Több mint 80 évvel eltűnése után még mindig rejtély övezi Raoul Wallenberg sorsát. A bátor svéd diplomatát a szovjet csapatok 1945. január közepén vitték el, amikor becsaptak Budapestre. Wallenberg 1944 júliusában érkezett a magyar fővárosba. Ő vezette a legnagyobb és legösszetettebb semleges diplomata-mentő missziót, amely több tízezer magyarországi zsidót mentett meg diplomáciai védelem alá helyezésével. A diplomaták között svéd, svájci, spanyol és portugál tisztviselők, valamint Angelo Rotta, a Vatikán küldötte és Friedrich Born a Vöröskereszt tagja volt. Wallenberget sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt a szovjetek Moszkvába vitték, és eltűntek a börtönben vagy a Gulágon. Aztán az ösvény kihűl.
A stockholmi magyar nagykövetség a közelmúltban nagy horderejű panelbeszélgetéssel emlékezett Wallenberg emlékére, a bátorság örökségének megőrzéséért folytatott folyamatos munka részeként. A rendezvény célja, címe Raoul Wallenberg és a viharos idők Budapesten 1944–45célja, hogy elmélyítse a közvélemény megértését Wallenberg rendkívüli mentőakciójáról és a 20. század egyik legtragikusabb időszakát meghatározó történelmi erőkről. „A szakértők összefogásával a rendezvény teret teremtett a reflexiónak, a párbeszédnek, a háború utolsó hónapjaiban Budapesten tanúsított erkölcsi bátorság árnyaltabb megbecsülésének” – mondta Palóczi Péter nagykövet. „Nem mindig tudja a szélesebb közvélemény, hogy küldetését nem elszigetelten végezte: számos diplomata, bátor magyar, különféle mentőhálózatok tagjai támogatták életmentő törekvéseit a hatalmas veszély ellenére.”
A Raoul Wallenberg Akadémia főtitkára, Anna Urombi panelbeszélgetést moderált Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárral, Hardi-Kovács Gellért magyar svéd történésszel és a szerzővel. Mindegyik hozta a saját személyes meglátását és tapasztalatát. Urombi asszony hangsúlyozta Raoul Wallenberg örökségének folyamatos jelentőségét és jelentőségét a mai fiatal generáció számára. Szalay-Bobrovniczky úr felvázolta Magyarország számára a holokausztról való megemlékezés fontosságát az ország történelmének részeként, valamint a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben betöltött központi szerepét. Hardi-Kovács úr, szerzője Sötét égbolt Budapest felettismertette a bátor mentési munkákat, amelyeket más semleges diplomaták végeztek nagy veszély idején. A cikk írója a semleges diplomaták óriási blöffjeként elmélkedett a semleges állampolgárság megadásáról a magyar zsidóknak, amely sok ezer életet mentett meg. „Raoul Wallenbergre emlékezni nemcsak azért fontos, mert több tízezer életet mentett meg, hanem azért is, mert erős kapocs Svédország és Magyarország között” – mondta Palóczi nagykövet. „Hagyatékának megőrzése biztosítja, hogy a jövő nemzedékei továbbra is tanuljanak bátorságából, erkölcsi tisztaságából és a két országunkat összekötő közös történelemből.”
Az idő múlása és számos történész munkája az évek során a Wallenberg mentőakció összetettségének jobb megértését is eredményezte, amely a város több pontjára kiterjedt. A Várnegyedben, az Úri utca 15. szám alatti pince „kincstárként” volt ismert, ahol minden vagyont és pénzügyi nyilvántartást tartottak. A belváros szívében, a Hazai Bank egykori székhelyén, a Harmincad utca 6. szám alatt található Wallenberg bázis (később a brit nagykövetség) rendkívül biztonságos volt. Vastag falai számos tüzérségi és aknavetős ütést is kibírtak – bár 1944 januárjában Jobbágy Tivadart, Wallenberg sofőrjét az épületen kívül találta el repesz, és belehalt a sérüléseibe.
