Andrássy Klára grófnő: Egy háborús magyar hősnő

1940 telén a hajnali órákig égtek a fények az Andrássy-palotában. A Duna budai oldalán, a Lánchíd mellett ma is álló, impozáns épületben Caja Odescalchi hercegnő, született Andrássy Klára grófnő élt.

A család Magyarország egyik legnevesebb arisztokrata dinasztiája volt. Caja nagyapja, Andrássy Gyula magyar miniszterelnökként és Ausztria-Magyarország külügyminisztereként szolgált. Édesapja, Tivadar is politikus volt. Az Andrássyak alakították Magyarország sorsát.

Caja most Owen O’Malley-vel, a brit budapesti miniszterrel együttműködve megpróbálta megváltoztatni a háború menetét.

Gyönyörű, intelligens, független gondolkodású Caja szokatlan arisztokrata volt. Elvált egyedülálló anya, kamasz Pál fiával, nagy kiváltságos életet élt, de erős társadalmi lelkiismerettel rendelkezett. Caja még a spanyol polgárháborúból is beszámolt, ahol találkozott Ernest Hemingway-vel.

Visszatérve az Andrássy-palotában szalont nyitott írók és diplomaták számára. A budapesti társadalmi elit népszerű alakjaként széles kapcsolati kört tudott megszólítani. A Caja célja ambiciózus volt: a magyar kormányt Berlintől London felé terelni, vagy legalább nyitva tartani a csatornákat Budapest és London között.

A háború kitörése után 1939 szeptemberében az Andrássy-palotát egy létfontosságú, de veszedelmes háborús mentőakció epicentrumává változtatta, amely a háború első éveinek fontos, de Nyugaton szinte ismeretlen epizódja. Számos lengyel ellenálló szervezet és magyar segélymunkás kapott itt székhelyet, amelyek magas rangú magyar tisztviselőkből és más arisztokratákból álló csoporttal dolgoztak együtt.

Több tízezer lengyel katonát, köztük sok elit egységet, valamint polgári és zsidó menekülteket fogadtak Magyarországra – amely akkoriban közös határon volt Lengyelországgal. A palota hosszú, sötét folyosói és nehéz, régimódi berendezései, faliszőnyegei és festményei az ellenállás valószínűtlen központjává tették. Caja azonban „elektromos lendületével és modern kinézetével” megvilágította a komor szobákat – írta Francesca Wilson, az akkor Budapesten dolgozó brit segélymunkás. Feltűnő külseje is segített. Wilson megjegyezte, hogy „szőke haja magasra halmozódott, kifejező kék szeme, meglehetősen nagy szája – egy olyan arc, amely nem volt szép, de igazi arc, amelyet nem lehet elfelejteni”.

Caja számos arisztokratatársával, köztük Szapary Erzsébet grófnővel együtt gyakran maga is űzte a lengyel katonákat a jugoszláv határra. Más lengyelek Magyarországon maradtak, és hamarosan országszerte táborhálózat jött létre Antall József belügyminisztériumi vezető tisztségviselő támogatásával. A lengyel ellenállás futárszolgálatot és titkos rádióhálózatot működtetett Londonba.

A lengyel mentőakció, amelynek nagy része a magyar hatóságok tudtával és támogatásával zajlott, Horthy admirális egyensúlyozó akciójának része volt, szövetkezve a náci Németországgal, de nyitva tartotta a csatornákat a Nyugat felé. Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a háromoldalú egyezményhez Németországgal, Olaszországgal és Japánnal, de még nem lépett be a háborúba, és baráti diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn Nagy-Britanniával.

„Budapest Közép-Európa Casablancája lett”

Így O’Malley és a brit követség furcsa, rendhagyó helyzetbe került. Nagy-Britannia háborúban állt Németországgal és Olaszországgal, de Japánnal vagy Magyarországgal nem. Az ír származású O’Malley Horthy admirálissal és Teleki Pál miniszterelnökkel is szívélyes viszonyban volt. A történelmi Castle kerületben található tágas brit külképviselet jelentős állomásoknak adott otthont a brit különleges műveletek végrehajtó hivatalának és a titkos hírszerző szolgálatnak, amelyek mindegyike a kormány bizonyos fokú toleranciájával működött. A diplomáciai és a magyar kormányzati fogadások zsúfolásig megteltek brit és náci tisztviselőkkel, akik nézték, hallgatták és érdeklődtek.

