A Dimitris Xygalatas kognitív antropológus, akinek a munkája a rituálékra, a sportra, az együttműködésre, valamint a megismerés és a kultúra közötti interakcióra összpontosít. 2007 -ben az antropológia doktori fokozatát a Queen’s University Belfast -ban szerezte. Jelenleg a Connecticuti Egyetemen antropológia és pszichológiai tudományok egyetemi docensként szolgál, ahol a kísérleti antropológiai laboratóriumot irányítja. Az UConn előtt pozíciókat töltött be Princetonban, Aarhusban és a Masaryk egyetemeken, és a Levyna (a vallás kísérleti kutatásának laboratóriuma) igazgatója volt. Ő a Az égő szentek és a rituálék: Mennyire látszólag értelmetlen cselekedetek érik az életet.
***
Miért ragaszkodunk a rituálékhoz, még akkor is, ha értelmetlennek tűnnek?
A nap végén a rituálék az egyik olyan dolog, amely emberré tesz minket. Ha megnézzük, mi választ el minket a többi állatotól, volt idő, amikor az antropológusok olyan dolgokra mutatnak, mint a szerszámhasználat, az empátia vagy a nagyszabású együttműködés. De most már tudjuk, hogy más állatok is megtehetik ezeket a dolgokat. Ami valóban másképp teszi az emberi életet, azok a dolgok, amelyek értelmetlennek tűnnek a felszínen: művészet, zene, sport, csoportos identitás és rituálé.
Annak ellenére, hogy a rituáléknak nincs közvetlen hasznossága, létfontosságú funkciókat szolgálnak: vigasztalást adnak, jelentést teremtenek és összehozzák az embereket. Kutatásom tudományosan megmutatta ezt. Például egy spanyol faluban olyan katolikusokat tanulmányoztunk, amelyek tűzfalkoló rituálét végeztek. A résztvevők leírták, hogy a szívük egynek verte. Megmértük a pulzusszámot, és megállapítottuk, hogy ez nem csak metafora. A családtagok és a közeli barátok rendkívüli szinkronizálást mutattak a pulzusukban, míg a turisták vagy idegenek nem. A rituálék szó szerint érzelmileg és élettani szempontból igazítanak minket, erősítve a kötelékeket és tükrözve a társadalmi közelséget.
Hogyan lehet megkülönböztetni a rituálékat a szokásoktól?
A szokás egy olyan cselekvés, amelyet megismételünk annak gyakorlati előnye érdekében, például a fogaink megmosása. A rituálé viszont az, amikor valami hétköznapiat veszünk, és szimbolikusan megemeljük. Nincs közvetlen hasznossága, de jelentést hordoz.
„A rituálék szó szerint érzelmileg és élettani szempontból igazítanak minket, erősítve a kötelékeket és tükrözve a társadalmi közelséget”
Egy másik kulcsfontosságú különbség a szentség érzése. Ha valaki megszakítja a szokást, akkor kényelmetlen lehet. Ha valaki megzavarja a rituálét, akkor erkölcsi megsértésnek érzi magát. Ez a szentség érzése az, ami a rituálékat annyira hatalmas.
A mindennapi rituálék, mint a születésnapok, olyan értelmesek -e, mint a vallási vagy a szélsőségesek?
Igen, a rituálék megtestesülnek, és ez a szempont kulcsszerepet játszik abban, hogy mélyen értelmessé tegyék őket. A járvány ezt nagyon világossá tette. Amikor az emberek nem tudták személyesen végrehajtani rituáléikat, adaptáltak: hajtás-by születésnapok, virtuális temetések, online érettségek. Ezek szimbolikusan segítettek, de a fizikai jelenlét hiánya pusztító volt.
Egy ember azt mondta nekem: „A test nélküli rituálé olyan, mint a zene hang nélkül.” Pontosan igaz. A rituálék zsigeri, fizikai szinten működnek. Az együttesen mozogva, énekelni, énekelni ezeket a összehangolt viselkedéseket úgy találták, hogy endorfinokat váltanak ki, alacsonyabb stressz és növelik a bizalmat. Ezért a megtestesített rituálék pótolhatatlanok.
Tehát a digitális rituálék értelmetlenek -e, vagy továbbra is számítanak?
Még mindig számíthatnak, főleg azok számára, akik elszigetelten vagy távol vannak a szeretteitől. A járvány során a feleségem és én az USA -ban digitális rituálékat használtak, hogy kapcsolatban maradjanak az Európában élő családunkkal. De nem emelkednek ugyanolyan szintre, mint a fizikai rituálék, mert hiányoznak tapintható, megtestesített alkatrészek.
Optimista vagyok, amikor a technológiáról van szó. Úgy gondolom, hogy a technológia fejlődésével a mozgással és érintéssel való valósághű virtuális tapasztalatok révén végül rítusokat készíthetünk olyan digitális terekben, amelyek értelmesnek érzik magukat. De egyelőre a fizikai jelenlét továbbra is nélkülözhetetlen.
