A magyar közvéleményt továbbra is izgatja az a lehetőség, hogy egy magyar főpap, Bakócz Tamás (alias Bakóc, Bakač) megváltoztathatta volna a történelem menetét, és megvédhette volna a Magyar Királyságot az oszmánokkal szemben a pápai trónon 1513-ban. Nem választották meg, így a Jagellók magyar–cseh és lengyel királyságának, illetve a fele-Európa uralmának, illetve a magyar uralmat nem ismerő oszmán támadásaival kellett szembenéznie. végül képtelennek bizonyultak arra.
A budapesti Új Színház a regény színpadi változatát játssza Az Élet Kapuja Herczeg Ferenc (1863–1954) 2020 óta teltházas tömegnek. Az író páratlan irodalmi és politikai karriert futott be a két világháború közötti Magyarországon. Sváb születésűként (Versec, ma Vršac, Szerbia) a magyar Herczegnek csak a második nyelve, a német után szerzett „anyanyelve”. Sikerült a politikai elit közelébe kerülnie, Tisza István és Bethlen István miniszterelnökök híveként a magyar konzervativizmus jelentős alakjává vált, egyszerűen csak „írófejedelemként” emlegették. Élete során 11 történelmi regényt írt, amelyek a kommunista időszak betiltása után most kerültek újra felfedezésre, így nem véletlen, hogy a 2020-as központi tantervben kötelező iskolai olvasmányként szerepelt ez a műve.
Herczeg művében Bakócz Tamás (1442–1521) esztergomi érsek, bíboros és konstantinápolyi pátriárka is személyesen utazik Rómába az V. lateráni zsinat alkalmából. Célja kettős: igyekszik elnyerni a pápai trónt, és ezzel párhuzamosan biztosítani a Nyugat támogatását a törökök ellen élet-halál harcot vívó Magyarország számára.
A mű szerint a magyarságnak létkérdés volt, hogy a pápa magyar legyen, hiszen ezzel esély nyílik egy törökellenes liga létrehozására. „Ha magyar főpap ül Szent Péter székébe, akkor a törökkérdés lesz a vatikáni politika tengelye, és ezentúl létrejön a liga, és Magyarország megmenekül. Mondhatni: a magyarok ma az Élet Kapujában ülnek. A kapun túl van nemzeti jövőjük, a kapun belül pogány rabszolgaság és pusztítás.
Bakócz azonban nem lett pápa, és a budai visszatérése után meghirdetett 1514-es keresztes hadjárat politikai káoszba sodorta az országot. Talán szimbolikus, hogy 1521-ben, az érsek halálának évében a legfontosabb déli végvár, Belgrád is elesett.
„Bakócz nem lett pápa, és a budai visszatérése után meghirdetett 1514-es keresztes hadjárat politikai káoszba sodorta az országot”
Herczeg regényét 1925 és 1927 között háromszor jelölték irodalmi Nobel-díjra, mivel a magyar értelmiségiek a közömbös és hálátlan Nyugat leleplezését látták benne. Találó párhuzamot találtak az Oszmán Birodalommal szemben egyre védtelenebbé váló Magyar Királyság és az I. világháború után összeomló, úgynevezett történelmi Magyarország között is.
Az ország szétesése – a korabeli kifejezéssel élve – megcsonkítása miatti kortárs kétségbeesés teljesen érthető, ugyanakkor a mű a 15–16. századi európai politika teljesen torz és manipulatív értelmezését kínálja. A munka egyben leszűkíti a magyar külpolitika mozgásterét egy Buda–Róma tengelyre; másrészt pedig szinte teljesen megalapozatlan negatív képet ad a pápai udvar oszmánokkal szembeni politikájáról. A regény visszatérő témája, hogy a pápák, köztük Julius pápa (1503–1513) és utódja, X. Leó (1513–1521) a keresztes hadjárat céljaira fordítandó pénzt római épületek, például a Szent Péter-bazilika építésére és művészekre szórták el.
