Európa kapitulációja az EU – USA kereskedelemben és Európa stratégiai vakságában

2025. július 30 -án, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von Der Leyen Donald J Trump elnök mellett állt, és bejelentette, hogy mit jelentenek a transzatlanti kereskedelem „generációs modernizációjává”. A valóság azonban egészen más volt. Ahogy az egész Európában a címsorok világossá tették, a megállapodást sokan megaláztatásnak tekintették-egy kapituláció, amely a rövid távú tarifa mentesség érdekében hosszú távú európai gazdasági szuverenitást folytatott.

A kontextus nem volt finom. Trump fenyegette az EU gépjármű -exportjának 30 % -os tarifáját – ez egy egzisztenciális aggodalom a német autóipar számára, és egy olyan nyomáspont, amely szerint von Der Leyen bizottsága nem hajlandó vagy nem volt képes ellenállni. Az ebből következő megállapodás szinte mindent megtett az Egyesült Államoknak: 750 milliárd dollár az amerikai energia európai vásárlásai 2028 -ra, 600 milliárd dollárt az Egyesült Államok gazdaságába történő EU -beruházásban, valamint az Egyesült Államok mezőgazdaságának, az ipari exportnak és a technológiának az EU -piacokra való széles körű hozzáférése.

Cserébe az EU korlátozott tarifális megkönnyebbüléssel és erősen egyoldalú megállapodással ment el, amely a fennmaradó gazdasági karjait is megsemmisíti.

A leginkább káros engedmények között szerepelt az EU elhagyása a digitális szolgáltatási adók vagy a hálózati felhasználási díjak kiszabására irányuló jogáról-az olyan számok, amelyek régóta elengedhetetlenek az amerikai székhelyű technológiai platformok dominanciájának ellensúlyozásához az európai piacon. Ezen eszközök átadásával az EU ténylegesen feladta a szabályozási szuverenitás egyik alapvető elemét – és ezzel együtt az a törekvés, hogy a globális digitális normákat saját feltételei szerint alakítsák.

„Az EU ténylegesen feladta a szabályozási szuverenitás egyik alapvető elemét – és ezzel együtt az a törekvés, hogy a globális digitális normákat saját feltételei szerint alakítsák”

Ez nem csupán a politikai részletek kérdése. Európa az elmúlt két évtizedben a globális szabályozási hatalom hírnevét – „szabványtöltő” -ként töltötte el, az adatok magánéletétől a környezetvédelmi szabályokig az AI etikáig terjedő területeken. Az egyik megállapodásban, amely rohant és reaktív, a Bizottság aláásta ezt a hírnevet. Ahelyett, hogy megvédte Európa modelljét, úgy döntött, hogy elkerüli a konfrontációt.

Az üzlet aszimmetriája tovább megy. Míg az Egyesült Államok ágazati nyereséget – különösen a mezőgazdaságban, a gyógyszerekben és a fejlett gyártásban – biztosított, az EU saját termelőit hasonló védelem vagy stratégiai előnyök nélkül hagyta el. Az európai acél- és alumínium export továbbra is magas amerikai tarifáknak vannak kitéve. Az olyan érzékeny ágazatokat, mint a félvezetők, ahol az EU nagymértékben befektetett az átalakításba és a stratégiai autonómiába, minden strukturális kötelezettségvállalásból kimaradt. A Bizottság a „modernizációról” beszélhet, de számos kulcsfontosságú iparága most már nem kevésbé van kitéve.

Nem teljesen titokzatos, hogy ez történt. A Trump tárgyalási stratégiája jól ismert: alkalmazza a maximális nyomást, adjon meg egy bináris választást, és jutalmazza a benyújtást a partnerség retorikus gesztusaival. Az, hogy ez a megközelítés olyan könnyen működött, nem a taktika, hanem az előkészítés kudarca. Az Európai Bizottság a tárgyalások utolsó heteibe lépett be, mélyen megoszlik, a kulcsfontosságú tagállamokkal – köztük Németországgal és Írországgal – arra, hogy minden áron elkerüljék a tarifákat. Nemzeti érdekeik, amelyeket az automatikus export és a technológiai lobbizás alakít, felülbírálja a koherens EU-szintű vörös vonal meghatározására irányuló szélesebb körű erőfeszítéseket.