Budapest Közép-Európa Casablancája lett. Folyóparti kávézói és elbűvölő éjszakai klubjai zsúfolásig megteltek számtalan versengő és ellenséges hírszerző szolgálattal, köztük a brit SOE és SIS, az Abwehr, a német katonai hírszerzés, az SD (SS hírszerző szolgálat) és a cionista szervezetek, amelyek nyitva tartották a futárvonalakat Isztambul és Palesztina felé. A brit katonai attasé még 1941 februárjában találkozott amerikai kollégájával a magyar hadsereg által rendezett fogadáson, hogy pletykákat és hírszerzési információkat cseréljenek – derül ki a külügyminisztérium jelentéséből.

Az év tavaszára Horthy egyensúlyozása egyre tarthatatlanabbá vált. A háború sokkal sötétebb árnyékot vetett. A Caja és az Andrássy-palota a budapesti német ügynökök egyre ellenségesebb megfigyelése alatt állt.

„A Gestapo a nyomunkban van, de egyelőre nem tudnak ártani nekünk” – írta nővérének, Katinkának. Amíg Horthy admirális hatalmon maradt, biztonságban hitte magát.

1941. április elején minden megváltozott. Horthy megengedte, hogy a német Wehrmacht áthaladjon délen Magyarországon, miközben megtámadta Jugoszláviát – annak ellenére, hogy a két ország éppen az örök barátsági szerződést írta alá. Valamikor április 3-án a hajnali órákban Teleki Pál tiltakozásul kifújta az agyát. Másnap reggel egy dühös O’Malley elment Horthyhoz, hogy közölje vele, hogy Nagy-Britannia most megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat. Magyarország „sakálként” viselkedett a „német oroszlán” mellett, és a magyar vezetőt „megérdemelt megvetés és becstelenség borítja” viselkedése miatt.

Sürgősebben a németek érkezése rendkívüli veszélybe sodorta Caját és Szapáry grófnőt. O’Malley tájékoztatta Londont, hogy a két nő azonnal Angliába indul, és a nagykövetség fedezi az utazás költségeit. Szapáry grófnő végül Budapesten maradt. Caja Larking kapitánnyal, a haditengerészeti attaséval távozott. A balkáni hosszú és veszélyes utazás után körülbelül egy héttel később megérkeztek Dubrovnikba, a horvát tengerparton. A terv az volt, hogy onnan Caját és még sokakat tengeralattjáróval Athénba vigyenek.

Április 16-án O’Malley Moszkvában volt. Megkérdezte a külügyminisztériumot, mit tudnak Cajáról. Nem volt hír. A Külügyminisztérium megkérdezte az athéni brit követséget, hogy épségben megérkezett-e. Athén azt mondta, még semmi hír.

Voltak hírek, szörnyű hírek, de még nem értek el Londonba vagy O’Malleybe. Április 12-én, húsvétvasárnap az olasz légierő bombázta Dubrovnikot. Caját, aki a főutcán sétált, amikor a bombák landoltak, súlyos fej- és lábsebekkel szállították kórházba. Nem élte túl.

Cajáról és társairól írtam a könyvemben, Budapest utolsó napjaia magyar főváros története a második világháborúban. Több mint 80 évvel a háború vége után a magyar–lengyel mentőakció még mindig szinte ismeretlen Nagy-Britanniában. Caja életéről több magyar történész, köztük Bittera Éva, Hajdu Tibor és Vásárhelyi Tóth Éva is behatóan írt, munkájukat örömmel elismerem.

De általában Magyarországon kevéssé ismerik Caja életét és bátorságát. Magyarország háborús történelme összetett, későbbi éveiben pedig rendkívül sötét. De vannak fényfoltok is, és a háborús Andrássy-palota történetét sokkal szélesebb körben kellene ismerni.

Caja Katinka nővére emlékiratában azt állította, hogy Caja sokkal többet tett annál, mint hogy katonákat hozott Lengyelországból Magyarországra. Caja halála után Larkin kapitány megsemmisítette O’Malley fontos londoni személyekhez intézett bemutatkozó leveleit, amelyek „a szövetségesek számára végzett fontos munkájára utaltak, a vonatok és egyéb közlekedési eszközök szabotálásának megszervezésében Lengyelországban”.

Nagy-Britannia szabotázsakciókat indított Lengyelországban Budapestről. A budapesti Különleges Műveletek hálózatát Basil Davidson, egykori újságíró irányította. De Caja nem volt az államháztartási ügynök.

