A A segélyek politizálása A budapesti Danube Institute agytröszt által szervezett konferencia egy elgondolkodtató panelbeszélgetéssel zárult, amelynek középpontjában az volt, hogy a kétoldalú segélyek hogyan védik a nemzeti érdekeket a multilaterális segélyprojektekhez képest. A zsűritagok azzal érveltek, hogy a Hungary Helps program hatékonyabban tudja eljuttatni a külföldi segélyeket, mint a szélesebb multilaterális rendszerek, mert megkerüli a segélyipari komplexumot, közvetlenül a helyi partnerekhez juttatja a forrásokat, és egyértelműen meghatározott nemzeti érdekekhez köti a projekteket.
A résztvevők között volt Tristan Azbej, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár; Peter Babangida Audu tiszteletes, a Nigériai Katolikus Karitász Alapítvány vezérigazgatója; és vendégmunkatárs a Duna Intézetben Nicholas Naquin. A beszélgetést Farkas Dániel, a Duna Intézet tudományos munkatársa moderálta.
Azbej a vitát indítva azzal érvelt, hogy bár a Hungary Helps „nem a legnagyobb program” és „egyértelműen nem a legleleményesebb program”, mégis hatékony, mert egy közvetlen, közösség-első módszer köré épül. „Találkozunk a helyi szereplőkkel. Elmerülünk a helyi kontextusban. És megkérdezzük: „Hogyan segítünk?” – mondta. – És akkor válaszolnak nekünk. És itt jön a nagyon furcsa, innovatív út: akkor ezt támogatjuk.
Azbej szerint sok nyugati segítségnyújtási rendszert olyan belső szabályok korlátoznak, amelyek megkövetelik a közvetítő ügynökségek bevonását. – A szabályok meg vannak kötve a kezükkel. Tartalmazniuk kell egy közvetítő ügynökséget, egy nagy ENSZ-programot, egy közvetítőt” – mondta. Ezzel szemben „a segélyek egyenesen a magyar emberektől, a magyar államkincstárból a helyi egyház vagy egyházmegye bankszámlájára jutnak Nigériában”.
Azbej azt mondta, hogy ez a modell a szuverenitásban és a partnerek és szükségletek helyszíni ellenőrzése érdekében tett „extra mérföld megtételében” gyökerezik. – Nem vagyunk naivak. Tudjuk, hogy vannak rossz szereplők” – mondta, azzal érvelve, hogy a közvetlen szerepvállalás javítja az elszámoltathatóságot, miközben biztosítja, hogy a pénz eljusson a kívánt kedvezményezettekhez.
Az adminisztrációs költségeket is szembeállította. A multilaterális rendszerekben egyes megvalósító partnerek „akár 30, néha 35 százalékot is igénybe vehetnek” – mondta, a Hungary Helps „kevesebb, mint 4 százalékos” rezsivel működik. „Szeretnénk, ha a magyar adófizetők adománya eljutna a rászorulókhoz” – tette hozzá.
A nigériai tiszteletes Audu támogatta a kétoldalú megközelítést, és bírálta azokat az akadályokat, amelyekkel sok helyi szervezet szembesül, amikor megpróbál hozzáférni a nyugati forrásokhoz. „Az első probléma a bizalom hiánya: a helyi civil szervezetekkel szembeni bizalom hiánya, az országos civil szervezetek iránti bizalom hiánya, amelyekről sokszor úgy látják, hogy nincs kapacitásuk” – mondta, és azzal érvelt, hogy a szigorú közvetítői követelmények szűk keresztmetszetet teremtenek, nem pedig kompetenciát építenek.
A közelmúltban megjelent pályázati felhívásra hivatkozva Audu elmondta, hogy egyes adományozói programok hatékonyan kényszerítik a jelentkezőket, hogy közvetítőket találjanak. „Közvetítőt kell kérnie ahhoz, hogy hozzáférhessen, mielőtt jelentkezhet. Nem rendelkezünk ezzel a kapacitással” – mondta, hozzátéve, hogy a „lokalizációról” szóló viták gyakran inkább retorikaivá válnak, mint gyakorlativá.
Emellett „emberközpontú, nem üzletközpontú” megközelítést szorgalmazott a segélyezésben. „Bármilyen beavatkozást is szeretnénk tenni, emberközpontúnak kell lennie, nem üzletközpontúnak” – mondta. „A partnerség kölcsönös megértést, kölcsönös együttműködést jelent.”
