Egy arc a tömegből, aki megállítja az időt
A budapesti félmaratonon minden évben több ezren indulnak. Profi futók, hobbisportolók, lelkes kezdők – de van egy résztvevő, akit mindenki ismer. Katalin néni, 92 éves, idős kora ellenére minden évben végigfutja a távot.
Nem versenyez az idővel. Nem az eredmény hajtja. Hanem az, amit saját szavaival így fogalmazott meg:
„Minden lépés, amit meg tudok tenni, ajándék. És amíg tudok menni, addig futni is fogok.”
Katalin néni története bejárta az országot, és sokak számára a kitartás, az akarat és az életigenlés szimbólumává vált.
Hogyan készül fel egy 92 éves nő egy félmaratonra?
Sokan megdöbbennek, amikor megtudják, hogy Katalin néni már a hetvenes éveiben kezdett futni. Korábban sosem sportolt rendszeresen, de miután nyugdíjba ment, valami hiányzott az életéből.
Egy barátnője unszolására elindult egy 5 km-es sétán – azóta minden évben emelte a távot. Most pedig már tizedszer indul a félmaratonon.
A felkészülése egyszerű, de következetes:
- Minden nap sétál legalább 3 kilométert
- Hetente háromszor kocog, időnként terepen
- Egy gyógytornász segít neki a nyújtásban és erősítésben
- Évente orvosi ellenőrzésen vesz részt, és minden táv előtt konzultál a háziorvosával
A fizikai aktivitás nemcsak testi, hanem lelki erőt is ad számára. Ahogy mondja:
„A futás engem mindig hazavisz. Önmagamhoz.”
Egyedülálló teljesítmény – vagy inkább kivételes hozzáállás?
Katalin néni nem az egyetlen idős futó, de Magyarországon ilyen rendszerességgel, ilyen korban részt venni félmaratonon szinte példa nélküli.
Hogyan áll teljesítménye más korosztályokhoz képest?
| Korosztály | Átlagos befutó idő (nők) | Katalin néni ideje |
|---|---|---|
| 20–29 év | 2 óra 5 perc | – |
| 60–69 év | 2 óra 30 perc | – |
| 90+ év | Nincs hivatalos statisztika | 3 óra 45 perc |
Bár az idő nem számít számára, a rendszeres teljesítés önmagában is példamutató. Sok fiatal futó ismeri őt névről, és gyakran a célban várják, hogy együtt ünnepelhessenek vele.
Miért hat ennyire ránk ez a történet?
Katalin néni alakja túlmutat a sportteljesítményen. Az emberekben nem csupán az a csodálat él, hogy valaki 92 évesen még fut, hanem az is, hogy mennyire derűs, emberi és közvetlen.
Sokan írnak neki, küldenek rajzokat, virágot, vagy csak köszönnek egy-egy edzés után a parkban.
Számára ez nem egyéni siker – hanem közösségi élmény, amit minden lépés erősít.
És ha megkérdezik, meddig tervezi csinálni? Csak mosolyog:
„Amíg a lábaim bírják. Aztán majd kitalálok valami mást.”