A háború után Davidson felsorolta fennmaradt magyar kapcsolatait és Nagy-Britannia kötelezettségeit velük szemben. Bármilyen erkölcsi adósság Caja vagy családja felé a Külügyminisztérium volt, nem az SOE.

„Része volt a dolognak, hogy segítse a lengyeleket Magyarországon keresztül Jugoszláviába menekülni, és ezt tőlünk függetlenül és a magyar kormány egyes részeinek egyetértésével tette meg” – írta.

A Caja háborús hadműveleteinek sok részlete valószínűleg a SIS archívumában található, amely továbbra is zárva marad. A magyar rekordok egy részét megtisztították. 1964-ben három magyar titkosszolgálati aktát semmisítettek meg Cajával kapcsolatban. Helyi kapcsolatrendszere kiterjedt volt, és a kommunizmus sötét éveiben a nyugati diplomatákhoz és titkosszolgálatokhoz fűződő kapcsolatok rendkívül veszélyesek voltak. A külügyminisztérium irataiban és Owen O’Malley levelezésében többször említik őt. Halála után a következőket írta: „Régóta lengyel és brit érdekeket képviselt. Valójában rendkívül hasznos ügynökként működött a legális és illegális munkában számomra és a munkatársaim számára.

Mielőtt Caja elhagyta Budapestet, elvitte a legfontosabb iratait egykori férjének, Károlynak – baráti viszonyban maradtak –, és megkérte, hogy vigyázzon rájuk. Készséggel beleegyezett. Az iratok túlélték a háborút, de később tragikusan elvesztek.

Legalábbis így hitték – egészen mostanáig.

Az év elején Mark Odescalchi, Caja unokája egy borítékot fedezett fel Károly iratai között a családi archívumban – és megosztotta a szerzővel azok tartalmát. A nyolc évtizede érintetlen borítékon néhány papír volt, amelyeket Caja Károlynak adott, köztük a lengyel mentőakció részleteinek kincsesbánya.

„A nyolc évtizede érintetlen borítékban néhány papír volt, amelyeket Caja Károlynak adott”

Graham Heath brit tisztviselő egyik jelentése részletezi, hogyan helyeztek el körülbelül 2000 lengyel menekültet három táborban a délnyugat-magyarországi Nagykanizsán. A körülmények szigorúak voltak, de a lengyeleket felöltöztették és táplálták. Az idősebb katonák, akik elhagyták családjukat, elkeseredtek – írta Heath 1940 januárjában, a fiatalok azonban azzal voltak elfoglalva, hogy megszervezzék Jugoszláviába menekülésüket Nyugat felé. Néhányan háromszor is megpróbáltak átkelni, de visszafordultak. Mások a Dráva folyóba fulladtak, és néhányan eljutottak Franciaországba.

„A határhoz közel lévén Nagykanizsa amolyan elhárító állomás a meneküléshez, és a kezdetek óta a 300 emberből csak körülbelül 50 tartózkodott a táborban – a többiek mind elmentek” – olvasható a dokumentumban.

Egy másik, Caja barátja és tisztelője, Francesca Wilson beszámolója részletesen bemutatta, hogyan látták el a magyar Vöröskereszttel együttműködő brit és amerikai diplomaták a lengyel katonákat meleg ruhákkal, könyvekkel, hangszerekkel és 29 focilabdával.

Még ha a lengyel mentőakció teljes története még el sem mondható, Caja bátorsága, elszántsága és öröksége egyértelmű: az Andrássy-palotát a náciellenes ellenállás nyílt központjává változtatta, a német Gestapo ügynökei és nácibarát magyar szövetségeseik ellenséges pillantása alatt.

Mindenekelőtt azt mutatta meg, hogy van egy másik Magyarország, ahol a nácik és sok helyi szimpatizánsa megvetették, egy olyan Magyarország, amely szem előtt tartotta a bátorságot, a tisztességet és az egyszerű emberséget. Károly dolga, hogy Caja 1941 áprilisában bekövetkezett halálhírét Pál fiuknak közölje.

Három évvel később, amikor a nácik behatoltak, német katonák megrohamozták az Andrássy-palotát, és lelőtték a benne lévő lengyeleket. Ami Pált illeti, ő tisztelné édesanyja hagyatékát, és csatlakozna a magyar ellenálláshoz.

The post Andrássy Klára grófnő: Egy háborús magyar hősnő appeared first on Magyar Konzervatív.