Valójában a pápaság külpolitikájának központi témája a 15. század közepe óta az oszmánok elleni harc volt. A Szentszék nemcsak közvetlenül segítette Magyarországot diplomáciai eszközökkel és anyagi támogatással, hanem a keresztény fejedelmeket is igyekezett megbékíteni az európai politikában a török elleni összehangolt támadás érdekében. Róma kivétel nélkül vezető szerepet vállalt az oszmánok elleni hadjáratokban, az 1396-os nikápolyi és az 1444-es várnai sikertelen hadjárattól az 1456-os belgrádi győzelmen át a tragikusan véget ért mohácsi csatáig 1526-ban. A pápák többször is megkísérelték közös, de mindig sikertelenül „európai” hadjáratot. Például 1459-ben II. Piusz pápa meghívta az európai nagyhatalmakat egy mantovai csúcstalálkozóra, hogy felkészüljön a hadjáratra, 1464-ben pedig maga vette fel a keresztet a Szent Péter-bazilikában, de a hadjáratot végül törölték, és a pápa meghalt.
A pápák nagy reményeket fűztek a magyar részvételhez a hadjáratban, hiszen a Magyar Királyság középhatalomnak számított. Így volt ez a jeles hadvezérként ismert Mátyás király (ur. 1458–1490) részvételével is, akinek uralkodása alatt a török elleni segély volt a magyar-pápa kapcsolatok legfontosabb témája. Ennek keretében 1465-ben a Szentszék 57 500 aranyforint segélyt folyósított Mátyásnak, ami a korszak legnagyobb egyszeri támogatási összege volt. Mátyás azonban csak korlátozott kampányokat indított, és nem is sokat.
Sőt, Olaszország saját bőrén tapasztalhatta meg az oszmán veszélyt, amikor a szultáni hadsereg 1480-ban elfoglalta a dél-olaszországi Otranto városát. A város felszabadítása összeurópai akció volt, és ebben a propagandára fogékony Mátyás jelentős magyar segéderővel képviselte hazáját.
A 15. század közepétől a keresztes hadjáratok témája a reneszánsz udvari szertartások és a fejedelmi propaganda közös jellemzője volt, s a prédikációs hadjáratok és a keresztes búcsúk árusítása révén is népszerűvé vált a nép körében. Ezek a kampányok pozitív hatással voltak a pápai pénzügyekre és a laikus tömegek odaadására. 1454-től a könyvnyomtatás feltalálását a búcsúosztásra is alkalmazták. A vatikáni palotában a Raphael által festett szobákat, amelyeket a magyar író helytelenít, a keresztes hadjáratok vizuális megemlékezésének helyszínéül alakították ki. A Raphael Rooms művészeti programja következetesen összekapcsolja Róma védelmét a keresztes hadjáratok gondolatával. Ugyanígy értelmezték például a Stanza d’Eliodoro-ban festett jelenetet is, amelyen I. Leó pápa látható, amint 452-ben megvédi Rómát hun Attilától. Igaz azonban, hogy Herczeg nehezményezte művében, hogy I. Leó a korabeli pápa, X. Leó arcvonásait viseli.
„Leó pápa a magyar író művében egy teljesen korrupt, aljas és haszontalan figura”
Az 1513-as pápaválasztáson a magyar bíboros nagy ellenfele Giovanni de’ Medici, később X. Leó pápa volt. A magyar író művében Leó pápa egy alaposan korrupt, aljas és haszontalan figura, amely a valóságban némileg másképp nézett ki. Igaz azonban, hogy 1489-ben, mindössze 13 évesen nevezték ki bíborossá, és mindvégig a világi erkölcsök szerint viselkedett. Ugyanakkor támogatta a humanista kultúrát, újjászervezte a Római Egyetemet, kibővítette a Vatikáni Apostoli Könyvtárat, és ő volt az, aki az utolsó komoly kísérletet tette egy nagy keresztes hadjárat megindítására Kelet felé.
Miután Szelim szultán (ur. 1512–1520) seregei meghódították Szíriát és Egyiptomot, 1517-ben ismét napirendre került a keresztes hadjárat kérdése. Leó pápa bíborosokból szervezőbizottságot nevezett ki, amely általános fegyverszünet kihirdetését javasolta Európában, és a hadjárat költségeit egyházi tizedből fedezték. Két nagy hadsereg felállítását is javasolta, az egyiket a római római császár, a másikat a francia király vezette. Ennek keretében magyarok, lengyelek és más kelet-európaiak hada támadna a törökök ellen a Balkánról. 1518 márciusában Leó ötéves fegyverszünetet hirdetett Európában, és egy éven belül 25 herceg írta alá a békeszerződést. A német császár halála azonban ismét rivalizálást robbantott ki az európai hatalmak között, és végül minden maradt a régiben.
