Ezt a beszédet Dobozi Gergely, a Duna Intézet igazgatóhelyettese tartotta a konferencián Sorsdöntő év: 2026 Izrael, a Közel-Kelet, az Egyesült Államok és Európa január 21-én.
Egyetértek azokkal, akik szerint új fejezet nyílt az államok közötti nemzetközi kapcsolatrendszerben. Az előző rend a vesztfáliai békén alapult. Ez a rendezés rögzítette azt az elvet, hogy az államok saját területükön elismerik egymás szuverenitását, valamint a belügyekbe való be nem avatkozás szabályát. A dinasztikus érdekek helyett a nemzetállamok független és szuverén érdekei váltak elsődlegessé.
A vesztfáliai keretek megerősítették a területi alapú állam fogalmát és határainak sérthetetlenségét. Intézményi szempontból pedig talán a legfontosabb, hogy a nemzetközi jog lett az államok közötti kapcsolatok szabályozásának alapja, garantálva ennek az új rendszernek a működését. A cél akkoriban olyan hatalmi egyensúly megteremtése volt, amelyben a nagyhatalmak kölcsönösen ellenőrzik egymást, megakadályozva egyetlen domináns hatalom túlzott felemelkedését.
Ma, bár a kiindulópont nagyon hasonlónak tűnik, a domináns államok magatartása azt sugallja, hogy a de jure elvek és a de facto valóság közötti szakadék céljaik megvalósítása során folyamatosan nő. Ennek egyik fő oka, hogy az eredetileg tiszteletreméltó és széles körben támogatott – lényegében liberális – rendszer végül az emberi méltóság egyetemes és egyenlő védelmére épült.
Az évtizedek során azonban az ellenőrizetlen progresszív tendenciák azt mutatták, hogy bizonyos társadalmi csoportok, amelyeket egyoldalúan „sebezhetőnek” neveznek, elsőbbséget élveznek másokkal szemben. „Mi megvédjük azokat, akiket választunk, a többiek pedig gondoskodhatnak magukról” – ennek a cinikus hozzáállásnak nem meglepő módon következményei voltak.
Az eredmény egy új korszak, amelyet egyre több megfigyelő a nemzetek korának nevez. Egyre több állam dönt úgy, hogy kivonul a különféle intézményi keretekből – vagy legalábbis megkérdőjelezi ezen intézmények jelenlegi működését –, sőt egyesek teljesen újak létrehozását is javasolják.
– A szuverenitás számít. Az államok formálni akarják a nemzetközi folyamatokat, nem csupán alávetni magukat azoknak”
Ebből több következtetés is levonható. A szuverenitás számít. Az államok formálni akarják a nemzetközi folyamatokat, nem csupán alávetik magukat azoknak. A bírói aktivizmus helyett a demokratikusan megválasztott politikai erőknek kell érvényesülniük. És végül, a kétoldalú diplomácia jelentőségét egyszerűen nem lehet túlhangsúlyozni.
Ez a régi-új korszak termékeny talaj a lehetőségeknek és a veszélyeknek egyaránt. A magyarországi tapasztalatok különösen jól illusztrálják ezt a kettősséget.
A magyar külpolitikai döntéshozók ezeket a tendenciákat felismerve az elmúlt 16 évben a konnektivitás stratégiájának következetes megvalósítását követték. Ennek a szemléletnek az alapja az a meggyőződés, hogy a magyar érdekek az elsők, és ezek védelme megkövetelheti a szükséges konfliktusok elfogadását.
A mainstream gondolkodásban gyökerező szkepticizmus és kritika ellenére ez a stratégia most úgy tűnik, meghozza gyümölcsét. Egy nagyon konkrét példa jól illusztrálja ezt: a világjárvány nyomán, az orosz-ukrán háború közepette, az Európai Unió bürokráciájának folyamatosan akadályozó magatartása ellenére egy magyar multinacionális cég került ki győztesen az amerikai, orosz, kínai és Öböl-menti versenytársak közül.
Most térjünk át a veszélyekre.
Az Európai Unió – annak ellenére, hogy ma már kevéssé hasonlít arra a szervezetre, amelyhez Magyarország tagként csatlakozott – továbbra is a kontinens egyik legsikeresebb békeprojektje. Elődei létrehozása óta nem volt fegyveres konfliktus az EU tagállamai között.
A balkáni háborúk és az orosz-ukrán konfliktus ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy a béke nem automatikus.
Mindeközben a gazdasági válságok, a migrációs nyomás és a jogállamiság körüli viták azt mutatják, hogy az EU belső működése korántsem konfliktusmentes. A Brexitnek figyelmeztetésként kell szolgálnia mindenki számára.
„Az összeköttetés, a kétoldalú diplomácia és a nemzeti érdekek határozott képviselete nem az elszigetelődés, hanem a túlélés és a siker eszközei”
Összefoglalva, a nemzetközi rend átalakulása sem nem elméleti, sem nem távoli – máris formálja a politikai, gazdasági és biztonsági döntéseket szerte a világon. A nemzetek kora nem az együttműködés elutasítása, hanem annak követelése, hogy az együttműködés a kölcsönös tiszteleten, szuverenitáson és demokratikus legitimáción alapuljon.
Magyarország számára ez a pillanat inkább realizmust kíván, mint illúziót; inkább bátorság, mint megfelelés. Az összeköttetés, a kétoldalú diplomácia és a nemzeti érdekek határozott képviselete nem az elszigetelődés, hanem a túlélés és a siker eszközei az egyre széttagoltabb világban.
Európai szinten ugyanilyen egyértelmű a választás. Az Európai Unió vagy alkalmazkodhat ehhez az új valósághoz, vagy megkockáztathatja a belső megosztottság elmélyítését, amely az egész kontinenst gyengíti.
Az elkövetkező évek tehát nem a múltba való visszatérésről, hanem egy stabil jövő kialakításáról szólnak majd – olyanról, amelyben a nemzetek továbbra is a nemzetközi rend sarokkövei maradnak, az együttműködés továbbra is lehetséges kényszer nélkül, Európa pedig éppen azért marad erős, mert tiszteletben tartja tagjai szuverenitását.
Olvass tovább az eseményről:
The post A nemzetek kora: Szuverenitás és diplomácia a széttöredezett világban appeared first on Magyar Konzervatív.
