Könyvismertetés: A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt

Mindannyian ismerjük a náci Németország alatti zsidóüldözések krónikáit, amelyeknek hivatalosan az 1935-ös nürnbergi törvények élén álltak – azok a faji és diszkriminatív törvények, amelyeket a nemzetiszocialisták úgy értelmeztek, hogy korlátozzák a zsidókat, például megfosztják őket a német állampolgársághoz való joguktól és a „német vagy polgárvérűek” házassághoz való jogától. Aztán azzal az ürüggyel tisztítás Németország a zsidó jelenlét foltjából követte kényszerkivándorlásukat, és végül hatmillió zsidó kiirtását, ha nem több, a halálmenetek során a holokauszt táborokba és magukba a táborokba.

Kevésbé ismert azonban az a nagyjából 150 000 férfi, akiket a nürnbergi törvények részben zsidó származásúnak tartanak (körülbelül 60 000 „félzsidó” és 90 000 „negyedzsidó”), akik a nürnbergi törvények szerint szolgáltak. Wehrmacht (német fegyveres erők) 1935 és 1945 között, a Harmadik Birodalom antiszemita törvényei ellenére. Talán még kevésbé ismertek voltak a Judenräte— A Zsidó Tanácsok, amelyeket a vezetőség hozott létre Sicherheitsdienst (Biztonsági Szolgálat, SD), Reinhard Heydrich, 1939. szeptember 21-én. Ezeknek a zsidó önkormányzatoknak volt a feladata, hogy biztosítsák a náci parancsok és rendeletek végrehajtását a megszállt Európában.

A Yad Vashem által kiadott legutóbbi könyvében Tanács nélkül: A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945Veszprémy László Bernát, aki az ELTE Művelődéstörténeti Doktori Iskolában szerzett PhD fokozatot, a leglenyűgözőbb és szemléletesebb beszámolót adja az ilyen magyarországi zsidó tanácsokról.

A Zsidó Tanácson belül – néhány felsővezetőn kívül – az egész budapesti Néolog – a magyarországi zsidóság két fő zsidó gyülekezete egyike – gyülekezeti adminisztrációja játszott szerepet, amely a háború után is megmaradt. Sőt Veszprémy megjegyzi, hogy 1985-ig minden főrabbit, aki a Dohány utcai zsinagógában (más néven Nagy Zsinagógában vagy Tabakgasse Zsinagógában) szolgált, a háború alatt a Zsidó Tanács toborzott.

A náci megszállás alatt Magyarországról 1944. május 15. és július 8. között mintegy 435 000 embert – többségében zsidókat – deportáltak a magyar hatóságok segítségével. Ez nehéz kérdéseket vet fel: mennyire érintett a zsidó vezetés a magyar történelem e sötét fejezetében? Mi késztette őket a részvételre? Mennyire voltak bűnrészesek azoknak a zsidó társaiknak a lemészárlásában, akiket segítettek kitelepíteni Magyarországról? És mi a helyzet az áldozatok tragikus élményeivel – hogyan kezelték őket a háború utáni igazságszolgáltatás során?

A Zsidó Tanácsok nemcsak Budapesten, hanem olyan városokban is működtek, mint Kaposvár, Kassa, Pécs, Szeged, Szombathely, hanem vidéken is; még keresztény-zsidó tanács is működött.

Miután a bevezetőben a legszembetűnőbb kontextust és célt megadta, a szerző publikációját öt fő fejezetre osztja:

1. „Zsidó vezetés a Horthy-rendszer utolsó éveiben”, amely bemutatja a zsidóság orientációját és földrajzi megoszlását, a főbb vezetőket és intézményeket, reakcióikat a zsidótörvényekre és a holokauszt eseményeire 1944-ig.
2. „Vidéki zsidó tanácsok a német megszállástól a deportálások végéig”, amely mind a Zsidó Tanácsok, mind a vidéki gettók létrejöttét vizsgálja, valamint kitér a deportálásokra, ezen belül a zsidó rendőrség szerepére.
3. A Budapesti Zsidó Tanács a vidéki zsidóság deportálása idején, amely a Fővárosi Zsidó Tanácsnak a Sztójay- és a Lakatos-kormány alatti zsidótársaik megmentésére tett kísérleteit, valamint a Keresztény–Zsidó Tanácsot, amelynek létrejötte csak felfújta a konfliktusokat a hittérítők és a hívő zsidók között.
4. A „Budapesti Zsidó Tanács a nyilasok diktatúrája idején”, amely azt a magyar fasiszta szervezetet vizsgálja, amely 1944 októberétől 1945 áprilisáig tartotta a kormányt, miután Magyarország a második világháború idején megpróbálta átváltani Németország hűségét a Szovjetunióra; és hogyan vett új lendületet a budapesti zsidóüldözés.
5. A háború utáni perek a zsidó vezetés ellen, amely a háború utáni magyarországi leszámolást vizsgálja a magyar zsidó vezetés holokauszt idején betöltött szerepével – ez egy különösen összetett szakasz, mivel a magyar zsidóságnak csak mintegy 10 százaléka tért vissza egy szovjet irányítás alatt álló országba, a belső tisztogatások és a zsidótársak átvilágítása közepette.

Történészként nagyra értékelem, hogy Veszprémy nem kísérli meg betölteni azokat a hiányosságokat, ahol hiányoznak a bizonyítékok – például amikor a Zsidó Tanácsok vezetőivel kapcsolatos háború utáni nyomozásokat tárgyalják olyan esetekben, amikor szexuális visszaélésről pletykáltak, vagy ahol a források nem tudnak további tényekkel szolgálni. Más szóval, nem épít fel revizionista narratívát az olvasó kíváncsiságának kielégítésére, és nem közöl spekulatív vagy potenciálisan félrevezető információkat.

Talán az a meggyőzőbb, ahogy történetírása ilyen személyes és bensőséges interakciókat mutat be a Zsidó Tanács vezetői, maguk a zsidók és náci felügyelőik között. A holokausztot körülvevő mai polémia és mély érzelmek ellenére Veszprémy nem nyit meg olyan érintőket, amelyek szem elől tévesztenék előadásának alaptézisét.

Ezt kötelező elolvasni, különösen a tudományos világban.

The post Könyvszemle: A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt appeared first on Magyar Konzervatív.