De a végső felelősség von Der Leyen -rel rejlik. Belső köre átvette az irányítást a tárgyalások utolsó szakaszában, és a leghitelesebb beszámolók szerint csak arra késztették fel, hogy igen. Nem volt hiteles készenléti terv, nem volt hajlandó késleltetni vagy elmenni. Soha nem vették figyelembe a piaci zavarok elfogadásának lehetőségét a kiegyensúlyozottabb tárgyalásokért cserébe. A Bizottság pislogott.

„Nem volt hiteles készenléti terv, nem volt hajlandó késleltetni vagy elmenni”

A szélesebb körű stratégiai következmények most már kibontakozni kezdenek. Európa egyértelmű jelzést küldött: nem fogja megvédeni a szabályozási modelljét, ha komolyan megtámadják. Az üzenet nem veszített el Washingtonban – vagy Pekingben. A gyengült Európa narratívája már vonzódnak az elemzők és a befektetők körében. Az a gondolat, hogy az EU harmadik pólusként működhet a hatalom közötti globális versenyen, közvetlen ütést jelentett.

A pillanatot különösen zavaróvá teszi, hogy úgy tűnik, hogy egyetlen politikai alternatíva valószínűleg nem kínál kurzusjavítást. A progresszív vezetés, amelyet von der Leyen csapata képvisel, szinte reflexív tiszteletet mutatott az amerikai nyomás iránt, és a stratégiai egyértelműség elleni kockázatkerülést választotta. De messze nem nyilvánvaló, hogy egy konzervatív vezetésű bizottság jobban megtett volna. Ha valami, akkor az ideológiai affinitás Trumpmal még kevésbé valószínűsítheti az ellenállást-az egyoldalú engedményeket a megerősített transzatlanti kapcsolatok jeleként bontani.

A progresszív vezetőknek hiányozhatnak a stratégiai bizalom, hogy ellenzi Washington követeléseit. A konzervatív vezetők, akik vágyakoznak a republikánus Fehér Házmal való kiváltságos kapcsolat megőrzésére, túl sokat áldozhatnak annak védelme érdekében. Mindkét esetben az európai pozíció gyengül.

Jelenleg Európának szüksége van a politikai vezetésre – különösen a konzervatív táborból -, hogy elég erős ahhoz, hogy álljon a földjén és felhívja Washingtonot, amikor az európai érdekek kockázatot jelentenek. Nem minden nézeteltérést kell félni. Nem minden konfrontációt kell kerülni. Ha Európa visszaszerzi stratégiai alapjait, akkor fel kell készülnie arra, hogy egyenlő partnerként, nem pedig kérjen tárgyalásokat – még akkor is, ha egy amerikai elnökkel szembesül, amelyet széles körben támogat.

„A transzatlanti kapcsolat megerősítéséhez nem szabad Európa hangjának gyengítését vagy hosszú távú gazdasági helyzetének átadásához”

Ha ez a fajta vezetés megjelenik, akkor a 2029 -es európai parlamenti választásokon várható, átfogó konzervatív hullám valami több, mint ideiglenes reakcióvá válhat – ez egy döntő fordulópontot jelenthet. De ez attól függ, hogy a konzervatívok hajlandóak -e az igazításról az autonómiára mozogni. A transzatlanti kapcsolat megerősítéséhez nem kell megkövetelnie Európa hangjának gyengítését vagy hosszú távú gazdasági helyzetének átadását.

Az EU – USA 2025. júliusos kereskedelmét nem a gazdasági részletek, hanem a felfedték miatt emlékezni fogják. Megmutatta, hogy Európa továbbra is tárgyal, mintha régi feltételezések lennének a szövetségesekről és az igazításról. Nem. És ha valami nem változik – strukturálisan, nem szimbolikusan -, az europe továbbra is tárgyalást fog találni a gyengeségtől, és elmagyarázza, hogy az állampolgárok miért vannak érdekeik, hogy a diplomácia nevében ismételten veszélybe kerüljön.

Az Európa utáni kapituláció az EU – USA kereskedelemben és Európa stratégiai vakságában először jelent meg a magyar konzervatívnál.

Szólj hozzá!