Az uralkodók halála és temetkezési helyeik különösen érdekelték a középkori krónikásokat. A legtöbb uralkodó valamilyen meghatározatlan betegségben halt meg, néhányan a trónért vívott harcok során elszenvedett sérülésekbe haltak bele, és csak néhányan estek áldozatul gyilkosságnak. II. Lajos († 1526) és I. Władysław († 1444) magyar királyok halála a török elleni harcokban örök dicsőséget biztosított számukra, utóbbit a lengyelek továbbra is „várnaiként” emlegették. Gyakoribbak voltak a vadászbalesetek és a vaddisznóval vagy medvével való találkozások, de ezek Szent Imre herceg (ur. 1031) kivételével ritkán voltak végzetesek, mint például Emeric király (ur. 1196–1204) és Nagy Lajos (ur. 1342–1382) esetében. Az uralkodók vadászatban való részvétele gyakori lehetett, de valami rendkívülire utalhat, amikor II. András király egyik okiratában azt olvassuk, hogy Szlavóniában megjelölte azt a fát, ahol egy vaddisznót levett. A politikai erőszak 1301 előtt nem vált általánossá Magyarországon, a németbarát Gertrúd királynő (1213) és IV. László király (1290) meggyilkolását leszámítva. Mindazonáltal a 11. században nem volt ritka a népirtás. A 11. századi hatalmi harcok gyakran tragikusan végződtek a lázadók által sarokba szorított királyok számára, ahogy az 1044-ben Sámuel Aba és 1046-ban riválisa, Péter Orseolo király esetében is történt.
Különös módon I. Béla király 1063-ban vesztette életét egy balesetben, vagy – amint az a közelmúltban felmerült – egy politikai összeesküvés következtében, mielőtt még az őt támadó német csapatokkal találkozott volna. Ez utóbbi nem lenne teljesen meglepő, tekintve, hogy a 600 és 1800 között élő európai uralkodók 15 százaléka politikai gyilkosság áldozataként vetett véget életének, és köztudott, hogy a kormányzás a középkor egyik legveszélyesebb foglalkozása volt.(1)
Folyamatosan bukkannak fel az interneten olyan cikkek, amelyek azt állítják, hogy I. Béla magyar király Dömösön halt meg, amikor a királyi palotában ráomlott a trón, és azt írják, hogy „a király a világtörténelemben meglehetősen ritka balesetet szenvedett – saját trónja zúzta le”. Ezzel alapvetően nincs is gond, hiszen még mindig ez a közhiedelem Béla király haláláról, sőt a tankönyvekben is olvasható.
„Az uralkodás a középkor egyik legveszélyesebb foglalkozása volt”
Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, akkor némileg más következtetésre jutunk. Az 1350-es években másolt magyar krónikában, de 11. századi tudósítások alapján az ún. Illusztrált krónikaBéla király 1063. szeptember 11-i haláláról olvashatunk: ‘Amikor a legjámborabb Béla király betöltötte uralkodásának harmadik esztendejét, trónja összeomlásakor dömösi királyi birtokán súlyosan megsérült, és így gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.'(2)
A fenti idézet a hagyományos fordítás, ami mindig is problémát okozott a latin szó használata miatt.szolium‘ (trón). Nehéz azonban elképzelni a történetet, még akkor sem, ha egy nagy lombkoronás trónszerkezetre gondolunk, mint amilyen a borítón látható. Illusztrált krónika.
