Árpádhon egy kis vidéki település Louisiana államban. Itt élnek a magyarok leszármazottai, akik közül sokan az 1800-as évek utolsó éveiben telepedtek le. 1896-ban alakult, és szép számmal működtek magyar munkások, gazdálkodók és családjaik. Az akkori Ausztria-Magyarország szegénységtől sújtott vidékeiről érkeztek az Egyesült Államok minden részébe, végül Albanyban telepedtek le. A vad erdőkből és szelídítetlen mezőkből egy egész terület alakult ki. Árpádhon magyar településsé, magyar lelkű hellyé nőtte ki magát. Nevét Árpád régi magyar vezérről kapta, aki a magyar egyesült törzseket a Kárpát-medencébe vezette. Az Árpádhon szó szerint azt jelenti: Árpád otthona, egyfajta referenciapont a környékbeli magyarok összegyűjtéséhez. A név találó volt, és nagyon jól működött.
Ausztria–Magyarországról eleinte magyarok telepedtek le az Egyesült Államok északi államaiban. Különféle furcsa és gyakran veszélyes munkákat végeztek. Később jelentős részük leköltözött a délibb államokba. Az egyik ilyen hely a louisianai Albany volt. Kezdetben egy helyi gyárban, az úgynevezett Charles Brakenbridge Lumber Company-ban találtak munkát. A cég magyar munkavállalókat toborzott és foglalkoztatást biztosított. Ennek eredményeként sok család telepedett le a környéken. Ekkor építettek fel olyan építményeket, mint a Bevándorló Ház a beköltöző családok támogatására. Később a cég bezárt, így a közösség stabil bevételi forrás nélkül maradt, és más lehetőségeket kellett keresnie.
A település nagyon gyorsan az epertermesztés központjává vált. Magyar családok százai termesztettek szamócát, és ezzel a régió erős hírnevet szerzett.
Pár éve jártam Árpádhonban. Az utcák lusta csendet hordoztak, de számomra magyarként erős jelentéssel bírtak. Valahogy az egész hely visszhangzott bennem. Én, mint amerikai magyar, mély szinten tudtam kapcsolódni ezekkel az emberekkel, akik előbb jutottak el a kontinensre, mint én. Egy új világba jöttek, és ismeretlen körülmények között éltek, építették életüket. Ezek a körülmények kemények voltak, de a lakosok is. Sikerült a faiparban dolgozni, majd idegen földön farmokat alapítani, miközben az új nemzet részévé váltak, amelyhez csatlakoztak.
„Azok a telepesek idegen környezetben élték át a legzordabb napokat, miközben a kultúra lángját égették”
Elmentem az ún Szüreti Bál (Szüreti tánc) a környéken, nagy hagyomány. A magyar telepesek leszármazottai nagy számban gyűltek oda. Megérkezve arra gondoltam, hogy rengeteg, hozzám hasonló első generációs magyarral fogok köszönteni. Sokan, akik még emlékeztek a régi országra, és jól tudták a nyelvet, stb. Ez messze volt az igazságtól, amint azt gyorsan felfedeztem. A jelenlévők általában legalább az ősmagyarok dédunokái, sőt gyakran távolabbi rokonai voltak. Keveset beszéltek aktív magyarral, de jól ismerték a hagyományokat és a meséket. Élő emlék volt, jól beilleszkedett az egykori telepesek közül. Ezek az emberek sok tekintetben magyarok voltak. Miért? Hiszen Magyarország és annak kultúrája annyira fontos volt számukra, és tudatosan is. Nem valami nyilvánvaló dologról volt szó, hanem annak néma megerősítéséről, ami még mindig igazán érdekli őket. Ez az ő örökségük. Azok a telepesek idegen környezetben élték át a legzordabb napokat, miközben a kultúra lángját égették.
A vallás is figyelemre méltó tényező a történetükben. A településen 1908-ban egy presbiteriánus, majd 1910-ben egy katolikus templomot emeltek. A lakosok többsége katolikus magyar volt.
A fő bevételi forrás az epertermesztés volt, miután a faipari vállalat elhagyta a területet. Alapvetően a családok többsége epret termesztett. Kemény munka volt, de meg tudtak élni belőle. Eredetileg a legtöbben ekkoriban a gazdálkodás csábításán keresztül jutottak el idáig. Azt hirdették, hogy mindössze egy hektáron 500 dollár értékű termést termelhetnek. Ez felkeltette érdeklődésüket, így elözönlöttek délre a jobb élet reményében.
Már több mint egy évszázada annak, hogy a magyarok letelepedtek Árpádhonban, a mai Albanyban, Louisianában. Az őslakosok közül kevesen beszélnek még magyarul, de sokan megőrizték magyar gyökereiket. Akik maradtak, emlékeznek származásukra, és van, aki továbbra is hagyományos magyar ételeket főz. A kultúra élelem, érzelem, emlékezés és művészet révén él tovább – ma már kevésbé a nyelven.
Árpádhon látott rövid időszakokat, amikor az iskolákban magyar nyelvet tanítottak, de ez kevés volt az eltelt időráfordításhoz képest. A történet mégis egy talpraesett, büszke és hazafias magyar közösség fényes története.
Akárcsak Magyarországon, ők is felépítették életüket – utcáikat, társasági összejöveteleiket – és jó életet teremtettek maguknak. Örökségük megmarad, magyarok milliói ma is örömmel hallanak Amerikában élő honfitársaikról. Emlékük lobogó lánggal égjen fényesen, és az övék magyar öröksége messze földön él.
The post Árpádhon: Magyar település Amerikában appeared first on Magyar Konzervatív.
