Ha 2025 volt az az év, amikor a liberális világrend összeomlott, akkor 2026 lehet az az év, amikor valami új születik újjá a helyére a jelenleg kibontakozó kaotikus átalakulás közepette. Orbán Viktor magyar miniszterelnök január 5-i évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóján „a nemzetek koraként” emlegette ezt a kialakulóban lévő rendet, és mivel a kifejezés jól megragadja a most formálódó rend körvonalait, maradjunk ennél. Eközben az Egyesült Államok január 3-i, Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogására irányuló hadművelete és az azt követő fejlemények minden eddiginél világosabban feltárták ennek az új világrendnek a meghatározó jellemzőit.
Most, hogy megvan a név, érdemes közelebbről megvizsgálni, mik ezek a jellemzők. Az a liberális világrend, amely a Szovjetunió bukása után uralta a nemzetközi kapcsolatokat és a gazdaságot, nem alakult ki egyik napról a másikra. A második világháború utáni rendezésből nőtt ki, és modern formáját a hidegháború alatt és után vette fel, amikor az Egyesült Államok és nyugati partnerei többoldalú intézményekből, nyílt piacokból és kollektív biztonsági megállapodásokból álló kiterjedt rendszert építettek ki a nagyhatalmi verseny kezelésére és a határokon átnyúló együttműködés ösztönzésére.
A hidegháború utáni korszakban, amikor az Egyesült Államok szilárdan megalakult az egyedüli szuperhatalom, ezt a rendszert a Nyugaton túl is aktívan kiterjesztették globális projektté. A szabályokon alapuló együttműködés, a gazdasági nyitottság, valamint a demokratikus kormányzás és az emberi jogok előmozdításának liberális normái az Egyesült Nemzetek Szervezetétől és a NATO-tól a Kereskedelmi Világszervezetig és a Nemzetközi Valutaalapig az amerikai katonai, pénzügyi és diplomáciai vezetés által alátámasztott intézményekbe ágyazódtak be. A liberális rend kötelező ereje a nemzetközi jog volt, amely keretként szolgált, amelyen keresztül a kisebb államok megvédhették érdekeiket a nagyobb hatalmakkal szemben.
Liberális igényessége azonban gyakran a nyugati stratégiai érdekeket takarja; az emberi jogok és a demokratikus értékek előmozdítása gyakran az erények jelzésévé vált; küzdött, hogy összeegyeztesse a nagyhatalmi elsőbbséget az egyetemes legitimáció követeléseivel; és belső ellentmondásai éppen azt a feloldódást vetítették előre, amely most úgy tűnik, folyamatban van.
Kevésbé egypólusú, kevésbé képmutató, pragmatikusabb
Ezzel szemben a kialakuló világrend kevésbé egypólusú, még akkor is, ha távol marad egy egyértelműen többpólusú rendszertől – ami sokak szerint kialakulhat, ha a jelenlegi átalakulási káosz rendeződik. Az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiájának tavaly év végi közzététele, valamint a Monroe-doktrína Trump-következménye – amelyet először Venezuelában láthattunk a gyakorlatban – világossá tette, hogy Trump mindent meg kíván tenni azért, hogy Washington az új rend legerősebb pólusa maradjon, a nyugati félteke feletti ellenőrzést erősítve, miközben egyértelmű üzenetet küld Moszkvának.
Elődjétől eltérően a kialakuló rend nem liberális normákon és szabályokon fog alapulni, és a nagyhatalmak sem kötik magukat a nemzetközi joghoz. A venezuelai hadművelet kristályosította ki ezt a váltást, és széleskörű bírálatot kapott, mert kifejezetten megkérdőjelezte a szuverenitás, a be nem avatkozás és az erő alkalmazásának az Egyesült Nemzetek Alapokmányában rögzített alapelveit.
Ugyanakkor van egy nyilvánvaló ellentmondás. Sok kritikus – köztük jómagam is – azzal érvel, hogy maga a liberális világrend enyhén szólva is rendkívül szelektíven alkalmazta a nemzetközi jogot. Amikor az Egyesült Államok vagy a tágabb transzatlanti szövetség érdekei ezt diktálták, a nemzetközi jog ritkán működött hatékony biztosítékként a kisebb államok számára. Csak fel kell idézni Irak invázióját. A nemzetközi jog sem biztosított védelmet Grúziának vagy Ukrajnának Oroszország katonai erejével szemben.
Ezért pontosabb azt állítani, hogy egyik világrendet sem igazán irányította a nemzetközi jog; a különbség az, hogy a feltörekvő nem állítja magát képmutató módon.
„A kialakuló rend nem liberális normákon és szabályokon fog alapulni, és a nagyhatalmak sem kötik magukat a nemzetközi joghoz”
A kialakuló világrend másik meghatározó vonása a tranzakciós diplomácia – a nemzetközi kapcsolatok sokkal pragmatikusabb, üzletközpontú megközelítése, amely az anyagi érdekeket és a kifejezett alkukat a magasztos eszmék vagy az erkölcsi tartás fölé helyezi. Ahol a liberális rend egykor a közös értékeket, a hosszú távú elkötelezettséget és a multilaterális kereteket hangsúlyozta, a mai nagyhatalmak egyre inkább üzleti tranzakciókra emlékeztető tárgyalásokat folytatnak, ahol az együttműködés nem ideológiai igazodás, sem normatív szolidaritás, hanem egyértelmű előnyökön és kölcsönös engedményeken múlik.
