Az alábbiakban Felde-Tóth Bettina, a Közszolgálati Egyetem Európa Stratégiai Intézetének tudományos munkatársa által írt cikk adaptációja, amely eredetileg magyarul jelent meg a Öt perc Európa blogja Ludovika.hu.
Az EU ipari biztosa szerdán sajtótájékoztatón ismertette az EU iparpolitikájának felgyorsítását célzó, régóta halogatott és vitatott szabályozás legfontosabb pontjait.
Sok vita folyt az Európai Unió versenyképességéről, vagy inkább annak hiányáról, a közösségen belül számos megoldást javasoltak, amelyek közül a legjelentősebbek a 2024-es Letta-jelentés, a 2025-ös Draghi-jelentés, legutóbb pedig a Draghi-jelentésre épülő, 2026-os ipari gyorsítótörvény (IAA).
Az Európai Bizottság új jogalkotási javaslatának, az IAA-nak az a célja, hogy növelje az EU-ban gyártott alacsony szén-dioxid-kibocsátású ipari termékek iránti keresletet, ezzel is növelve a helyi termelési kapacitást a versenyképesség fokozása érdekében. E tekintetben különösen fontosak a közbeszerzések és az állami támogatások. A javaslat „Made in EU” vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátású követelményeket vezet be bizonyos stratégiai ágazatokban, mint például az acél-, cement-, alumínium-, nettó nulla-technológiák (például akkumulátorok és megújuló energiát hasznosító berendezések), az autóipar, és ahol lehetséges, más energiaintenzív ágazatokban, például a vegyiparban.
Ezeknél a termékeknél a közfinanszírozott projektek előnyben részesíthetik az EU-ban gyártott vagy alacsony kibocsátású termékeket, ami új piacokat teremthet a zöldipari gyártók számára. A cél az, hogy 2035-re 14,3 százalékról 20 százalékra növeljék a feldolgozóipar hozzájárulását az EU GDP-jéhez.
„A jelenlegi javaslattal az EU az EU-n belüli termelést is szeretné kedvezőbbé tenni”
Valamennyi fenti ágazatot érinti a 2026 elejétől életbe lépett szén-dioxid-kiigazítási mechanizmus (CBAM) is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor a mechanizmus által érintett termékek (vas és acél, cement, alumínium, műtrágyák, villamosenergia-termékek, hidrogén, és ezzel egyenértékű közvetett kibocsátással járó importáruk, például feldolgozott termékek) az EU-ba importált szén-dioxid árat fogják fizetni, az EU-n belüli importárat kell fizetnie. Az EU célja ezzel az intézkedéssel az volt, hogy megakadályozza, hogy az uniós vállalatok termelésüket harmadik országokba helyezzék át. Megvan tehát a konzisztencia a két, a helyi termelést ösztönző uniós szabályozás között, és a mostani javaslattal az EU az EU-n belüli termelést is szeretné kedvezőbbé tenni.
A javaslatot ugyanakkor számos kritika érte, amit az is bizonyít, hogy a Bizottság decemberben, majd februárban kívánta közzétenni, de folyamatosan halogatta. A kritikus szószólóként többek között Németország is megnevezhető. Berlin szerint a Bizottság javaslata a nemzetközi kereskedelem, a kevesebb szabályozás és a jobb üzleti feltételek helyett a további követelményekre és szabályozásokra helyezi a hangsúlyt. Természetesen a civil társadalom is bírálta a javaslatot, megjegyezve az alacsony környezetvédelmi előírásokat és a kellően erős és kötelező erejű dekarbonizációs mechanizmus hiányát.
Emellett van még egy alapvető dilemma: a gyártók alapvető problémája az alacsony szén-dioxid-kibocsátású acél vagy alumínium gyártása. Megéri? Lesz rá kereslet? Hajlandó-e valaki többet fizetni azért, hogy ugyanannak a terméknek a környezetbarátabb változatát kapja meg? Amíg nincs mögötte üzleti érték, addig a válasz sajnos nem. Egy gyártó cégnél általában akkor jön meg a gazdasági jövedelmezőség, amikor megbüntetik egy stratégiai cél teljesítésének elmulasztása miatt: például egy intézmény, hatóság büntetést szab ki, vagy a fogyasztói tudatosság olyan szintre emelkedik, hogy csak olyan termékeket vásárolnak, amelyek valamilyen zöld minősítéssel rendelkeznek. Utóbbiak széles körű elterjedése még mindig utópisztikusnak tűnik, így csak az előbbire hagyatkozhatunk.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Made in EU: Az EU iparpolitikájának új iránya appeared first on Magyar Konzervatív.
