Eörsi László kutatásai alapján kijelenthetjük, hogy az 1956-os forradalom idején az októberi harcok nem érintették a Várnegyedet. A tűzszüneti időszakban (október 30. és november 3. között) a Műegyetem mintegy 50 önkéntes békefenntartója és nemzetőre lépett be a várba – elsősorban a Hess András tér 5. szám alatt –, ahol csatlakozott hozzájuk Végvári Vazul, az akkor 27 éves ferences szerzetes is.(1)
A szovjet támadás során a várat a Nyikolaj A Gorbunov ezredes parancsnoksága alatt álló 128. gárda-lövészhadosztály erői támadták meg. Bár a fiatal harcosok kaptak parancsot a megadásra, Végvári – saját elmondása szerint – megőrizte a lelket, és ellenállásra buzdította őket.
Alkalmanként a Várban éjszakázott Szabó János, a híres felkelőparancsnok, akit „Szabó bácsiként” emlegetnek, bár elsősorban a Széna tér környékén tevékenykedett. Az I. kerületi pótparancsnokságból kiküldött erők egy része a Dísz tér 3. szám alatt, a Várigazgatóság épületében állított fel állást, állítólag Batthyány Bálint vezetésével.
„A szovjet támadás során a 128. gárda-lövészhadosztály erői támadták meg a várat Nyikolaj A Gorbunov ezredes parancsnoksága alatt”
A két csoport kapcsolatot létesített egymással, és a beszámolók szerint mindkettő felett Végvárinak volt tekintélye. Ekkor már tüzet cseréltek a szovjet csapatokkal, és a Váradminisztráció épülete is ütést kapott. A tényleges harcok a Várban november 6-án kezdődtek. A felkelők nagy része ezután átköltözött a Bécsi Kapu térre, ahol egy bizonyos Magyar Ferenc vezette őket helyettesével, Nagy Gézával.
Itt leginkább Batthyány szerepére fogunk összpontosítani, mint az egyik említett lázadóvezér; tárgyalási iratai maradtak fenn a legnagyobb mértékben. 1959 októberében „a Széna téri ellenforradalmárok bűneivel kapcsolatban” indult nyomozás, „a nyomozás során azonosítottunk több, még felelősségre nem vont személyt, akik a Budai Várban és a Széna tér környékén szovjet páncélozott járművekre lőttek és szovjet egységeket csaptak össze”.
Ennek keretében 1960. január 4-én elrendelték Batthyány Bálint előzetes letartóztatását. Batthyány 1916. február 8-án született Budapesten, Károlyi Zsuzsanna és Batthyány Gyula gyermekeként. A feljegyzések szerint „számos származású” volt, ami csak részben tükrözte, hogy apai ágon Magyarország egyik legelőkelőbb nemesi családjából, anyai ágról pedig az ország egyik leggazdagabb arisztokrata nemzetségéből származott. Foglalkozása „jelenleg szakképzetlen munkásként” volt feltüntetve, címe akkoriban a XIII. kerület Visegrádi utca 17. szám volt, bár ez gyakran változott. A második világháborúban légelhárító tüzértisztként szolgált. 1945-ben szovjet fogságba esett, majd 1948-ban hazatért. Letartóztatásának indoklása szerint „az említett személy egyike volt a budai Várban a fegyveres ellenforradalmároknak és a szovjet csapatok ellen végrehajtott fegyveres akcióknak”.
Batthyány feljelentést tett letartóztatása ellen, amit Rákos Ferenc, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője „alaptalanságként” elutasított. Lakhelyén ezután házkutatást tartottak, amelynek során a hatóságok terhelő anyagként „egy köteg külföldi (nyugati) levelet”, valamint „az említett személy születési anyakönyvi kivonatának másolatát, amely nemesi (grófi) származását” foglalta le. Érdemes megjegyezni, hogy szülei 1914-es házassági anyakönyvi kivonata szerint a két tanú ifjabb Andrássy Gyula és gróf Festetics Pál volt – ez egy újabb szociológiai részlet, amely jól illusztrálja az egész ügyet átható erős antiarisztokrata elfogultságot. A Belügyminisztérium II/8-as osztálya ugyanis 1959 decemberében a következő, gúnyos megjegyzéssel kért engedélyt a letartóztatásra: „Galambos ezredes elvtárs! Kérem, engedélyezze az „Őlordsága, a gróf” őrizetbe vételét.
Batthyány első vallomásában kijelentette, hogy soha nem volt felkelőparancsnok, és a forradalom alatt végig a XI. kerületi Bartók Béla út 64. szám alatt maradt. Bár látta a tömeget, soha nem csatlakozott hozzájuk. Csak rövid időre hagyta el a lakását, hogy élelmet és vizet hozzon. Egy ismerőse meghívta, hogy vegyen részt a harcban, de ő visszautasította – amiért még szemrehányást is kapott: „Azt mondta nekem, mi lenne, ha mindenki úgy gondolná, ahogy én?” Mint hozzátette: „Nem folytattam ellenforradalmi tevékenységet sem a környékemen, sem máshol.”