Ebben a tranzakciós környezetben a szövetségeket és partnerségeket nem a közös alapelvek tartják fenn, hanem az, amit a felek nyerhetnek, míg a jogi és normatív kötelezettségvállalásokat rugalmas eszközökként kezelik, amelyeket az azonnali előnytől függően lehet kihasználni vagy félretenni. Még a stratégiai együttműködés sem a rend közös víziójából fakadhat, hanem az érdekek pragmatikus konvergenciájából, amely megéri egy rövid távú üzletet.
Ez azt jelenti, hogy minden nemzetnek le kell tennie valami kézzelfoghatót az asztalra: energiaforrásokat, nyersanyagokat, technológiai vagy pénzügyi hatalmat, stratégiai földrajzot – bármit, ami valódi értéket képvisel. Az eljövendő világrendben az értelmes tranzakciós „vagyonnal” nem rendelkező országok küzdeni fognak a kitartásért, és azok, amelyek pusztán ideológiai védelemre támaszkodtak, joggal esnek pánikba.
Az Egyesült Államok jelenlegi törekvése Grönland Dániától való megvásárlására egyértelmű próbatételként szolgál majd a tranzakciós diplomácia ezen formájához, és a tárgyalások eredménye jelentősen alakítja a kialakuló világrend pályáját. Jelenleg a helyzet továbbra is zűrzavaros, Washington, Koppenhága és az EU érzelmi töltetű nyilatkozatokat tesz közzé. Vannak azonban racionális utak, amelyeken keresztül az Egyesült Államoknak, Grönlandnak és Európának egyaránt előnyös megállapodást lehetne strukturálni.
Sok kérdőjel továbbra is fennáll
Grönland az új világrenddel kapcsolatban egy fontos megválaszolatlan kérdést is felvet: hogyan reagálnak majd a meglévő szövetségek ezekre a változásokra – vajon alkalmazkodnak-e az új valósághoz, vagy megtörnek, és átadják helyét az új felállásnak? Ez a kérdés a legközvetlenebbül a NATO-ra vonatkozik, arra a szövetségre, amely meghatározta a liberális világrend biztonsági architektúráját. Grönland akár a NATO temetőjévé, akár az újjászületésévé válhat, attól függően, hogy az érintett felek mennyire tudják szűkíteni pozícióikat.
Washington álláspontja egyértelmű: Grönlandot stratégiailag nélkülözhetetlennek tekinti. Grönland maga is megosztott. A Dániától való függetlenségről már régóta vita folyik, ennek ellenére kevés az étvágy az Egyesült Államok részévé válni – és erre nem is lenne szükség, tekintettel a meglévő szerződési keretekre, mint például a Szabad Szövetségi Megállapodásra. Eközben Dánia és mellette az EU a jelek szerint ragaszkodik a régi liberális rend reflexeihez, amelyet nagy adag erényjelzés erősít meg. „Dánia soha nem mondta, hogy „szüksége van” Grönlandra. Dánia azt mondta, hogy Grönland költség, és elhagynának minket, ha függetlenné válnánk. Szóval szerintem ez sokkal pozitívabb megjegyzés, mint amit valaha is láthattunk Dániától” – mondta Kuno Fencker grönlandi képviselő. POLITIKA Brüsszel.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb előnye Kínával és Oroszországgal szemben a kialakulóban lévő többpólusú rendben az elmúlt 80 év során felépített összetett szövetségi rendszere. Sem Peking, sem Moszkva nem rendelkezik összehasonlítható hálózattal, még akkor sem, ha olyan szervezeteket vesszük figyelembe, mint a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet. A transzatlanti szövetség felbomlását hagyni súlyos stratégiai hiba lenne. Washington azt kockáztatja, hogy elveszíti a legerősebb pólus megőrzéséhez szükséges marginális előnyt; Európa számára veszélyeztetné jelentőségét az új világrendben.
„Súlyos stratégiai hiba lenne hagyni, hogy a transzatlanti szövetség felbomoljon”
Továbbra is bizonytalan, hogy Kína és Oroszország hogyan reagál a nyugati féltekén kibontakozó átalakulásokra. Kína a tavalyi vámháború során már bebizonyította, hogy képes megfeszíteni gazdasági izmát az Egyesült Államokkal szemben. Eddig úgy tűnik, Peking és Moszkva is elégedett a nemzetközi kapcsolatokban a befolyási övezetek logikájához való visszatéréssel. Oroszország számára különösen előnyös, hogy Washington egyre inkább a nyugati féltekére összpontosít, nem pedig Európára. A tranzakciós diplomácia is megfelelhet mindkét hatalomnak: Moszkva már tárgyalásokat folytat Washingtonnal Ukrajna ügyében – olyan tárgyalások, amelyek maguk is segítenek meghatározni az új rend körvonalait –, míg Peking hasonló tárgyalásokat remélhet az Egyesült Államokkal Tajvanról.
Összességében így néz ki a kialakuló világrend 2026 elején. A nemzetközi kapcsolatok jelenleg feszültek, kaotikusak és változóban vannak. Annyi bizonyos, hogy ennek az új korszaknak számos meghatározó vonása ebben az évben próbára kerül, és a kialakuló világrend formája – legyen az stabil, széttöredezett vagy veszélyes – tartósabb formát ölt.
The post A liberális fantáziától a tranzakciós hatalmi politikáig — Új világrend van kialakulóban appeared first on Magyar Konzervatív.
