Petri Bernadett, a Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének kutatója által írt, eredetileg magyar nyelvű cikk adaptációja a következő. Öt perc Európae blogja Ludovika.hu.
Az új uniós vámhatóság létrehozása túlmutat a közigazgatási reformon: intézményi precedenst teremt, és jelentősen bővítheti az Unió hatáskörét. A székhelyért folyó verseny nem pusztán a presztízsről szól, hanem a belső erőviszonyokról és az EU-n belüli földrajzi egyensúlyról. Az új döntéshozatali mechanizmus megerősíti az Európai Parlament szerepét, még akkor is, ha a Szerződés semmilyen formális módosítása hiányzik. Ez alapvető kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy a centralizáció és az ügynökségekre épülő kormányzás mennyire alakítja át a tagállamok szerepét. A vámreform tehát nem egyszerűen a politika modernizálása, hanem a szuverenitásról szóló vita. Végső soron az a kulcskérdés, hogy ki fogja irányítani az új hatóságot, és ki gyakorolja ezt a kialakulóban lévő uniós hatáskört.
Átfogó vámreform és egy új intézmény a láthatáron
Az Európai Unió átfogó vámreformjának részeként a közelmúltban politikai megállapodás született egy új központi uniós vámhatóság létrehozásáról. A reform célja az áruforgalom egységesebbé, digitalizáltabbá és hatékonyabbá tétele az EU külső határain, különös tekintettel az e-kereskedelem robbanásszerű növekedésére, a globális ellátási láncok sebezhetőségére, valamint a vámcsalás elleni küzdelemre. Az új hatóság kiemelt szerepet kapna az adatvezérelt kockázatelemzésben, a közös informatikai infrastruktúra működtetésében, valamint a tagállami vámhatóságok közötti koordinációban.
„Intézményi precedenst teremt, és potenciálisan kiterjeszti hatásköreit”
Az intézmény létrehozása azonban nem pusztán szakpolitikai kérdés. Székhelyének elhelyezkedése politikailag érzékeny döntés, hiszen az uniós ügynökségek elhelyezkedése presztízst, befolyást és jelentős gazdasági hasznot hoz az érintett tagállam számára. A magas hozzáadott értékű munkahelyek, a szakértői hálózatok és a kapcsolódó szolgáltatások azt jelentik, hogy intenzív verseny folyik a tagállamok és azon belül a városok között az ilyen intézmények befogadásáért. Kilenc város verseng a helyért: Bukarest, Hága, Liège, Lille, Málaga, Porto, Róma, Varsó és Zágráb. Formálisan adminisztratív döntésről van szó, a valóságban azonban az uniós intézményeken belüli erőviszonyokat és a demokratikus legitimáció kérdését érinti.
A vita középpontjában a 2024-ben megalakult Pénzmosás Elleni Hatóság (AMLA) székhelyének kiválasztása áll. Az AMLA esetében az Európai Parlamentet formálisan bevonták a folyamatba, de a döntéshozatali mechanizmus lehetővé tette a tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsa számára, hogy átnyomja saját jelöltjét. Frankfurt végül a legszűkebb fölénnyel nyert, miközben a háttértárgyalások és a szavazás részletei átláthatatlanok maradtak, mivel a folyamat titkos volt. Ez a precedens komoly kritikát váltott ki a parlamentben. A képviselők szerint az eljárás nem tükrözte a parlamenti többség valódi akaratát, és aránytalanul megerősítette a Tanács pozícióját. A vita tehát túlmutat a konkrét városkérdésen: az intézményi egyensúlyról és a demokratikus legitimáció érvényesítéséről volt szó.
Hasonlóan éles verseny alakult ki az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBA) új székhelyének biztosításáról az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése kapcsán, mivel mindkét ügynökség korábban Londonban működött. 18 város pályázott az EMA rendezésére, Amszterdam végül Koppenhága, Pozsony és Milánó helyett, míg Zágráb és Dublin visszalépett a szavazás megkezdése előtt. Nyolc város szeretett volna otthont adni az EBA-nak, Párizs legyőzte Frankfurtot és Dublint, így lett az új központ.
A székházért folyó versenyben azonban egy másik szempont is felmerült, mégpedig az, hogy a keleti tagországok jelöltjei közül senki sem jutott tovább az első fordulón. Az EU hat kritériumot szabott meg az ajánlatok elbírálására, ezek közül az egyik a földrajzi eloszlás volt, és korábban azt ígérte, hogy előnyben részesíti azokat az országokat, amelyeknek nincs uniós ügynökségük. Ennek ellenére a szintén esélyes Bulgária, Románia, Horvátország, Ciprus és Szlovákia kikapott a főhadiszállásért folyó versenyben.
Új eljárás – Új jogosítványok az EP számára
Az új vámhatóság esetében a parlament tárgyalói, élükön Dirk Gotink holland néppárti jelentéstevővel, egy olyan mechanizmusért küzdöttek, amely nagyobb egyensúlyt teremt a két intézmény között. Az új rendszer szerint a Tanács és a Parlament is két-két várost jelöl a végleges listára. Ha a két lista között átfedés van, akkor automatikusan a kérdéses város nyer; ha nem, akkor több fordulós szavazás dönt a végső helyszínről. Ez az eljárás példátlan és jelentős befolyást biztosít a Parlamentnek, hiszen már nem pusztán formális társszereplő, hanem ténylegesen képes befolyásolni, sőt bizonyos esetekben meg is akadályozni a Tanács preferenciáját.
