A Duna Intézet adott otthont a múlt pénteken Budapesten „Az EU, amelyre szükségünk van” címmel magas szintű megbeszélésnek, amelyen Hidvéghi Balázs magyar miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió politikai és intézményi válsággal néz szembe, amelyet a brüsszeli túlcentralizáció és a nemzeti szuverenitás eróziója okoz.
A rendezvényen, amelyet Dobozi Gergely, a Duna Intézet igazgatóhelyettese moderált, Hidvéghi vitaindító beszédet tartott, majd panelbeszélgetést Stefano Arroque-kal, a Duna Intézet vendégtársával; Maga Hidvéghi paneltagként; Daniel Hinšt, a zágrábi Közpolitikai és Gazdaságelemzési Központ alapítója és igazgatósági tagja; valamint Kruzslicz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetője.
Centralizáció a válságokon keresztül
Vitaindítójában Hidvéghi felvázolta, hogyan fejlődött az eredeti európai projekt – amely egykor a szuverén nemzetállamok önkéntes együttműködésében gyökerezett – egyre inkább politikai és centralizált rendszerré. Érvelése szerint ami egy gazdasági partnerségnek indult, amelynek célja a jövőbeni háborúk megelőzése volt, az olyan struktúrává vált, amelyben a brüsszeli intézmények egyre nagyobb hatalmat keresnek a tagállamok felett.
„Az Európai Unió szuverén nemzetek együttműködéseként jött létre – mondta –, de most a szuverenitást támadások érik. A Bizottság nem technikai, hanem politikai szervként működik.
Hidvéghi kiemelt területeket sorolt fel, ahol szerinte Brüsszel túl messzire ment: az identitás és a migráció, ahol az illegális tömeges migrációt kezelhető jelenségként, nem pedig fenyegetésként mutatják be; családpolitika és az általa „mindenhol jelenlévő gender-ideológia” térnyerése; Európa keresztény gyökereinek marginalizálódása; valamint a biztonság és a gazdasági versenyképesség eróziója olyan ideológiailag vezérelt politikák révén, mint a Green Deal.
Bírálta a COVID-19 világjárvány idején bevezetett uniós közös adósság-mechanizmust is, azzal érvelve, hogy a közös hitelfelvétel politikai zsaroláshoz vezetett az úgynevezett jogállami feltételrendszer alapján, amelyet szerinte arra használják fel, hogy politikai okokból visszatartsák Magyarország helyreállítási forrásait.
Hidvéghi arra a következtetésre jutott, hogy Európa most veszélyes geopolitikai pillanat előtt áll, és méltatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetítői tevékenységét az ukrajnai háború kapcsán, hangsúlyozva a Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő budapesti béketárgyalásának fontosságát.
Federalista gondolkodásmód
Dobozi Gergely moderátor a panelbeszélgetést megnyitva a legutóbbi intézményi konfliktusra mutatott rá: az Európai Parlament az Európai Unió Bírósága elé perelte az Európai Bizottságot, amiért állítólag nem büntette meg Magyarországot a jogállamisági mechanizmus alapján, ami 10,2 milliárd eurónyi forrást von maga után.
Elsőként Stefano Arroque azzal érvelt, hogy az EU átpolitizálása nem véletlen, hanem az EU felépítésének strukturális jellemzője. Walter Hallsteint, az Európai Bizottság első elnökét idézve Arroque megjegyezte, hogy a projekt kezdettől fogva a politikai egységesítést célozta.
„Az EU átpolitizálása nem véletlen – tervszerűen történt” – mondta Arroque. „A Bizottság és a Parlament mindig is arra törekedett, hogy Európát egy nemzetek feletti modell felé terelje, miközben a Bíróság precedensek révén gyakran erősítette ezt a tendenciát.”
„Az EU átpolitizálódása nem véletlen, hanem felépítésének strukturális jellemzője”
Arroque úgy jellemezte az EU-n belüli küzdelmet, mint két egymással versengő víziót: a Brüsszel által uralt föderalista modellt és a szuverén államok közötti együttműködés konföderális modelljét. Az „egyre szorosabb egyesülés” kifejezés – mondta – ezt a feloldatlan feszültséget szimbolizálja. ‘Milyen közel a túl közel? Ha nyitva hagyja a kérdést, a rendszer azt feltételezi, hogy nincs olyan, hogy túl közel. Arra figyelmeztetett, hogy az ellenőrizetlen integráció alááshatja az európai projekt demokratikus legitimitását.
Hidvéghi volt európai parlamenti képviselőként reflektált a test gyakorlati működésére. Noha formálisan a polgárok választják, hiányoznak a nemzeti parlamentekre jellemző kulcsfontosságú jogkörök – például a jogalkotási kezdeményezés –, és befelé néz, és elszakadt a nemzeti választóktól.
„Sok európai parlamenti képviselő belép egyfajta brüsszeli buborékba, miután megválasztották” – jegyezte meg. „Nem képviselik szavazóikat, és elkezdenek egy elképzelt európai szférában gondolkodni.”