Naquin egy amerikai példával visszhangozta a bürokráciakritikát. Azt mondta, hogy egy rokonszenves kapcsolat leírta a lehetőséget egy amerikai programhoz való hozzáférésre, de figyelmeztetett, hogy ehhez „teljes munkaidős alkalmazottat kell felvenni, csak a papírmunka elvégzésére”. „Egy 15 vagy 20 millió dolláros projektet épít fel – de a folyamat olyan, hogy rendkívül megterhelővé válik” – mondta.
Naquin azt is leírta, hogy ellátogatott Nigériába, és láthatóan felügyelet nélkül látta a segélyszállítmányokat a belső menekültek táboraiban. „Mindenütt matricákat láttunk: UN, USAID” – mondta. Amikor a delegáció megkérdezte a lakosokat, hogy láttak-e a felsorolt ügynökségek képviselőit, a válasz nem volt. „Tehát a globális szintű szűréstől a helyi szintig nem sok elszámoltathatóság van” – összegezte.
A panellisták azzal is érveltek, hogy a nagy nem kormányzati szervezeteknek lehetnek olyan ösztönzői, amelyek eltérnek a befogadó közösségektől. Naquin azt mondta, hogy „az államoknak van költségvetésük”, és igazolniuk kell a kiadásokat az adófizetőknek, míg a nem kormányzati szervezetek „érdekeknek vannak betartva”. Véleménye szerint a kétoldalú segélyek nagyobb felügyeletet és egyértelműbb elszámoltathatóságot biztosítanak a nemzetállamoknak.
Azbej szerint a tágabb probléma a segélyezés ideológiai feltételrendszeren keresztüli politizálása. Azzal érvelt, hogy idővel sok fejlesztési terv a társadalmi normák és „globalista ideológia” exportálásának eszközévé vált, gyengítve a „fejlődés szuverenitását”. Később azokkal a partnerekkel folytatott beszélgetésekre hivatkozott, akik azt állították, hogy az Egyesült Államok segítsége a hazai jogalkotási igényekhez kapcsolódik, és az ilyen előfeltételeket kulturálisan tolakodónak nevezte.
Azbej a jövőre nézve azt mondta, Magyarország „paradigmaváltást” szeretne az általa „utófejlődésnek” nevezett irányzat felé, a „magával ragadó elkötelezettséget” és az „egyenlő-egyenlő együttműködést” hangsúlyozva a nyugati fővárosokból tervezett projektek helyett. Új együttműködési keretet is bejelentett Washingtonnal. „Három héttel ezelőtt aláírtunk egy egyetértési nyilatkozatot az Egyesült Államok külügyminisztériumával” – mondta, hozzátéve, hogy a Hungary Helps és az amerikai kormányzat együtt fog működni a „vallásszabadság, a békés együttélés és az üldözött közösségek” támogatásában Afrikában és a Közel-Keleten.
„Azbej azt mondta, hogy a tágabb probléma a segélyezés ideológiai feltételrendszeren keresztüli politizálása”
Audu tiszteletes Nigériát „nagyon összetett nemzetként” jellemezte, és azt mondta, hogy a segítségnyújtásnak figyelembe kell vennie a vallási érzékenységet, miközben előtérbe helyezi az emberi méltóságot. Azt javasolta, hogy terjesszék ki a támogatást egy közösségen túl „bármely kiszolgáltatott csoportra – minden elnyomott vagy üldözött csoportra”, figyelmeztetve arra, hogy az elfogultság észlelése feszültségeket szíthat.
A migrációval kapcsolatban Azbej elmondta, hogy a program logikája az, hogy életképes helyi jövő építésével segítse a közösségeket a helyükön maradni, és azzal érvelt, hogy „az illegális tömeges migráció minden érintett fél számára fenyegető és káros”. Költség-összehasonlítást mutatott be: egy migráns család integrációja és támogatása Magyarországon „nagyjából 9 millió forintba – körülbelül 23 ezer euróba” kerülhet – mondta, és állítása szerint a Magyarország Segít „öt házat újjáépíteni Szíriában” és „nyolc otthont Nigéria északi részén” építeni.
Audu tiszteletes a migrációs nyomást a bizonytalansághoz és az irányítási kudarcokhoz kapcsolta, emberrablásokra és erőszakra hivatkozva, beleértve a papokat érintő eseteket is. „Nigéria gazdag, de a nigériaiak szegények” – mondta, azzal érvelve, hogy biztonság és elszámoltatható kormányzat nélkül az emberek továbbra is „jobb életet” keresnek külföldön.
The post Magyarország szuverén alternatívájaként segít a nyugati segélyprogramok számára appeared first on Magyar Konzervatív.
