Grosics Gyula a magyar futball legfélelmetesebb éveiben állt a válogatott kapujában. A felállás az ő nevével indult az 1952-es helsinki olimpián a férfi labdarúgó-verseny döntőjében, 1953 novemberében a Wembleyben, a magyarok legendás 6–3-as győzelme alkalmával, valamint 1954-ben a svájci Bernben, Nyugat-Németország ellen a keserédes vb-döntőn.
Grosics 1926. február 4-én született, ma pontosan egy évszázaddal ezelőtt. Valójában Grosics György Gyula volt. Az óvodában azonban kigúnyolta egy diáktársa, aki megkérdezte tőle: Miért hívnak Gyurinak (a György magyar keresztnév gyakori kicsinyítő alakja)? Nem tudod, hogy ha egy disznó visít, azt mondja: Gyu-ri, Gyu-ri? Ez annyira megragadt benne, hogy végül a második nevét viselte egész életében.
A fiatal Gyula édesanyja nagyon vágyott arra, hogy fia pap legyen. Ez ihlette később a jellegzetes, teljesen fekete gyufakészleteit. Tinédzserként a dorogi utánpótlás kapujában állt, néha a szélen is pályára lépett, hogy kihasználja az átlagosnál gyorsabb sebességét. Igazából azonban nem volt kiemelkedő tehetség: Grosics felidézte, hogy még az edzője is azt mondta neki, ne jöjjön többet a futballpálya közelébe, miután egy meccsen kilenc gólt kapott.
A gólszerencse hamarosan drámaian megváltozott – az események olyan valószínűtlen fordulatában, hogy ezt maga Grosics is az isteni beavatkozásnak tulajdonította késői emlékiratában. A második világháború idején, 1940-ben a dorogi felnőttcsapat mindkét kapusát elveszítette a katonai behívás miatt. A csapat csak akkor értesült róla, amikor másodosztályú bajnoki mérkőzésre készült Komáromban. A 14 éves Grosics véletlenül a pályaudvar mellett biciklizett, és megállt, hogy bámulja a felnőtt csapatot. A csapatkapitány felismerte, hogy fiatal kapus, és azt mondta csapattársainak: „Ha nincs papunk, egy oltári kiszolgáló megteszi.” Ez utalás volt az első számú őrzőjük, Pap (magyarul „pap”) és Grosics vezetéknevére, aki gyakran szolgált oltárfiúként a helyi istentiszteleteken. A dorogi csapat végül 2–1-re nyert, Grosics pedig olyan lenyűgöző teljesítményt nyújtott a kapuban, hogy kitartott a felnőtt csapatnál.
A Bányász Dorogi 1945-ben Grosics kapujában feljutott az első osztályba. A legfelsőbb osztályban olyan hatást fejtett ki, hogy 1947 októberében, a Románia elleni idegenbeli 3–0-s győzelem alkalmával debütált a válogatottban.
Grosics akkoriban egy kapustól szokatlan stílust játszott. Gyorsaságát kihasználva gyakran elhagyta a vonalat, hogy felszedje vagy eltakarítsa a kilazult labdákat. Nem volt éppen toronymagas óriás: 5’10-nél (178 cm) állt, ami az európai futballkapusok rövidítése, még akkoriban is.
„Grosics akkoriban szokatlan stílust játszott a kapustól. Gyorsaságát kihasználva gyakran elhagyta a vonalat, hogy felszedje vagy eltakarítsa a laza labdákat.
1947-ben a budapesti MATEOSZ csapatához került, majd 1950-ben az akkoriban meghatározó magyar klubhoz, a Budapest Honvéd FC-hez került, ahol olyan válogatott hősökkel játszott együtt, mint Bozsik József, Kocsis Sándor és – a leghíresebb – Puskás Ferenc. A csapattal négyszer nyert magyar bajnokságot.
Az 1952-es helsinki olimpia fináléjában a 2–0-ra megnyert Jugoszlávia ellen ziccerben maradt. Az első Európa-bajnokságot (akkori nevén Európa Nemzetek Kupája) csak 1960-ban rendezték meg, így a nyári olimpián sokkal nagyobb figyelem és presztízs jutott a labdarúgó-eseményre, mint manapság, amikor az Eb-vel azonos nyarakon rendezik.
1953. november 25-én Magyarország a Wembleyben olyan angol csapattal mérkőzött meg, amely 90 éve nem kapott ki hazai pályán a kontinensről érkező csapattal szemben. Tekintettel a magyarok hírnevére, az angol sajtó „Az évszázad meccseként” hirdette a játékot a felvezetésben. Ez a kifejezés a mai napig ragadt a magyar futballszurkolókban, bár más európai országok meccseire utal.
Puskás és fiai mesterkurzust tartottak a modern futball feltalálóinak: 6–3-ra verték Angliát a Wembleyben, több mint százezer ember előtt! A ferde pontozás miatt Grosicsnak még az a luxus is volt, hogy sérülést színlelve adott egy kis játékidőt tanítványának, Gellér Sándornak (akkor már csak sérülés esetén lehetett cserélni).