Valójában a krónika szerint nem maga a trón volt, hanem inkább egy faépítmény, amelynek a felső szintje bedőlhetett. Ennek az építménynek, pontosabban a felső terasznak a latin neve „szolárium„, a latin szóhoz nagyon hasonló szó”szolium‘, azaz trón, amely a Bibliában is megjelenik. a szó’szoláriumAz ókorban több jelentése is volt. Utalhat a Nap mozgásán alapuló időmérőre, az említett felső teraszra, vagy akár építményadóra is. Ma már persze mindenki elsősorban a kozmetikai barnulást segítő eszközre, a „szoláriumra” gondol, amelyben a nap szó (sol) is megtalálható.(3)
Az idézett krónikai szakaszban a ‘szolárium‘ helyébe a majdnem azonos ‘szoliumszövegi korrupció miatt. A szöveges korrupció tehát egy másoló rövidítés eredménye lehet, mivel a „lar” szótag rövidült a hosszabb „szóból”.szolárium„a rövidebbre”szolium‘, és most már csak egy rövidítés jelzése van. A későbbi másolók nem ismerték fel a rövidített szótagot, de még valószínűbb, hogy nem ismerték a kifejezéstszolárium‘ építészeti kontextusban, amely csak Nyugat-Európában volt népszerű. A szó későbbi használata is a királyi udvarra utal, ahol a király felső emeleti magánlakására utaltak.(4)
„A szöveges korrupció tehát egy másoló rövidítésének eredménye lehet”
A szolárium ezért egy többemeletes épület volt, amelyet többször emlegetnek és leírtak a Karoling-korabeli uradalmakban, sőt maga Nagy Károly udvarában is Aacheniben, különösen annak felső emeletén, egy fedett karzatban, ahol az uralkodó és legközelebbi kísérete foglalt helyet. Valójában ezt a felső szintet hívták a szolárium. Nem véletlenül találjuk a latin szótsol‘, ami a nevében ‘napot’ jelent, mivel valóban közelebb volt az égből érkező sugarakhoz. Egy másik etimológia szerint a latin/francia szóból származhat.solus/seul‘ jelentése ‘egyedül lenni’, vagy talán a jelentésük elszennyeződött. Az ilyen típusú építmények magyar példáiról alig rendelkezünk régészeti forrásokkal. A magyar szóhasználatban ritka említések egyike szolárium—talán nem véletlenül — az olasz származású Ippolito d’Este esztergomi érsek 1487 és 1490 között Pusztamaróton épült nyári rezidenciája kapcsán fordul elő.(5)
A régészek szerint a korai kastélyok földbe süllyesztett, kétemeletes kőépületek lehettek, az alsó szint tárolóhelyként szolgálhatott. A dömösi eset azt mutatja, hogy fából is készülhettek, legalábbis a felső szinten. Nem tűnik alaptalannak azt feltételezni, hogy az összedőlt épületben egy Nyugat-Európában nem ritka építmény, az udvarházakhoz kötődő reprezentatív, többemeletes királyi palotakápolnákra emlékeztető galéria volt. A kétemeletes épület meggyőzően sugárzott a királyi tekintélyről, az uralkodó képe felülről néz le alattvalóira, a királyi szféra, az éghez közeli szakrális természetét képviselve és szimbolizálva. Joggal feltételezhető, hogy Dömösön is volt egy ilyen típusú, komolyabb, de legalább ideiglenes bírósági tartózkodásra alkalmas épület.
A dömösihez hasonló baleseteket a Karoling-évkönyvek is feljegyeztek. A Fulda Annals névtelen szerzőjének leírása szerint Német Lajos, a keleti frankok királya 870 júniusában nyugatra indult: ‘De útközben egy bizonyos galérián pihent, amikor az épület összeomlott, és elesett vele, és súlyosan összezúzta a végtagjait.’(6) A baleset a mai Bonn melletti királyi udvarban történt, amelyet németül Pfalz néven ismernek, de a magyar királlyal ellentétben Német Lajos életben maradt. Ugyanezt az esetet egy másik korabeli krónikás, Regino prümi apát is megörökítette, akit gyakran emlegetnek a magyarság korai történelmével kapcsolatban. Regino leírása még szemléletesebb: a király felment a felső emeletre (szolárium) az udvarház nagy kíséretével. Az épület azonban régi és korhadt gerendái miatt összedőlt, maga alá temetve az uralkodót. Lajos király két bordáját törte el, és a körülötte lévők a baleset után még sokáig hallhatták a törött bordák zörgését.