Ez a tanúvallomás rávilágít az egész ügy központi problémájára, amely a történészek számára is kihívást jelent: bár voltak arra utaló jelek, hogy Batthyány a forradalom idején is jelen lehetett a várban, a vádlottak ezt következetesen tagadták, a tanúk pedig az eljárás során gyakran ingadoztak. Így nem zárható ki, hogy legalább részben kirakatperrel vagy koholt üggyel van dolgunk.
Ha azonban valaki hitelesnek fogadja el a vádakat, akkor ironikus módon ez Batthyány cselekedeteinek pozitívabb értelmezését erősítené. Itt nem kívánunk állást foglalni az ügyben, csupán azt kívánjuk megjegyezni, hogy az állítólagos felkelőparancsnok és „hős” rendületlenül tagadta saját „hősiségét”.
A nyomozás során több tanú azt vallotta, hogy „többször látták Batthyányt, amint a Bécsi Kapu tér környékén állomásozó férfiakat ellenőrizte”, és „többször láttam őt a Várigazgatóságon, ahol a fegyveresek „főnöküknek” nevezték”. Elmondták továbbá, hogy „Batthyány Bálint… 1956. november 4. és 6. között a Dísz tér 3. szám alatti fegyveres ellenforradalmárok vezetője volt”. Állítólag kiadta a parancsot, hogy „ha jönnek a tankok, kézigránátokat és benzinbombákat dobjanak rájuk”. A vádlott csak annyit válaszolt, hogy „az idézett tanúk biztosan összetévesztenek valakivel”. Batthyányt szembesítették a tanúkkal, de ez sem vezetett eredményre.
„Batthyány Bálint 1956. november 4. és 6. között volt a Dísz tér 3. szám alatti fegyveres ellenforradalmárok vezetője”
Az ügyben fontos fejlemény, hogy a Batthyány által elmondott lakcímen lakosok tanúvallomását szerezték be, miszerint a forradalom napjaiban nem csak néhány órára, hanem esetenként egész napokra hagyta el otthonát, és esetenként máshol is aludt. „Tekintettel arra, hogy Ön nem tartózkodhat egyszerre két különböző helyen, például éjszaka, és nincs egy egypetéjű ikertestvére, akit összetéveszthetnének Önnel, kérem, tegyen tanúbizonyságot arról, milyen körülmények késztették ezt a két ismerősét ilyen kijelentésekre?” – követelték a nyomozók.
Batthyány kitartó tagadásai megtörésére egy „sejtügynököt” (vagyis egy másik, az állambiztonsági szolgálatok szolgálatában álló rabot) rendeltek mellé. Az ügynök jelentése szerint Batthyány megkérdezte tőle, mi lenne, ha továbbra is mindent tagadna – ez újabb apró jel, hogy valóban szerepet játszhatott a forradalomban. A vádlott végül arra a következtetésre jutott, hogy ügye kilátástalan, hiszen arisztokrataként elhatározták, hogy mindenképpen leszámolnak vele.
Batthyány megőrizte a humorát, mert egy ponton hivatalosan azt javasolta, hogy „végezzenek vizsgálatot annak megállapítására, miért hazudik annyi tanú, amikor azt állítják, hogy fegyveres ellenforradalmárnak láttak”. A javaslatot természetesen azzal az indokkal utasították el, hogy a tanúk nem ismerték egymást, és személyesen sem voltak ellenségesek a vádlottakkal szemben, bár ez nyilvánvalóan nem zárta ki annak lehetőségét, hogy vallomásukat például vádalkukkal manipulálták. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fényképes azonosítás szakaszában több tanú sem tudott biztosan Batthyány fényképére mutatni.
A vádiratot végül 1960. január 25-én nyújtották be, a tárgyalás márciusban zajlott le a Fővárosi Bíróságon, a közismerten keményvonalas kommunista Tutsek Gusztáv bíró elnökletével. A jogerős ítélet 1960. augusztus 24-én született: Batthyányt kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték, előzetes letartóztatását január 5-től számolták.
Bár ez azt jelentette, hogy viszonylag hamar, 1962 decemberében szabadult, súlyos vasúti balesetet szenvedett: egy vonat elvágta mindkét lábát, és a férfi, aki azt állította, soha nem volt forradalmi parancsnok, több napos szenvedés után meghalt.
(1) Ez a cikk a következő forrásokon alapul: Molnos Péter cikke, Eörsi László dolgozata és Batthyány tárgyalási közleményei: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 3.1.9. V-146251.
The post A felkelő parancsnoka, aki soha nem volt — Az 1956-os Batthyány Bálint harcos furcsa esete appeared first on Magyar Konzervatív.