1954 májusában Magyarország Angliát fogadta a budapesti visszavágón. Az angolok ekkor még nagyobb verést kaptak el, 7–1-re kikaptak – nyilván Grosics magyar kapujában.
Ugyanebben az évben Sebes Gusztáv vezetőedző fiai egyértelmű favoritként utaztak Svájcba a világbajnokságra. Ahogy az várható volt, Nyugat-Németország 8-3-as és Dél-Korea 9-0-s győzelmével cirkáltak át a csoportkörön (a furcsa formátum miatt a négycsapatos csoportban mindegyik csapat csak két meccset játszott, erősítés alapján). Magyarország sérülés miatt veszítette el sztáremberét, Puskást Nyugat-Németország ellen, aki a döntőig nem tért vissza.
A Mighty Magyars legyőzte Brazíliát és a világbajnoki címvédő Uruguayt a negyeddöntőben, illetve az elődöntőben. Az áhított Jules Rimet Trophy utolsó meccsén ismét Nyugat-Németországgal kellett szembenézniük.
Ha a magyarok esélyesek voltak a torna megnyerésére, akkor még inkább a csoportkörben megtépázott csapat ellen számítottak tőlük. A dolgok azonban nem így alakultak.
A visszatérő Puskás és Czibor korán kétgólos előnyhöz juttatta Magyarországot, de a németek gyorsan egyenlítettek. A 19. percben már négygólos volt az állás, 2–2. Hellmut Rahn a 84. percben talált ki Nyugat-Németország győztesének. Az utolsó percekben Puskás ismét a hálóba talált, de a gólt egy nyilvánvalóan elhibázott les miatt érvénytelenítették.
Grosicsot hibáztatták a magyar szurkolók a második és a harmadik német gólért, bár egyik sem volt klasszikus kapusüvöltő. Ennek ellenére három különböző nagy sportkiadvány behelyezte a verseny all-star csapatába (El Gráfico Argentínában, ESPN Deportes az Egyesült Államokban, és RCS Olaszországban).
A labdarúgó-válogatott vb-döntőben elszenvedett veresége utáni lakossági elégedetlenség arra késztette a kommunista rendszert, hogy megváltoztassa a hozzáállását az addig különleges kiváltságokkal kezelt játékosokhoz. A párt korábban hallgatólagosan támogatta az idegenbeli meccsek után a kapitalista nyugatról érkező árucsempészetet, de most több mint egy éves eltiltást kapott Grosics számára. 1954 vége és 1956 nyara között nem játszott sem bajnoki, sem válogatott meccsen.
Szintén beleegyezése nélkül került át az újonnan feljutott Tatabánya Bányászhoz. Grosics először rettegett a lépéstől, de később belátta, hogy ez áldás volt: mivel Tatabánya közel van szülővárosához, Doroghoz, helyi hősként kezelték, szemben az elvesztett vb-döntő után a nagyvárosban, Budapesten kapott gúnyosabb pillantásokkal.
Miután a szovjetek leverték az 1956-os budapesti forradalmat, Grosics azon játékosok közé tartozott, akik az országban maradtak és nem disszidáltak, annak ellenére, hogy a távoli Dél-Amerika és a szomszédos Ausztria klubjaiban is szerepelhetett. A válogatottban végül második esélyét kapta, ezúttal a középmezőny Tatabányától.
„Miután a szovjetek leverték az 1956-os budapesti forradalmat, Grosics azon játékosok közé tartozott, akik az országban maradtak”
Ő képviselte Magyarországot az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon, amelyek csoportköri kijutással és negyeddöntővel zárultak a magyarok számára. Miután 1962-ben a kommunista sportvezetés megtagadta a Ferencvároshoz való átigazolását, 36 évesen inkább visszavonul. Csak az utolsó, 86. magyar meccsén tért vissza a kapuba 1962 októberében, a Jugoszlávia elleni búcsúmeccsen pár percet játszott. Továbbra is a magyar futballtörténelem második legtöbbet válogatott kapusa, csak Király Gábor mögött 108 meccsel.
Grosics a kesztyű akasztása után rövid ideig edzette a Tatabánya Bányászt és a Salgótarjáni BTC-t – utóbbit vezette az első repülésre. A Párt jóváhagyásával néhány évig Kuvaitban is dolgozott, egyetemisták számára nemzeti futballprogramot vezetett. A honvágy azonban, amely az 1956-os forradalom után sem engedte el az országot, ismét hazavezette.
A játék utáni pályafutása nagy részét a budapesti Volán SC ügyvezetőjeként töltötte. Grosics még rövid politikai karriert is befutott, 1990-ben, a rendszerváltás utáni első demokratikus választáson a jobboldali MDF képviselőjelöltjeként indult. Miközben a párt győzött, és így Antall Józsefet választották meg a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, a korábbi válogatott kapus maga is lemaradt a mandátumszerzésről.
Grosics Gyula 2014. június 13-án, 88 éves korában elhunyt.
The post 100 éve született Grosics Gyula magyar kapuslegenda ma appeared first on Magyar Konzervatív.