Az épületek összeomlásával járó balesetek nem voltak példa nélküliek, és a későbbi évszázadokból is beszámolnak hasonló esetekről. A canterburyi Szent Dunstannak tulajdonított csoda egy hasonló eseményhez kapcsolódik, amely egy 976-os egyházi zsinaton történt. A szent és kísérete csodával határos módon életben maradt. A leghíresebb eset 1184. július 25-én történt, amikor egy német nemzetgyűlés során az erfurti templom melletti prépostsági épület második emeletének mennyezete beomlott a jelenlévők súlya alatt. Több tucatnyian haltak meg a lenti latrinában, de VI. Henrik német király sértetlen maradt.
„Az épületek összeomlásával járó balesetek nem voltak példa nélküliek”
A magyar királyi udvar tagjairól hallgatnak a források, ami a dömösi leírást még értékesebbé teszi, hiszen megerősíti, hogy a királyt nagy kíséret kísérte a királyi erdőkben lévő királyi birtokokra. Közülük a legelőkelőbbek bizonyára körülötte tolongtak, akaratlanul is okozva a tragédiát. Még komoly kutatók is felvetették, hogy történhetett valamiféle összeesküvés, balesetnek álcázott merénylet, ami az akkori feszült politikai helyzetet tekintve nem is lett volna meglepő. A király éppen háborúba indult IV. Henrik német király ellen, aki Salamon (ur. 1063–1074), a trónkövetelő mellett támadta az országot. Hasonlóan politikai merényletet gyanítanak Szent Imre herceg vadászati balesete (1031) ügyében is, amely I. István királyt megfosztotta egyetlen életben maradt örökösétől.
A magyar történelem leghíresebb és máig vitatott vadászbalesete Zrínyi Miklóssal történt 1664-ben. Zrínyi a 17. század legnagyobb magyar politikusa, költője, legendás katonai parancsnoka volt. Horvátország bánjaként ellenezte az osztrák császár oszmánokkal szembeni politikáját. A baleset két nappal azelőtt történt, hogy a sokak által „lázadónak” tartott nemes Bécsbe indult volna, hogy a magyar területek védelméről tárgyaljon a császárral. Főleg az 1664-es eseményeken alapul, hogy egy magyar herceg vagy király váratlan halálát a „németek” által szervezett merénylet okozta.
Az 1664-ben, 1063-ban és 1031-ben elkövetett merénylet gyanúja azonban teljesen alaptalan. Az 1063-ból származó korabeli források nem utalnak esetleges összeesküvésre, mindezek alapján nagy valószínűséggel I. Béla királyt a királyi palota váratlanul beomló padlójának gerendái, és nem az épületben felállított trónszék, vagy még kevésbé az összeesküvők sebesítették meg halálosan.
(1) Manuel Eisner, „Killing Kings: Patterns of Regicide in Europe, 600–1800”, A British Journal of Criminology51. évf., 3. szám, 2011. május, p. 556.
(2) Bak M János és Veszprémy László (szerk.),A magyarok tetteinek krónikája a 14. századi illuminált kódexbőlBudapest–New York, CEU Press – OszK, 2018, p. 185.
(3) Magyarul „szolár” és „szolár torony” formájában élt tovább, utalva a kastélyok felső emeletein található magánlakásokra. Emellett a szó a német névben is azonosítható „Hohenzollern‘, ahol a német’SöllerA ‘ (terasz) szintén a latin szóból származikszolárium‘.
(4) Mayke de Jong, „Charlemagne’s Balcony: The Solarium in Ninth-Century Narratives”, Jennifer R Davis és Michael McCormick (szerk.), A középkori Európa hosszú reggeleBurlington, 2008, 277‒289.
(5) Feld István, „A nyéki királyi épületek. Késő középkori curia–villa–aula–vadászkastély–nyaraló a budai hegyekben’, in István Feld and Selysette Somorjai (eds), Kastélyok évszázadai, évszázadok kastélyai. Tanulmányok a 80 éves Koppány Tibor tiszteletéreBudapest, 2008, p. 38.
(6) A fuldai évkönyvek, szerkesztette és fordította: Timothy Reuter, Manchester, 1992, p. 62.
A bejegyzés Baleset vagy gyilkosság? — I. Béla magyar király homályos halála 1063-ban először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
