Amikor Richard Dawkins (az új ateizmus védőszentje) azt mondja, hogy „szükségünk van a kereszténységre”, oda kell figyelnünk.
Egy közelmúltbeli interjúban Dawkins elismerte, hogy a magára hagyott szekuláris liberalizmus nem tudja biztosítani a virágzó társadalom erkölcsi és kulturális alapjait. Amikor a nyugati kultúra hagyományos keresztény állványzata összeomlik, valami felváltja. Nyugat-Európában ez a „valami” az egyre radikálisabb iszlám vagy a nihilista konzumizmus. Mindkettő a nőgyűlölet és a mizantrópia mellett olyan pozitív értékrendet kínál, amely a milquetoast szekularizmusból hiányzik.
A lazán keresztény társadalmat előnyben részesítve e teokratikus vagy technokratikus szélsőségekkel szemben, Dawkins elismeri, hogy „szükségünk van a kereszténységre”, mint a jelentést fenntartó kulturális örökségre.
Amit Dawkins tapogatózik, azt én kereszténység fényének hívom. Ez nem a szentségi teológiában és a liturgikus szigorban gyökerező szentségi kereszténység, és nem is az érzelmi (és érzelmi) evangelikalizmus privatizált pietizmusa. Ez egy olyan erkölcsi keret, amely magában foglalja és terjeszti a Nyugat emberi méltóságról, erkölcsi rendről és személyközi bizalomról alkotott felfogását. Ha a nyugati liberalizmust összekötő kötelékek megszakadnak, akkor maga a liberalizmus is felbomlik.
Mi a kereszténység fénye?
A kereszténység fénye egy közös kulturális nyelvtan, amelyet évszázados keresztény gondolkodás alakított ki, de nem függ a személyes jámborságtól vagy a papi tekintélytől. Megerősíti a liberalizmus alapvető javait (jogállamiság, egyéni jogok és lelkiismereti szabadság) azáltal, hogy a doktrinális kötelezettségektől független, közös erkölcsi vízióban rögzíti azokat. A kereszténység fényének égisze alatt a hentes, a pék és a gyertyakészítő bizalommal intézheti üzletét, célként (nem eszközként) tekintve egymásra, és nyugodtan alhatnak, tudván, hogy egy (többnyire) igazságos és pártatlan állam megvédi őket életüket, szabadságukat vagy tulajdonukat fenyegető veszély esetén.
A radikális iszlám és a felébredt szekularizmus most kereskedelmi fordulatot vált, tekintélyelvű kalapácsot lendítve, hogy megszakítsa azt a láncot, amely a nyugati liberalizmust a horgonyához köti: a kereszténység fényéhez. Az ébredt szekularizmus csak egy láncot lát, és a láncok mindig az elnyomás eszközei az ébredt szekularisták számára. A radikális iszlám önmagán kívül csak egy horgonyt lát, és az iszlamisták nem tudják kitartani a nem iszlamista horgonyokat.
Ha a kereszténység fényének ezeknek az ikerellenfeleinek megvan a maga útja, akkor a nyugati kultúra kedvetlenül lebeg majd a vágyak óceánjában, kitéve a többségi érzelmek szeszélyeinek (pont úgy, ahogy Alexis de Tocqueville félt).
Ha a Nyugat civilizációs amnéziában szenved, akkor a gyógyírt nem lehet technokrata politikai trükkökben vagy sekélyes populista jelszavakban találni. Pontosan arra van szükségünk, amit néhány kevéssé ismert szervezet évtizedek óta szorgalmaz. Részt vettem egy ilyen szervezet munkájában: az Európai Megújulás Központjában, amely egy civilizált, humánus és szabad társadalom intellektuális és erkölcsi alapjainak újrafelfedezését szorgalmazza.
„Az igazi szabadság nem puszta engedély; az erény művelése tartja fenn”
A Központ küldetése egy egyszerű, de mély meggyőződésen nyugszik: a szabadság felelősség nélkül káoszba fajul, míg a szabadság nélküli rend zsarnokságba omlik. Az igazi szabadság nem puszta engedély; az erények művelése tartja fenn: megfontoltság, igazságosság, lelkierő, mértékletesség, hit, remény és szeretet.
Ezek nem múzeumi tárgyak. Ezek azok a szokások, amelyek lehetővé teszik a nyugati szabadságot. Amikor eltűnnek, a piac zsoldossá válik, a politika elvek nélküli hatalommá, a kultúra pedig az étvágyak üreges piacává válik.
Hasonlóképpen, a Központ ragaszkodik ahhoz, hogy a család a társadalom alapja. Európában minden civilizációs reneszánsz, a Karoling-féle újjászületéstől a háború utáni kereszténydemokrata mozgalomig, megértette ezt az igazságot. Semmilyen szociális tervezés vagy bürokratikus jóléti rendszer nem helyettesítheti a következő generáció felnevelése iránt elkötelezett férfi és nő szövetségét.
Amikor szétesik a család, akkor a polgári rend is.
A Központ emellett a szabad piacok elképzelését is megfogalmazza a civil társadalomban. A piacok felszabadítják az emberi kreativitást és termelékenységet, de nem tudják elviselni a végső jelentés súlyát. Az a társadalom, amely az embereket puszta termelőként és fogyasztóként kezeli, kulturális kimerülésre van ítélve. Éppen ezért az egészséges piacok erős közvetítő intézményektől – egyházaktól, iskoláktól, önkéntes egyesületektől – függnek, amelyek humanizálják a gazdasági életet.
Végül a Központ emlékeztet arra, hogy a korlátozott kormányzat és a liberális oktatás a nyugati civilizáció iker őre. A korlátozott kormányzás megakadályozza, hogy az állam felfalja az élet minden területét, míg a liberális oktatás az emberi szellemet a puszta hasznosság fölé emeli, és a jó, az igaz és a szép felé irányítja. Az algoritmikus figyelemelterelés és a bürokratikus ellenőrzés által egyre inkább meghatározott Európában ezek az elvek nem nosztalgikusak: forradalmiak.
Így kell kinéznie a kereszténység fényének a gyakorlatban: nem egy klerikális állam, hanem egy civilizációs projekt, amely a felelősségben, a sáfárságban és az elrendelt szabadság nyugati hagyományában gyökerezik. Ha Európa ezt elfelejti, nem marad sokáig Európa.
Olvasson többet ugyanattól a szerzőtől
The post Kereszténység fénye: Kulturális ragasztóra van szüksége Európának appeared first on Magyar Konzervatív.
