November 7-én a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában a könyvsorozat második kötete Magyar gyökerek és amerikai álmokA Bakos Réka és Dr. Fenyvesi Anna által szerkesztett ‘Személyes történetek és helyszínek nyomában’ címmel mutatták be. A szerkesztők és Balogh Balázs előadásait követően négy szerző osztotta meg saját családtörténetét, végül a következő öt tervezett kötetről is hallhattunk.
A rendezvényt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntő beszéde nyitotta meg, aki méltatta a könyvsorozatot, megjegyezve, hogy közös vonása, hogy a könyvekben szereplő bevándorlók külső okok miatt hagyták el Magyarországot. Mint említette, a 10 milliós anyaországon kívül a Kárpát-medencén belül 2,5 millió magyar él, szerte a világon további 2,5 millió a diaszpórában – ez az egyedülálló helyzet, amely a magyarságot világnemzetté teszi, és ennek egyik következménye, hogy egyre több magyar – köztük sok fiatal – érdeklődik a genealógia és az ősök kutatása iránt.
A könyvek elsősorban az Egyesült Államokra fókuszálnak, és az ottani szórványmagyarság „szép és színvonalas lenyomatát” jelentik – szögezte le, hozzátéve, hogy a projekt folytatható a más kontinenseken élő magyarok bevonásával, és ezeknek a műveknek minden magyar közösséghez el kell jutniuk. Kedvenc története a pennsylvaniai magyarokról szólt, akik a ma már megszűnt georgiai Balatonban, Tokajban és Nyitrában telepedtek le. Közös temetőt hoztak létre, amelyet a közelmúltban vásárolt meg egy helyi magyar szervezet, és a magyar állam támogatásával az elmúlt években helyreállították, hogy a bevándorló magyar ősök méltó helyen, a Fővárosi Temetőben nyugodhassanak.
A lelkes nyitóbeszéd után a szerkesztők megosztották személyes kapcsolataikat a témával és a könyvekkel. Bakos Réka elárulta, hogy a genealógiai kutatások során rájött, hogy ősei élettörténetét nem tudja összefüggésbe hozni születési és halálozási feljegyzéseikkel. Amikor az interneten megtalálta dédnagyanyja hajójának utaslistáját, többet akart megtudni arról, hogyan éltek dédszülei a pennsylvaniai Pittsburgh-ben. Az egyik kötetben írt róluk, és mivel a család egy része külföldön maradt, igyekszik erősíteni velük a családi kapcsolatokat. Így a történetek nem érnek véget azzal, hogy megírják – az élet írja őket – hangsúlyozta. Dr. Fenyvesi Anna történésznek nincsenek bevándorló rokonai, de az 1990-es években PhD-jét Pittsburghben (PA) írta, ahol megismerte a helyi magyar közösségeket. Tavaly Fulbright-ösztöndíjasként a nyugat-virginiai Morgantownban meglátogatta a kelet-kentuckyi Himlerville-t – az egyetlen kizárólag magyar bányásztelepülést –, és megírta az egyik ottani család történetét.
Balogh Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Humán Tudományok Kutatóközpontjának főigazgatója, Néprajz- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója azzal kezdte, hogy személyes kötődését is megosztotta: apai nagyszülei testvérei Amerikába vándoroltak. Ezt követően lebilincselő, képben gazdag előadást tartott az I. világháborút megelőző öt évtizedben bevándorolt magyarságról. Akkoriban a legtöbb bevándorló Északkelet-Magyarországról érkezett – a legszegényebb társadalmi rétegekből, jellemzően földnélküli vagy kisparasztokból –, akik néhány évre külföldre mentek. 90 százalékuk az Egyesült Államok északkeleti partja mentén dolgozott. A többség végül hazatért, de sokan Amerikában maradtak, amikor kitört az első világháború. Lakókörnyezetük általában három településtípusba sorolható: az 1880-as években érkezettek magyar gyarmatokat hoztak létre a szénbányászati vidékeken; akik az 1890-es években érkeztek, kisebb iparvárosokban telepedtek le; az 1900-as évek elején bevándoroltak pedig a nehézipar nagyvárosaiban telepedtek le, s ez utóbbi hullámok mindkét hullám „Kis Magyarország” városrészeket hozott létre.
