Az alábbiakban Muray Gábor visszaemlékezésének adaptált változata olvasható, amely eredetileg ben jelent meg magyarulMagyar Krónika.
A Szentendrei-sziget északi csücske kivételes tér, amely kaput nyit a belső tájak felé is. A hely, ahol elfogy az út. Évtizedek óta visszatérünk, hogy felverjük a sátrainkat, tüzet rakjunk, üljünk és nézzünk bele. Hallgatni, ahogy a kakukk köpött a sátorponyván.
A békahüvelyek kakukkköpést termelnek. Ketyeg a sátorponyván, mintha esne az eső, de az éjszaka tiszta, a szúnyoghálón átsüt a telihold. Teherhajó dübörög mellette, autók zümmögése úszik át a vízen a 11-es útról a Visegrádi Citadella alatt, és néha vonat is dübörög.
Alattunk két facsoporttal bikinis dalokat szavalnak gitárkísérettel, pedig már hajnalodik. Jól járnak. Mi is jól teljesítünk 20 éve. ‘Itt ül az idő a nyakamban / Kifogy az út a lábam alól’ – szól a jól ismert régi magyar retró dal szövege. A hullámok a csónaknak csapódnak, mintha a sátoron csapódnának. Sátrunk fölött galamb búg, miközben a nap lassan felkel. Pünkösd hétfő hajnala van Kisorosz szigetcsúcsán.
A kakukkköpésnek semmi köze a kakukkokhoz; az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a fűz könnyeket hullat, de ez ennél sokkal profánabb: finoman szivárog ki a nyár eleji nedv, végső soron a békalárvák vagy cercopoidea ürüléke.
Két évtizede térek vissza a szigetcsúcshoz. Oda, ahol az út véget ér. Eleinte kajakkal vagy kenuval, később a kutyámmal sárga buszon és kompon, majd ha autót kaptam, több holmival a faluból.
A lényeg a mezítlábas együttlét gyermeki önfeledtsége. Végső soron a szigetcsúcs is erről szól: a Dunakanyarba nyúló ideális szárazföld végén, zarándoklatszerűen ontja le mindazt, ami feszít, keretez és jellemző.
Egy hatvan év körüli házaspár táborozik mellettünk egy kis sátorban. Este nagy tüzet is raknak. Nyársat készítenek, és csendben mulatnak. Nézem, ahogy ismét tüzet raknak reggelire. Gyerekek sivár horgászat, kutya csobban a vízben, és megérkeznek az első kenusok is. Lágy szellő felborzolja a parton lévő fűzfákat – ideális a függőágyban való lustálkodáshoz.
Kakukkköpés csöpög a füzetemre; a furcsa szitálás éppúgy hozzátartozik az itteni jó közérzethez, mint egy megmártózás a Dunában. Később a kisoroszi pünkösdi misén a pap a lélek szimbólumairól prédikál. Galambokról és lángnyelvekről.
Itt ül az idő. Felhősödik, feltámad a szél. Karókat húzunk fel. A Duna átlátszó, erős az áramlás. Hagyjuk, hogy a kavicságyon söpörje a kagylókat a lábujjaink körül.
Legenda vagy szent hely? – Séta a gyógyító kövek között /*! Ez a fájl automatikusan generálódik */!function(d,l){„use strict”;l.querySelector&&d.addEventListener&&”undefined”!=URL típusa&&(d.wp=d.wp||{},d.wp.receiveEmbedMessage||(d.wp.receiveEmbedMessage{=function(embedMessage) t=e.data;if((t||t.secret||t.message||t.value)&&!/(^a-zA-Z0-9)/.test(t.secret)){for(var s,r,n,a=l.querySelectorAll(‘iframe(data-secret=”‘+t.secret+'”)’),o=l.querySelectorAll(‘blockquote(data-secret=”‘+t.secret+'”)’),c=new RegExp(„^https?:$”,”i”),i=0;i