Az 1944. október 15-i nyilas puccs után a mentőakció nagy része az Üllői utca elején lévő épületbe költözött. Innentől Wallenberg és munkatársai vezették a művelet biztonsági szolgálatát, akiknek az volt a feladata, hogy megtalálják a svéd védelem alatt álló, eltűnt zsidókat. Minden este külön egység várakozott a Duna partján, lefelé a nyilasok kivégzőhelyeitől, és a fagyos vizekből halászta ki a túlélőket.
„Hagyatékának megőrzése biztosítja, hogy a jövő nemzedékei továbbra is tanuljanak bátorságából, erkölcsi tisztaságából és a két országunkat összekötő közös történelemből.”
1944 téle Magyarország háborús történetének legsötétebb és legveszélyesebb időszaka volt. Újraindultak a deportálások a náci koncentrációs táborokba. A nyilasok feltépték a semleges diplomaták Schutz-hágóit, amelyek védelmet nyújtottak a magyar zsidóknak, a Duna-partra kényszerítették őket, és a fagyos vízbe lőtték. Wallenberg semleges diplomataként nyugatra menekülhetett volna. Ehelyett maradt, hogy folytassa a mentési munkát. De az a döntése, hogy Budapesten marad, hogy 1944 januárjában találkozzon a szovjetekkel, katasztrofális hiba volt. Úgy tűnik, a neve már szerepelt egy listán Moszkvában. Wallenberget az Egyesült Államok Háborús Menekültügyi Testülete (WRB) küldte Budapestre, amelyet 1944-ben hoztak létre, hogy segítséget nyújtson a nácik által üldözött civileknek.
A szovjetek bizonyos indoklással úgy vélték, hogy a WRB egyben az amerikai hírszerzés frontja is, amelyre szükség van a zsidók megmentésére irányuló munkájához. Ezenkívül Wallenberg rokonai, Jacob és Marcus vezették az Enskilda Bankot – Svédország legerősebb pénzintézetét. Enskilda volt Svédország háborús gazdaságának motorja, mivel az ország létfontosságú hadianyagokat, például acélt és golyóscsapágyakat adott el a szövetségeseknek és a náciknak. Jacob Wallenberg vigyázott a német kapcsolatokra, Marcus pedig a szövetségesekkel folytatott kereskedést. A WRB-s Iver Olsen, aki Raoul Wallenberget Budapestre küldte, feljegyezte Marcus Wallenberggel kapcsolatos benyomásait 1944 elején:
„Noha rokonszenvében erősen szövetségespártinak tekintik, ennek az érzésnek a következményeit némileg elfedi az a tény, hogy ő intézi az ENSZ minden ügyét, miközben testvére, Jacob ugyanígy a tengely végén van. Más szóval, a Stockholm Enskilda Bank pozíciója elég jól fedezett.
Mindez, különösen egy aktív frontvonalon, ahol több ezer szovjet katona halt meg, több mint elég volt ahhoz, hogy a szovjetek erős gyanakvással tekintsenek Raoul Wallenbergre. 1957-ben a szovjet hatóságok elismerték, hogy Wallenberget bebörtönözték, de azt állították, hogy 1947-ben természetes halállal halt meg. Wallenberg moszkvai jelenléte egyszerre volt kínos és kényes diplomáciai kérdés Sztálin számára. A szovjet vezető egyszer kijelentette: „Nincs személy, nincs probléma.” Sokan úgy vélik, hogy Wallenberget és Langfelder Tibort is lelőtték az 1940-es évek végén. De még mindig rejtély övezi, hogy a svéd hatóságok és nagyhatalmú családja – különösen Marcus és Jacob Wallenberg – nem tudtak aktívabban beavatkozni az érdekében. Raoul anyja, Maj és mostohaapja, Fredrik von Dardel életük hátralévő részében őt vagy sorsának részleteit keresték. Mindketten öngyilkosságot követtek el 1979-ben. Wallenberg sorsa egyelőre még bizonytalan, de bátorságának és elszántságának, valamint szövetségeseinek és kollégáinak emléke megmarad.
The post Emlékezés Raoul Wallenbergre a stockholmi magyar nagykövetségen appeared first on Magyar Konzervatív.