A kompromisszum részben azért született meg, mert az Országgyűlés jelezte: kész egyhangúlag fellépni, akár blokkolni, azaz megakadályozni a döntést, ha nem szól bele ténylegesen az új hivatal székhelyének kijelölésébe. Természetesen senki sem kifogásolta az EP fellépését, hiszen a blokkolással való fenyegetés része az uniós intézmények dinamikájának, kivéve, ha az egyes tagországokból – például Magyarországról – érkezik.
Az uniós ügynökségek kapcsán érdemes megvizsgálni azt is, hogy működésüket hogyan finanszírozzák. Az Európai Számvevőszék uniós ügynökségekről szóló 2024-es jelentése feltárja, hogy az összes uniós ügynökség teljes költségvetése 5,3 milliárd euró volt az évre vonatkozóan, ami a 2024-es általános költségvetés 4 százaléka. Lenyűgöző összegről van szó, de ha ehhez hozzávesszük azt a tényt is, hogy az EU ügynökségei az elmúlt három évben több mint 40 milliárd eurót kaptak az EU közvetlen programköltségvetéséből, akkor ez a szám még elképesztőbbé válik.
„Valószínűleg ez a modell referenciaként szolgál majd a jövőben létrejövő új szervek számára”
A székhelyért folyó verseny tehát rendkívül kiélezett. A tagállamok nemcsak szakmai megfontolások – például logisztikai infrastruktúra, biztonsági kapacitások, digitális ökoszisztémák – alapján vitatkoznak, hanem geopolitikai és egyensúlyi szempontokat is hangsúlyoznak. Fontos kérdés például, hogy az ügynökségek földrajzi megoszlása mennyiben tükrözi az EU kelet–nyugat vagy észak–déli egyensúlyát. A döntés így egyfajta „elosztási politikává” válik, a tagállamok mérlegelik korábban megszerzett intézményeiket és pozícióikat. A lobbizás intenzitását jelzi, hogy egyes miniszterelnökök személyesen is részt vesznek a kampányban.
Bár a most kialakított mechanizmus formálisan csak a mindenkori vámhatóságra vonatkozik, a precedens különösen fontos az uniós intézményi gyakorlatban. A Tanács hagyományosan a korábbi eljárásokra épít, így valószínűleg ez a modell referenciaként szolgál majd a jövőben létrejövő új szervek számára is. Az Európai Parlament értelmezése szerint ez az eljárás megfelel annak az igénynek, hogy az uniós jogkörök bővítése, vagyis a vámellenőrzés további központosítása a demokratikus ellenőrzés erősítésével járjon együtt. Összességében azonban ez a precedens új jogosítványokat adott az Európai Parlamentnek a tagállamokkal szemben, anélkül, hogy a Szerződések módosítását is megkövetelné.
Új EU-hatalmak a csendes precedensekből
Az uniós vámhatóság helyének kérdése tehát túlmutat önmagán. Egyrészt rávilágít arra, hogy az EU-ban a politikai reformok elválaszthatatlanok az intézményi erőviszonyoktól. Másrészt azt mutatja, hogy az Európai Parlament képes politikai eszközökkel növelni befolyását a Tanácsra, pontosabban a tagállamokra.
A Szerződések logikája szerint azonban az EU hatásköreinek bővítése nem történhet meg „csendes precedensekkel”. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egyértelműen rögzíti a hatáskör-átruházás elvét: az Unió csak a tagállamok által kifejezetten ráruházott hatásköröket gyakorolhatja. A vámunió valóban uniós hatáskör, de a tagállami végrehajtás és intézményi struktúra kérdése eddig is megőrizte az egyensúlyt a centralizáció és a nemzeti felelősség között. Az új központi vámhatóság felállítása, működési jogköre, adatkezelési jogai, koordináló szerepe azonban új minőséget jelent a gyakorlatban.
„Az eljárási modell… tehát nem egyszerűen a székhely kijelöléséről szól, hanem arról, hogy a Parlament valódi döntési befolyást szerez”
A most kialakított eljárási modell tehát nem egyszerűen a székhely kijelöléséről szól, hanem arról, hogy az Országgyűlés valódi döntési befolyást szerez – politikai nyomással – egy új uniós szerv létrehozásának kulcskérdésében. Mindez a Szerződések módosítása nélkül történt. Ez intézményi szempontból precedens: a gyakorlati hatáskör-bővítés nem a Szerződések formális módosításával, hanem intézményi gyakorlattal valósul meg.
Kérdés, hogy ez mennyiben egyeztethető össze a tagállami szuverenitás elvével és a hatáskör-átruházás világos, demokratikusan megerősített logikájával. Az EU-integráció történetében nem először tapasztalunk strukturális változásokat a „technikai” reformok mögött. A vámellenőrzés további központosítása a hatékonyság miatt indokolható, de ha ez a végrehajtási kapacitások brüsszeli koncentrációjával és az intézményi egyensúly eltolódásával párosul, akkor politikai kérdésről beszélünk. A jogkörök bővítése nem valósulhat meg a tagállami hozzájárulás kifejezett megerősítése nélkül – ellenkező esetben az integráció fokozatosan elszakad a nemzeti demokratikus legitimációtól.
Tehát kié lesz az EU új vámhatósága? Formálisan azé a városé lesz, amelyik elnyeri a helyet. Politikailag azonban a most megerősített intézményi modell szimbóluma lesz: a centralizáció vagy az egyensúly. Végső soron a kérdés nem Lille-ről, Varsóról vagy Bukarestről szól. Arról van szó, hogy az Európai Unió a tagállamok közössége marad-e, ahol a hatáskörök világos mandátumokon alapulnak, vagy egy olyan rendszer felé halad, ahol a precedensek csendben új kompetenciákat teremtenek.
Bővebben:
Kattintson ide az eredeti cikk elolvasásához.
The post Ki fogja irányítani az EU új vámhatóságát? — A New Union Competence először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