A borzalmas munkakörülmények és a gyakori bányabalesetek miatt több mint 50 ezer bányász – köztük több ezer magyar – vesztette életét ezekben az évtizedekben. Csak 1907-ben a legsúlyosabb bányakatasztrófában 134 ember vesztette életét. Az első és legfontosabb önszerveződési fórum 1886-ban jött létre – a William Penn Egyesület elődje, Verhovay Aid Association. 1922-ben megalapították a ligonieri Bethlen Otthont, kezdetben árvaházként, később idősek otthonaként. Ma modern egészségügyi központként működik. Bár a közelmúltban elveszítette magyar tulajdonát és jellegét, a főépületében található múzeum ma is őrzi a helyi magyar közösségek tárgyi emlékeit.
Történelmi fényképekkel illusztrálva megosztotta velünk a különböző magyar települések történeteit – pl. Dayton, OH, Buckeye Street Cleveland, OH, Birmingham negyed Toledo államban, Delray városrész Detroitban (IL) és Pittsburgh (PA) –, és ábrázolta az apokaliptikus tájakat, acélműveket és alapítókat. burdosház (a „panzió” magyarosított formája), amelyre néhány példa ma is áll. Egy ilyen épületet még a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba is szállítottak. Arról is beszélt, hogy a munkalehetőségek megszűnésével és más bevándorlócsoportok beköltözésével ezekbe a magyar negyedekbe a magyarok leszármazottai ma már messzire szétszóródtak, és milyen nehéz megőrizni magyarságukat.
Bakos Réka a bemutató után kifejtette, hogy a könyvsorozat kiindulópontja a Hungarian Roots and American Dreams nevű közösségi média csoport volt, amelyet Szabon János genealógussal közösen alapított. A csoport hamarosan több száz taggal bővült a világ minden tájáról. Elsődleges céljuk az emlékek megőrzése volt, de hamarosan számos tárgyi emlék is felszínre került, és a csoporttagok segítőkészségének köszönhetően közös családkutatási projektek kezdődtek. Végül Dr. Fenyvesi Anna javaslatára összeállították ezeket a családi krónikák írásos formáját, amelyekből 106 darab került az első két kötetbe. Míg az első kötet időrendben mutatja be a bevándorlás történelmi hullámait, addig a második kötet földrajzi kontextusba helyezi azokat: az 58 személyes történet mellett mintegy 30 nagy amerikai magyar helyszínt mutat be. Ennek köszönhetően a második kötet mélyebb, színesebb, földrajzilag is sokrétűbb képet fest az amerikai magyar életről.
Dr. Fenyvesi Anna más, közelmúltbeli hasonló témájú munkákat is felsorolt – a Memória projektamely Lauer Rice Andrea és Pigniczky Réka tíz éve készített videóinterjúiból áll; a Magyarnak lenni Amerikában Antal-Ferencz Ildikó interjúkönyv-sorozata; és a Visszidensek interjú könyvsorozat Gyuricza Pétertől. Kiemelte azt is, hogy közreműködőik között nemcsak magyar, hanem amerikai szerzők is szerepelnek, két perspektívát kínálva a történetekhez. Könyveik a magyar bevándorlás teljes történetét felölelik; a tudósok helyett maguk a családtagok a szerzők; ezek egyszerű, hétköznapi emberek történetei, amelyekben állandó bevándorlók és hazatérők egyaránt szerepelnek. A második kötet amerikai bemutatójára 2025. október 15-én került sor a New York-i Magyar Házban, ahol négy szerző mutatta be történetét, október 17-én pedig Magyarország Washington DC-i Amerikai Nagykövetségén, ahol további három szerzőt mutattak be a közönségnek.
„A tudósok helyett maguk a családtagok a szerzők; ezek egyszerű, hétköznapi emberek történetei, amelyekben állandó bevándorlók és hazatérők egyaránt szerepelnek.