De ki volt Bakócz Tamás? A magyar főpap hosszú élete során páratlan karriert futott be, nemcsak egyházi, hanem kancellári és koronaőrként is a Magyar Királyság igazgatásában, miközben az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Kerékgyártó családból származott, de az egyházi oktatásba való felvétele megkülönböztette. Rokonai támogatásával külföldi egyetemeken tanult: Krakkóban, Padovában és Ferrarában. Pályafutása II. László magyar király (ur. 1490–1516) uralkodása idején érte el tetőpontját, amikor a kancellári címe mellett az esztergomi érseki címet is megkapta.
A király 1504-től kezdődő súlyos betegsége után külföldi követek tárgyaltak Bakóczcal, a nemzetközi diplomáciában jártas kancellárral, aki így hihetetlen tekintélyre és befolyásra tett szert. Ennek eredményeként a velenceiek és a németek, hogy elnyerjék támogatását, kilátásba helyezték a pápai trón megszerzését. Bakócznak valóban volt némi reménye arra, hogy pápává váljon, de ez inkább külső támogatókon múlott, mint pusztán a bíborosok döntésén. Lehet, hogy maga Bakócz is hitelt adott az ígéreteknek. Mindenesetre nagy pompával és nagy kísérettel vonult be Rómába, és maga celebrálta a pápaválasztást megnyitó misét a Szent Péter-bazilikában. A választást megelőző tanácskozás öt napig tartott, és a szavazás első fordulójában Bakócz nyolc szavazattal a második helyre került, míg a későbbi Leó pápa csak egyet kapott.
Bakócz Rómába lépése elkápráztatta a rómaiakat, amit a korabeli leírások gondosan megörökítettek. A menetben felvonulók összlétszámát 300 főre becsülték. A menet élén 40 Bakócz címerével díszített öszvér állt. A helyi pletykák szerint ezek az öszvérek hordták a bíborosok fizetésére szánt aranyat. Őket követte a többi kíséret, csoportokba rendezve, színes egyenruhákban: testőrök, fegyveres őrök, nemesi és papi kísérők, köztük több püspök, valamint maga Bakócz lóháton a körmenet legvégén.
„1514 márciusában hazatérve kikényszerítette a hadjárat meghirdetését”
A pápai konklávé után Bakócz 1513 végén indult vissza Rómából Magyarországra. Megállt a loretói Szűz Mária búcsújáróhelyen, mivel a keresztény hívek a Madonnát a törökökkel szembeni különleges védelmezőnek tekintették. Nem véletlen, hogy Bátori István magyar vezér 1479-ben a török felett aratott győzelme után emlékművet állított Loretóban.
Bakócz ekkor már apostoli legátus volt, kezében a magyar keresztes hadjáratot hirdető pápai bulla volt. 1514 márciusában hazatérve érvényre juttatta a látványos kudarccal végződő hadjárat meghirdetését, pedig tudta, hogy az ország anyagi helyzete nem teszi lehetővé nagy hadsereg felállítását. Talán ez volt Bakócz pályafutásának legnagyobb hibája; ennek ellenére a főpap haláláig megtartotta érseki székét.
Herczeg Ferenc művében bírálta a római papság művészetpártolását, de ez alól Bakócz sem volt kivétel. Az 1500-as évek elején az esztergomi székesegyházban építtette sírkápolnáját, amely a Jagelló-korszak (1490–1526) egyik legjelentősebb reneszánsz alkotása, és a Magyarországon épségben fennmaradt reneszánsz épületek ritka emléke. A kápolnát firenzei mesterek tervezték, és az oltár is készen érkezett Olaszországból. Esztergomot 1543-ban foglalták el a törökök; a székesegyházat és a benne lévő kápolnát mecsetnek használták, a szenteket ábrázoló szobrokat pedig összetörték. A kápolna azonban szerencsésen túlélte a török hódoltságot és a 19. századi székesegyház újjáépítését. 1823-ban a vörösmárvány kápolna belsejét ritka mérnöki bravúrral 1600 darabra fűrészelték és végleges helyére költöztették, amely ma is látogatható.
The post Késői keresztes hadjáratok: álom vagy valóság? — Róma és Buda Európa védelmében először a Magyar Konzervatívon jelent meg.
