Az elmúlt években Európa két válság metszéspontjában találta magát: a demográfiai hanyatlás és a migrációs nyomás.
Mégis, miközben a döntéshozók továbbra is a számokról, a kvótákról és a határellenőrzésről vitatkoznak, túl gyakran figyelmen kívül hagyják a minden sikeres migrációs modell alapjául szolgáló mélyebb kérdést – a civilizáció kérdését. Kik vagyunk „mi”? És kit hívunk meg „hozzánk”?
Ez volt a vezérfonal a közelmúltban a Duna Intézetben végzett tanulmányomban, A Birodalom visszavág: Miért számítanak a civilizációs szempontok a migrációs politikában?. A jelentés azt vizsgálja, hogy három egykori európai birodalom – Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság – nem csak a migránsokat örökölte korábbi gyarmataikról, hanem a birodalmak felépítésének kulturális következményeit is. Ellentétes tapasztalataik olyan igazságot tárnak fel, amelyet Európa a maga technokrata óvatosságában vonakodott elismerni: az integráció ott sikeres, ahol a civilizációk igazodnak, és kudarcot vallanak.
Spanyolország elfeledett sikertörténete
Az anglofón migrációs irodalomban gyakran figyelmen kívül hagyott Spanyolország a kulturális folytonosság legszembetűnőbb példája. Jelenleg közel négymillió spanyol ajkú amerikai él Spanyolországban – a lakosság körülbelül 10 százaléka –, és beilleszkedésük rendkívül zökkenőmentesen zajlott. Nemcsak nyelvük, hanem hitük, jogi hagyományuk és kollektív emlékezetük is osztozik. A migráció számukra nem szakítás, hanem visszatérés.
„Nagy-Britanniával vagy Franciaországgal ellentétben Spanyolország gyarmati világa a megtérésre, a vegyes házasságokra és a közös intézményekre épült”
Ebben Spanyolország profitál birodalmi modelljéből: egy civilizációs vagy „replikatív” birodalomból, amely a tengerentúlon igyekezett reprodukálni magát ahelyett, hogy csupán erőforrásokat nyerne ki, vagy uralja az alattvalóit.
Nagy-Britanniával vagy Franciaországgal ellentétben Spanyolország gyarmati világa a megtérésre, a vegyes házasságokra és a közös intézményekre épült. Az így létrejött spanyol világ – ezt nevezhetnénk La Hispanidad– élő civilizáció marad, nem nosztalgikus ereklye. Ez megmagyarázza, hogy Spanyolország miért képes viszonylag könnyen felszívni a venezuelaiakat, peruiakat vagy kolumbiaiakat, miközben küzd az Észak-Afrikából vagy a Száhel-övezetből érkező migránsok integrálásával. A civilizációs távolság túl nagy.
Franciaország és az Egyesült Királyság: A távolság örökségei
Franciaország univerzalista köztársasági modellje és Nagy-Britannia multikulturális pragmatizmusa két különböző, de egyformán problematikus birodalmi utóéletet képvisel.
Franciaország elméletben egyenlőséget ígért, de a valóságban a kirekesztést gyakorolta. Az banlieues az elidegenedés szigeteivé váltak, ahol a Köztársaság világi hitvallása kevés értelmet ad az erős iszlám identitást megőrző közösségeknek. Az integráció itt nem egy folyamat, hanem az önátadás követelése.
Eközben Nagy-Britannia egység nélküli pluralizmusra törekedett. Multikulturális modellje lehetővé tette a párhuzamos társadalmak létrejöttét, ahol a megosztott állampolgárság nem jelent megosztott hovatartozást. Az eredmény évtizedekig tartó feszültség – a 2005-ös londoni merényletektől az ápolóbandák botrányaiig –, amely feltárta a tolerancia határait, ha az erkölcsi vagy kulturális konszenzustól elszakad.
Mindkét esetben ugyanaz a paradoxon jelenik meg: befogadás integráció nélkül. Franciaország univerzalizmusa és Nagy-Britannia pluralizmusa nemes szándékú volt, de vak a valósággal szemben, hogy nem minden civilizáció egyformán kompatibilis.
A civilizációs változó
A spanyol, francia és brit példa együttesen a migrációs politika egy elhanyagolt változóját világítja meg: a kulturális közelséget. Amikor az újonnan érkezők osztoznak a befogadó társadalom nyelvén, vallásán és szimbolikus rendjén, az integráció nemcsak lehetséges, hanem természetes is.
Ha nem teszik meg, semmiféle bürokratikus tervezés nem helyettesítheti a civilizációs távolságot.
Magyarország, amelyet gyakran kritizálnak korlátozó migrációs álláspontja miatt, úgy tűnik, ösztönösen felfogja ezt a valóságot. A kulturális és vallási koherenciához való ragaszkodás nem idegengyűlölet, hanem óvatosság – annak felismerése, hogy a politikai stabilitás a civilizációs világosságtól függ.
Európa „nyitottabb” társadalmai tanulhatnának ebből. Minden politikai inkorrektsége ellenére magától értetődő igazság marad az az elképzelés, hogy „a hasonló népek könnyebben integrálódnak”.
A számoktól a nemzetekig
Ha Európa túl akarja élni a demográfiai telét, újra fel kell fedeznie az összetartozás erkölcsi nyelvét. A migrációt nem lehet gazdasági számításokra vagy humanitárius reflexekre redukálni. Ez civilizációs döntés – a folytonosságról, nem csupán a kapacitásról. A kérdés nem az, hogy Európának szüksége van-e migránsokra, hanem az, hogy mely migránsokat tudja valóban integrálni anélkül, hogy megtörné kulturális magját.
„A migrációt nem lehet gazdasági számításokra vagy humanitárius reflexekre redukálni”
Spanyolország tapasztalatai egy lehetséges sablont kínálnak: a történelmi és nyelvi rokonságon alapuló szelektív nyitottság modelljét. A spanyol Amerika vagy a Fülöp-szigetek állampolgárai számára biztosított preferenciális útvonalak nem diszkriminatívak, hanem racionálisak – ez a politika empirikus sikeren alapszik. Ezzel szemben Franciaország és az Egyesült Királyság a civilizációs illeszkedés figyelmen kívül hagyásának költségét mutatja: az örökös társadalmi feszültség és a nemzeti identitás eróziója.
Európa stratégiai válaszútja
Mivel a kontinens az Afrikából és a Közel-Keletről érkező megújuló migrációs hullámokkal néz szembe, a kihívás már nem logisztikai, hanem egzisztenciális. Európa civilizációs öröksége – görög–római, keresztény, humanista – vagy az egyetemes jogok kultúrától független bürokratikus absztrakciója alapján határozza meg magát?
A válasz dönti el, hogy Európa egy koherens politikai civilizáció marad-e, vagy feloldódik-e egy multikulturális szigetországban.
E tekintetben Magyarország és közép-európai szövetségesei nem a kivételt, hanem az avantgárdot képviselik: olyan társadalmakat, amelyek a szuverenitást nem csak a határok ellenőrzéseként, hanem az identitás gondozásaként is felfogják. Nyugat-Európa jól tenné, ha megfigyelné példájukat, amíg nem késő.
The post Amikor a civilizációk összeütköznek: Európa posztbirodalom migrációjának tanulságai appeared first on Magyar Konzervatív.
