Az alábbiakban egy János Matuz által írt cikk fordítása, A Közszolgálati Egyetem Európa Stratégiai Intézetének kutató munkatársa, eredetileg a Öt perc Európa blog Ludovika.hu.
A szuverenitás klasszikus koncepciója a nemzetközi jogban és az állami elméletben hagyományosan a legfelsõbb és korlátlan állami hatalomra utal, amely biztosítja, hogy egy adott állam törvényesen független legyen minden külső hatástól.
Ez a megközelítés továbbra is uralja a politikai és jogi diskurzust ma: a szuverenitásról szóló viták elsősorban a jogi keretek között zajlanak. Ugyanakkor a globális gazdasági integráció, a pénzügyi piacok, a nemzetközi ellátási láncok és a technológiai függőségek új kihívásokat jelentenek az államok számára. A gazdasági szuverenitás-vagyis az állam azon képessége, hogy hatékonyan ellenőrizze a stratégiai erőforrásokat, a pénzügyi stabilitást és a hosszú távú gazdasági fejlődést-egyre inkább a 21. századi önrendelkezés referenciaértékévé válik.
A legtöbb állam számára a jogi szuverenitás ma nem kérdéses. Az ENSZ alapszabálya és a nemzetközi jog alapelvei-különös tekintettel az államok egyenlőségének és a belső ügyekben való interferencia elve-a Goarantee hivatalos függetlenség.
Ezzel szemben a gazdasági szuverenitás sokkal kevésbé magától értetődő és sokkal kevésbé egyértelmű. Még az Egyesült Államok és Kína sem minden területen önellátóak, és függnek valamilyen külső erőtől, amelyet természetesen megpróbálnak csökkenteni. Vagyis a gazdasági szuverenitás, a klasszikus jogi szuverenitással ellentétben, nem abszolút, hanem relatív, és fő jellemzője a kölcsönös függőség területeinek mennyisége és minősége.
A nemzetközi kereskedelem és a globális ellátási láncok kölcsönös függőséget teremtenek, és az államok, a nemzetközi szervezetek, a globális vállalatok és a nem kormányzati szervezetek mellett gazdasági hatalom is gyakorolnak, amely az államokkal versenyez. Vagyis a gazdasági szuverenitás alanyai nemcsak államok, hanem a nagyvállalatok, a nem kormányzati szervezetek és a nemzetközi szervezetek is, amelyek sok esetben nagyobb gazdasági erőforrásokkal és/vagy befolyással bírnak, mint ők.
A digitális szektorban működő nagy technológiai vállalatoknak (Google, Apple, Amazon, Meta stb.) Olyan nagy mennyiségű tőke-, adat- és innovációs kapacitással rendelkeznek, hogy kvázi-szuverén gazdasági szereplőkként működnek. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szintén jelentős befolyást gyakorol a tagállamok gazdaságpolitikájára (például a kereskedelmi viták rendezésére, a hitelfeltételekre).
„A gazdasági szuverenitás sokkal kevésbé magától értetődő és sokkal kevésbé egyértelmű”
A nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás, például az EU vagy a WTO, magában foglalja a szuverenitás önkéntes megosztását, amely korlátozza a gazdaságpolitika hatályát. Az euróövezet tagjai számára a független monetáris politika feladása különösen érzékeny kérdés. Ugyanakkor a közös piachoz vagy akár a kettős adózási megállapodáshoz való csatlakozás megerősíti az egyes államok tényleges gazdasági biztonságát.
A szuverenitás fogalmát elsősorban a közös nyelv, a politika és az akadémia jogi értelemben használják, míg a 21. századi valóság igazolja ennek a koncepciónak a gazdasági dimenziójának elsőbbségét. Az államok jogi függetlensége önmagában nem garantálja a tényleges önrendelkezést, ha a gazdasági döntések-az energia, a pénzügy, a technológia-kulcsfontosságú területei külső szereplők hatása alatt állnak.
A Draghiban, Letta -ban és sok más EU -jelentésben megfogalmazott diagnózisok szintén rámutatnak a gazdasági szuverenitás hiányára vagy rendkívül nagy csökkenésére. Az Európai Unió tagállamai a 21. században egyértelműen jelzik, hogy a szuverenitás valódi mércéje ma nem elsősorban a jogi koncepció teljesítésének kérdése, hanem a gazdasági és technológiai függetlenség megvalósításának szintje.
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
A posta összpontosítsunk inkább a gazdasági szuverenitásra! először jelent meg a magyar konzervatívon.
