Október 30-án hajnalban a hollandok egy gyökeresen megváltozott, és még bonyolultabb parlamentre ébredtek.
A veterán jobboldali Geert Wilders Szabadságpártja, az előző választások meglepetésszerű győztese és Dick Schoof jobboldali koalíciójának mozgatórugója jelentős veszteségeket szenvedett el. A koalíció többi pártja közül egyedül Mark Rutte volt miniszterelnök (és jelenlegi NATO-főtitkár) liberális Néppártja a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) nem szenvedett nagyobb veszteségeket. Ezzel szemben a baloldali ZöldBaloldal-Munkáspárt ellenzéki szövetség, amelynek élén Frans Timmermans volt az Európai Bizottság alelnöke és a Green Deal építésze, szintén jelentős visszaesést szenvedett el.
Ebből az általános hatásból a jobboldalon több kisebb konzervatív és nacionalista párt is profitált. Ehelyett a baloldalon és a középen a Demokraták 66 köré tömörülten szavaztak, egy liberális-progresszív párt, amely addig többnyire másodlagos szerepet játszott a holland politikában. A Rob Jetten, Rutte fiatal volt minisztere által vezetett D66 még a legoptimistább közvélemény-kutatásokat is felülmúlta, és Wilders PVV-jével holtversenyben végzett az első helyen, mindkettő 26 mandátummal a 150 fős holland parlamentben. Mivel Wilders már az ellenzékben helyezkedett el, Jetten, egy Hollandián kívül kevéssé ismert személyiség lett az új miniszterelnök.
Egy teljes hónap telt el azóta.
A holland hagyományoknak megfelelően szövevényes koalíciós tárgyalások a maguk ütemében húzódnak, Schoof megbízott miniszterelnöki posztot tölt be, amíg az új kormány le nem esküdött. A (klasszikus) liberális centrista „akarattartók koalíciója”, amelyet a D66, a Kereszténydemokrata Fellebbezés alkotott – Hollandia egyik legvalószínűbb konzervatív VVD és centrista pártja, a „hagyatéka” VVD21. szavazatszámlálás folyt. Összességében azonban a négy párt összesen 75 mandátumot szerez, egy híján az abszolút többséghez.
Egy másik alternatívát, a liberálisok és szocialisták nagy, baloldali koalícióját bonyolítja, hogy a VVD nem hajlandó együttműködni a Zöld Baloldal-Munkáspárttal, amely álláspontban a párt eddig nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.
Ennek ellenére ma már sokkal tisztább kép alakult ki az új holland politikai forgatókönyvről, mint azt a választást követő napokban remélni lehetett volna. Az a döntésem, hogy csak most írom és teszem közzé ezt a cikket, nem pedig közvetlenül az eredmények után, éppolyan saját tapasztalataimból fakad, mint a Németalföld pszefológiájával kapcsolatban – amely maga az óvatosság és türelem gyakorlata –, mint a holland választások meglehetősen karikírozott tudósításából a legtöbb elismert angol nyelvű sajtóorgánumban.
„Ami a választás napján történt, az… jelentős belső átrendeződés volt belül a létező úgynevezett politikai családok vagy táborok
A választások utáni reggeltől a holland szavazást a fősodratú médiák Nyugaton a Wildersben, a populistában megtestesülő „szélsőjobboldaliság „hangzatos vereségeként” üdvözölték. bête-szőke a holland politikáról. Ez a legjobb esetben a szerzők saját vágyálomába átitatott hibás értelmezés, legrosszabb esetben pedig egy összetett politikai rendszer túlzott leegyszerűsítése.
Ami a választás napján történt, az inkább egy jelentős belső átrendeződés volt belül a meglévő úgynevezett politikai családok vagy táborok. A politika Hollandiában a frakcionalizmus gyakorlata – a korábbi idők öröksége –, ahol több politikai párt verseng a viszonylag hasonló szavazóbázisokért. Ezek a pártok informálisan „politikai családokba” sorolhatók, szélesebb ideológiai felfogásuk szerint. Az ilyen politikai családok közül a legrelevánsabbak a liberálisok, szocialisták, kereszténydemokraták/centristák és lato sensu jobboldaliak.
Egy többpártrendszerben, ahol az árnyalatok és a konkrét politikák gyakran a meghatározó kérdések a koalícióépítésben, az ilyen belső átrendeződések még inkább következményekkel járhatnak, mint egy egész politikai család jelentős mandátumvesztése.
A liberális tábort érintette leginkább ez az átrendeződés. A háború utáni korszak nagy részében a holland liberalizmus a VVD-vezetés szinonimája volt. Más pártok, bár gyakran együtt dolgoztak a VVD-vel, másodlagos szerepre szorultak, mind a politikában, mind a hatalomban. A VVD liberalizmusa, annak ellenére, hogy Rutte alatt balra fordult, hagyományosan erősebben összpontosít az egyéni és gazdasági szabadságra.
Ha a VVD a holland liberalizmus „klasszikus” szárnya volt, akkor haladó lelke: par excellenceD66. A pártot 1966-ban alapították – innen ered a neve – a VVD-vel elégedetlen baloldali liberálisok. A 60-as évek végéből származó előnyök korszellem Németalföldön a D66 gyorsan a felső-középosztálybeli holland urbaniták választott pártjává vált. Külső felfogásában szinte dogmatikusan európai. Az 1980-as évek óta számos kormányzó koalíció kisebb tagjaként a D66 kulcsszerepet játszott a progresszivizmus e márkájának megszilárdításában, mint Hollandia. de facto Állami ideológia.