Következő lépésként négy szerző osztotta meg saját családi történetét. Szabóné Rácz Éva maga is több évig külföldön élt (Angliában), mielőtt tíz évvel ezelőtt visszatért Magyarországra. Elkezdte kutatni üknagyapja történetét, aki kétszer is elment dolgozni a detroiti (IL) szénbányákba, ott maradt a háború alatt, és végül hazatért. Több, hasonló körülmények között bevándorolt férfi családja Magyarországra hazatérve közösen vásárolt egykori bárói birtokot, és egy mesebeli falut alapított, ahol mezőgazdasággal foglalkoztak, iskolát, sőt könyvtárat is alapítottak gyermekeiknek. A második világháború után azonban a kommunista államosítás elpusztította az úgynevezett Dollárfarmot (Dollártanya), és a 200 lakos többsége – köztük a dédszülei – elhagyta a területet.
Bakti Mária elmesélte üknagyapja történetét, aki 1911-ben emigrált az Egyesült Államokba, és ott dolgozott jól fizetett tolmácsként. 1913-ban visszatért Magyarországra, de feleségét és kisfiát hátrahagyva, akik nem akartak csatlakozni hozzá, hamarosan újra emigrált, és új családot alapított Amerikában. 1963-ban – 50 év után – hazalátogatással lepte meg korábbi magyar családját. A 70-es és 80-as években amerikai unokája erőfeszítéseket tett a család magyar oldalával való kapcsolat erősítésére.
Az erdélyi szász és magyar szülőktől született László-Herbert Márk édesanyja oldaláról mutatta be az amerikai történetet: dédszülei 1912-ben ifjú házasokként emigráltak Amerikába, ahol a férj kutatóként, majd vezetőként dolgozott a világ legnagyobb élesztőgyárában. 1920-ban visszatértek Európába; világháború után nagyapját kényszermunkára vitték a szovjetek, nagymamája pedig az 1941-es amerikai törvény miatt veszítette el amerikai állampolgárságát, amely megvonta az állampolgárságot a külföldi állampolgárságot megszerzőktől – az ő esetében azért, mert édesapja 1924-ben fogadta el a román állampolgárságot. Márk terve az amerikai rokonaival való kapcsolatfelvétel.
Thomas Williams, aki 1989-ben hazatelepült Magyarországra, amerikai magyar gyermekkoráról beszélt Washingtonban, 1956-tól menekült édesanyjáról és francia édesapjáról. Bevallotta, hogy édesanyja igyekezete ellenére sem tanult meg magyarul gyerekkorában, bár felnőttként utolérte, és manapság folyékonyan beszél. Történeteket osztott meg nagyapjáról, aki Márai Sándor híres íróval levelezett, halálra ítélték, de véletlenül túlélte, később Németországba deportálták, tanúskodó volt a nürnbergi perben, majd egyetemi tanár lett Georgetownban, DC.
A rendezvényt záró kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők felvázolták a következő öt kötet terveit. Pócsai Zsuzsa átírta nagyapja naplóját, amely a következő könyv alapjául szolgál majd. című kötet szerkesztőjeként Gyuricza Gábor és Kóbori Sarolta a São Paulói Egyetem támogatásával. Az óhazától Brazíliáig. Don Peckham Bakos Rékával és Dr. Fenyvesi Annával közösen jegyzi meg a 2026-ra tervezett harmadik kötetet, amely a Soproni Erdészeti Egyetem hallgatóinak legendás történetét dolgozza fel, akik 1956-ban menekültek el Magyarországról. Török Sándor Ibolya dédnagyapja1 és a Homorósylvanmás1 (Tromán0sylvanmás)1 és a többi romániai férfiúnak elérhető családi történeteit gyűjti össze. ezen a területen 17 és 40 év közötti, aki vele együtt vándorolt be az 1900-as évek fordulóján. Szabóné Rácz Éva egy 2027-re tervezett könyvön dolgozik, amely további családi történeteket dokumentál majd Dollártanya közösség.
Bakos Réka zárszavában kitért arra, hogy távlati terveik között szerepel az Egyesült Államokon túli terjeszkedés, kapcsolatépítés a különböző tudományterületek kutatóival, valamint a fiatalabb generációk megszólítása.
The post A családi történetek soha véget nem érnek — Könyvbemutató: Magyar gyökerek és amerikai álmok II appeared first on Magyar Konzervatív.