Hidvéghi szerint a brüsszeli uralkodó föderalista gondolkodásmód elriasztja az ellenvéleményt, amit a szimpatikus médiakörnyezet is megerősít. Ennek ellenére reményét fejezte ki a szuverenista és hazafias pártok erősödésében, kiemelve a Patriots for Europe szövetség megalakulását, mint annak jelét, hogy „új egyensúly” alakulhat ki az EU politikájában.
Reformpárti koalíció
Daniel Hinšt horvát közgazdász is hasonló diagnózist osztott, de hangsúlyozta, hogy a reform – nem a visszavonás – a megoldás. „Mindig jó az Európai Uniót támogatni” – mondta. „A kérdés az, hogy milyen uniót akarunk.”
Hinšt azzal érvelt, hogy az EU a föderalizmus eltorzult formájától szenved, amelyben Brüsszel a klasszikus szövetségi rendszerekre jellemző ellenőrzések nélkül halmoz fel hatalmat. Reformpárti, konzervatív koalíciót szorgalmazott, amely megvédi a korlátozott kormányzást, és visszaállítja a szubszidiaritás elvét, lehetővé téve az EU számára, hogy csak akkor léphessen fel, ha feltétlenül szükséges.
„A hazaszeretet nem szélsőségesség” – hangsúlyozta, óva intve attól a baloldali tendenciától, hogy a nemzeti konzervativizmust a radikalizmussal azonosítsa. Bírálta továbbá a centrista pártok – kereszténydemokraták, liberálisok, szocialisták és zöldek – jelenlegi „nagykoalícióját”, amiért intézményesítette az uniós hatásköröket kiterjesztő kompromisszumos politikákat.
Hinšt elmondta, hogy míg Magyarországnak jelenleg a leglátványosabb összecsapásai Brüsszellel néznek szembe, máshol is hasonló feszültségek vannak, különösen a migrációs és kultúrpolitikai kérdésekben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai nyomás és a Bizottság kettős mércéje miatt sok tagállam attól tart, hogy állást foglaljon, még akkor is, ha osztja Magyarország aggályait.
Semmi sem az, aminek látszik
Jogi szempontból Kruzslicz Péter professzor úgy érvelt, hogy az EU intézményi kereteiből hiányzik a koherencia. Elsősorban a hatékonyságra, nem pedig az alkotmányos egyértelműségre tervezték, és olyan rendszert hozott létre, amelyben egyik intézmény sem hasonlít teljesen névleges megfelelőire.
„A Parlament nem egy igazi parlament, a Bizottság nem egy kormány, és a Tanács nem egy klasszikus kormányközi testület” – mondta. – Semmi sem az, aminek látszik.
Ez a strukturális kétértelműség magyarázza, hogy az intézmények miért lépik túl gyakran kompetenciáikat. A kutatások azt mutatják, hogy sok parlamenti határozat túllép a törvényes hatáskörén, miközben a Bizottság fokozatosan politikai szereplővé változott. A Bíróság a maga részéről gyakran az uniós jog „hatékonyságát” helyezi előtérbe a szigorú jogszerűséggel szemben, ami a gyakorlatban lehetővé teszi a hatáskör-bővítést.
A Parlament és a Bizottság közötti jelenlegi ügy kapcsán Kruzslicz megjegyezte, hogy a Bíróság ritkán dönt a Bizottság ellen, így az eredmény valószínűleg Brüsszelnek kedvez. Szerinte a szerződésreform gyakorlatilag lehetetlen, mert a tagállamok egyhangú egyetértésére van szükség, de az intézményi gyakorlat belülről még alakulhat.
„A Szerződés reformja gyakorlatilag lehetetlen, mert a tagállamok egyhangú egyetértésére van szükség, de az intézményi gyakorlat belülről még fejlődhet”
A professzor a migrációra mutatott rá példaként arra, hogy az uniós jog végrehajtása gyakran kudarcot vall: bár a legtöbb menedékkérelmet elutasítják, a tagállamok korlátozottan képesek kikényszeríteni a visszatérést, így a nemzeti kormányok politikailag kiszolgáltatottak, ugyanakkor jogilag korlátozva vannak.
Zárszóként a paneltagok egyetértettek abban, hogy az Európai Unió továbbra is történelmileg sikeres békeprojekt, de figyelmeztettek arra, hogy hosszú távú legitimitása a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásán és az intézményi túlkapások korlátozásán múlik.
Hinšt azzal érvelt, hogy a bővítésnek – akár a Nyugat-Balkánra, akár Ukrajnára – csak a döntéshozatali reform és az egyhangúság tiszteletben tartása mellett szabad lezajlani.
A megbeszélés konszenzussal zárult arról, hogy olyan Unióra van szükség, amely fő erősségeire – a piaci integrációra, a versenypolitikára és a határokon átnyúló infrastruktúrára – összpontosít, miközben az identitás, a kultúra és a család kérdéseit a tagállamokra bízza.
The post Képes-e reformálni az EU? — A Duna Intézetben tárgyalt jövőbeli kilátások először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