Brüsszelben a legjobb forgatókönyvnek tekintik a D66-os miniszterelnökséget, legyen az Rob Jetten vagy a párt bármely vezető alakja. A pártnak a holland liberalizmus zászlóvivőjévé való emelése, még ha néhány százalékponttal is, de nagyon következményes. Rutte alatt Hollandia együttműködő, bár kissé vonakodó partnere volt az EU folyamatosan bővülő geopolitikai és gazdasági programjainak. A brüsszeli folyosókon a hollandokat gazdaságilag „takarékosnak” és a bővítéssel kapcsolatban ambivalensnek tartották.
„A D66 nem annyira Brüsszelhez igazodik, mint inkább Brüsszel idővel igazodik ahhoz, amit a D66 évtizedek óta védelmezett”
A D66 vezette kormány valószínűleg felszámolná a legtöbb holland ellenállást, a környezetvédelmi projektektől az EU-tagok közötti diplomáciai vitákig és a külpolitikaig. Ez utóbbi területeken várhatóan Hollandia sokkal szelídebb álláspontra helyezkedik, különösen az EU-n belüli ügyekben. A D66 nem annyira Brüsszelhez igazodik, mint inkább Brüsszel idővel ahhoz, amit a D66 évtizedek óta véd.
A D66 vezette kormány valószínűleg nyálasabb álláspontot fog kialakítani az EU keleti szárnya felé, nevezetesen Magyarországgal, Szlovákiával és most Csehországgal szemben, ahol Andrej Babiš visszatér a szilárdan szuverenista koalíció élére. Magyarország esetében, bár a Bizottsággal a „jogállamiság” állítólagos megsértése miatti vitái megelőzik a háborút, a retorika és a gyakorlat egyaránt összefonódott egymással. Hollandia a Budapesttel, Pozsonyral és Prágával folytatott vitáiban többnyire Brüsszel mellé állt.
A Jetten Premiership tovább fokozhatja és valószínűleg tovább élezheti ezeket és más vitákat. A D66 számára az Orbánnal és Ficóval folytatott viták (és a Babisszal való lehetséges és szinte biztos konfliktusok) eszkalációja, különösen, hogy Magyarországon jövő áprilisban parlamenti választásokat tartanak, éppolyan „Európa-párti” politikai lépés, mint a „liberális demokrácia” védelmében tett erkölcsi lépés. Mind Hágában, mind Brüsszelben a liberális-progresszivizmus nem önálló ideológia, és nem is választható el a személyes erkölcsöktől.
Hollandia Ukrajnával kapcsolatos álláspontja, amely egyébként is erősen kedvező és Brüsszelhez igazodik, nem valószínű, hogy jelentős változásokat fog tapasztalni. Ha valami, Jetten, a liberális atlantista még Schoofnál vagy akár Ruttenál is erősebb szószólója lenne Kijevnek és EU-tagságának. Az, hogy Jetten hol fog enyhébb álláspontot képviselni, mint elődei, az EU-bővítés tágabb kérdése, amely Hollandiában sokáig vitatott kérdés.
A blokk szomszédságában egyre nagyobb a türelmetlenség a tagságra váró hosszú várakozási időkkel és a leendő tagokkal szemben támasztott egyre növekvő igényekkel szemben. A D66 vezette kormány nem ellenzi a bővítést, bár lehet, hogy sokkal körültekintőbb lesz a polgári és kisebbségi jogokkal kapcsolatos ügyekben, természetesen holland liberális nézőpontból. Ezek a kérdések, amelyek a D66 politikai teológiájának középpontjában állnak, valószínűleg tükröződni fognak a szavazataiban és a leendő új tagok iránti igényekben. Ugyanígy a párt liberális-progresszív érzékenysége azt jelenti, hogy Hollandia nagyobb valószínűséggel áll ki Maia Sandu Moldovája védelmében, mint például Grúzia vagy Szerbia.
Hollandia még mindig messze van az új kormánytól, és a tárgyalások valószínűleg még hónapokig tartanak. Maga Schoof csak jövőre számít arra, hogy új miniszterelnök lesz, és még az első hónapokban új kormányra számítani is jó esetben optimista.
Eddig a D66 és a CDA vállalta a vezető szerepet a koalíciós tárgyalásokon, a VVD mellett. Utóbbi kapta a holland képviselőház elnöki posztját, jelezve, hogy a Premiershipet valószínűleg vagy a CDA, vagy valószínűbb, hogy a D66 tölti be.
„Mint a holland politikában gyakran előfordul, az elvek háttérbe szorulhatnak a pragmatizmus mellett”
Akárhogy is, az aritmetika nem áll senkinek az oldalán. A centrista koalíció létszáma nem elegendő külső támogatás vagy más párt kiegészítése nélkül. Aki ebben az esetben szerepelne, az alapjaiban változtatná meg a koalíció ideológiailag liberális jellegét. A baloldali koalíciót lehetetlenné teszi a VVD, és különösen Dilan Yeşilgöz pártvezér elvi álláspontja a Zöld Baloldali Munkáspárral kapcsolatban.
Ahogy az a holland politikában lenni szokott, az elvek végül a pragmatizmus háttérbe szorulhatnak, akár Yeşilgöz asszony pártvezetése, vagy legalábbis annak megkérdőjelezhetetlensége árán is. Ezt bonyolítja, hogy a VVD eddig nem volt hajlandó együttműködni a Zöld Baloldal-Munkáspárt közös listájával. Jetten továbbra is a legvalószínűbb jövőbeli miniszterelnök.
Még ha nem is így lenne, és a CDA vállalná is ezt a szerepet, a D66 minden új kormány hajtóereje lesz. Konkrét politikája éppúgy függ majd a leendő koalíciós megállapodástól, mint a Hága és Brüsszel között kialakuló szinergiáktól.
The post A nagy holland átrendeződés appeared first on Magyar Konzervatív.