A rituálék eltűnnek -e a modern, világi világunkban, vagy újak helyezik a helyüket?
A rituálé szükségessége soha nem tűnik el. Csak megváltoztatja az űrlapokat. A vallás és az állam egyszeri monopolizált rituálét, de mivel a társadalmak világosabbá válnak, az emberek újakat hoznak létre: a sportban, a koncertekben, a politikai mozgalmakban, akár a mindennapi életben is.
Minden olyan hallgató, aki ünnepli az érettséget, minden olyan családot, amely esküvőre vagy temetésre gyűjt, minden rajongó, aki egy stadionban énekel, rituálét vesz részt. Az újakat folyamatosan találják meg, bár csak néhányat élnek túl. Azok, amelyek elviselnek, azok, amelyek segítenek megbirkózni a bizonytalansággal és társadalmi kötelékeket hoznak létre.
Mi a helyzet a kis személyes rituálékkal, például minden reggel az ágyat? Annyira számítanak, mint a nagy kollektívak?
Különböző módon számítanak. A személyes rituálék segítik a szorongás szabályozását és az identitás megerősítését. Megmértük a kortizolszintet és a pulzusszám variabilitását, és látjuk, hogy az egyes rituálék csökkenthetik a stresszt. Ezenkívül megerősítik az önfegyelmet. Például a katonai rutinok vagy a böjt rituálék segítenek az embereknek bizonyos értékek és identitások megtestesítésében.
De a személyes rituálék nem hoznak létre ugyanazokat a társadalmi kötelékeket, mint a kollektívak. Ezért mindkettő fontosak – ők kielégítik a különböző igényeket.
Szükségünk van -e ma inkább rituálékra, mint a múltban?
Teljesen. Kényelmesen élünk, mint valaha, de elválasztottabbak is. A szorongás, a depresszió és a magány a történelmi csúcsokon van. A rituálék döntő jelentőségűek, mert újracsatlakoznak minket. Roy Rappaport antropológus Ritual -nak nevezte az „alapvető társadalmi cselekedetnek”.
Ha visszatekintünk, akkor a legelső emberi társadalmak valószínűleg rituálékkal kezdődtek – a tűz körül. Még ma is egy csoport valóban csak csoportmá válik, amikor egy rituáléért jön össze, akár egy esküvőn, akár az érettségi hallgatók, akár az állampolgárok egy állami ünnepségen.
„A szorongás, a depresszió és a magány a történelmi magas szinten áll. A rituálék döntő jelentőségűek, mert újracsatlakoznak minket ‘
Ezért még mindig repülünk a világon, hogy részt vegyen konferenciákon, koncerteken vagy futball -mérkőzésen. Online nézhetnénk, de ez nem ugyanaz. A jelentés az együttélésből, az együttmozdulásból, az érzelmek megosztásából származik. Ez a rituálék ereje – és most már jobban szükségünk van rá.
Tud -e példákat adni a rituálékra a modern világi beállításokban?
Például a laboratóriumomból származik a sport rajongók rituáléinak kutatása. A Connecticuti Egyetemen, ahol dolgozom, teljes évig követtük a kosárlabda rajongókat. Megmértük fiziológiai válaszaikat, hogy a stadionban néztek -e a játékot – 16 000 ülőhelyet – vagy a televízióban csoportokban. Mindent elemeztünk: a játék üteme, a pontszám, a kulcstartók, akár a játékos nem.
Az érzelmi egység legnagyobb előrejelzője nem maga a játék: az volt, hogy fizikailag jelen voltak -e a stadionban. Az arénában a rajongók sokkal erősebb érzelmi szinkronizálással rendelkeztek, ami viszont értelmesebbé tette a játékot, és jobban kötötte őket más rajongókhoz. Az erős lojalitások, állítom, a teraszokon kovácsoltak, kántálás, ugrás és közös mozgás révén – nem elszigetelten vagy online.
Én magam is rajongó lettem. Gyerekként 40 000 emberből álló görög stadionra mentem, amelynek fáklyák és kaotikus energiája van. Túl kicsi voltam, és amint mindenki állt, nem igazán láttam, mi történik a játékban, de magának a tömegnek a rituális interakciója elbűvölte. A közelmúltban rajongókat tanulmányoztunk egy brazil kupa döntőjén. A játék előtti rituálék érzelmi szinkronizálást hoztak létre, mint maga a játék, kivéve a pontozás pillanatait. Még azok a csapat küldöttek is, akik a buszon lovagoltak, amikor az áthaladt a tömegen, ugyanazt a szinkronizálást tapasztalták a rajongókkal. A várakozás, az összetartozás és a megtestesített részvétel, mindez bizonyítja, hogy az alapvető rituálé.
A „A rituálék test nélküli” bejegyzése olyan, mint a zene hang nélkül ” – egy interjú Dimitris Xygalatas -nal először jelent meg a magyar konzervatív oldalon.
