül egy „köztörvényes” bűncselekmény történt, egy sor „politikai bűncselekmény” előzményeként. Az NNI-ügynökök esetében ez egyáltalán nem így van. Nem történt betörés, lopás, testi sértés vagy más „malum in se” bűncselekmény, még akkor sem, ha a politikai nyomásgyakorlás vádját névértéken vesszük. Ha valami, akkor a Tisza informatikusai részéről történhetett ilyen bűncselekmény, ugyanis a házkutatást a számítógépükön található gyermekpornográfia gyanúja miatt adták ki.
Magyar Péter azonban a Watergate-hez intézett felhívásaiból hiányzik a legdöntőbb pont: Richard Nixon történelmi politikai botránya sokkal inkább a leplezésről szólt, mintsem a mögöttes bűncselekményről.
Nixon elnök nemcsak hogy nem rendelte el a Watergate-betörést, de nagy valószínűséggel nem is volt előzetesen tudomása az esetről. Súlyos bűncselekményeket követett el, amikor megpróbálta eltitkolni a helyettesítői gaztetteit. Nixon felvételre került – az összes többi Ovális Iroda beszélgetéseként, hiúsági projektként elindított kezdeményezéseként –, és azt javasolja, hogy a Watergate-elkövetőket fejenként 1 millió dollárral vesztegessék meg, hogy hallgassanak az elnök újraválasztási bizottságával való kapcsolataikról. 1973 októberében elrendelte Elliot Richardson főügyészt, hogy rúgja ki Archibald Cox különleges ügyészt, aki a Watergate nyomozásáért volt felelős. Richardson visszautasította, és helyette lemondott, akárcsak William Ruckelshaus AG-helyettes, miután megkapta ugyanezt a parancsot Nixon elnöktől.
Az Orbán-kormányzaton belül még nem történt hasonló magatartás.
Az a tény, hogy mindez egy időben történik azzal a hírrel, hogy Szijjártó külgazdasági és külügyminisztert illegálisan lehallgathatták – ahogy Nixon újraválasztási bizottsága 1972-ben demokrata ellenfeleikkel próbálta megtenni – európai titkosszolgálatok Panyi Szabolcs magyar újságíró segítségével, még gyengébbé teszi Magyar összehasonlítását Watergate-tel.
The post Nem, a Tisza-ügy nem olyan, mint Watergate appeared first on Magyar Konzervatív.
