2017. augusztus 17. csütörtök


Keresés

Nyilatkozat

A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. hivatalos közleményeit csak és kizárólag a www.knykk.hu oldalon teszi közzé az interneten. Társaságunk a közösségi oldalakon nem regisztrált, nem hozott létre profilt a cég nevével. Így az ezeken az oldalakon megjelenő információk, üzenetek, válaszok, vélemények nem a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. hivatalos közleményei.

Elektronikus Értékesítési Rendszer

A+ R A-

Városi (helyi) járatok díjszabása

...

VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK
DÍJSZABÁSA

I. Fejezet
Általános határozmányok

1.  Menetdíjak megállapításának általános szabályai

1.1. Menetdíjak megállapítása

A menetrend szerinti városi (helyi) autóbuszjáratokkal történő személyszállítási szolgáltatásokért felszámítható díjak, kedvezményes díjak, a pótdíjak és a díjalkalmazási feltételek, illetve az ezek megsértése esetén érvényesíthető jogkövetkezmények az adott település önkormányzata – mint ellátásért felelős – és a személyszállítási szolgáltató által kötött közszolgáltatási szerződésben, valamint az utazási kedvezményekről szóló jogszabályban kerülnek meghatározásra.

A Szolgáltató ezen díjakból a jelen díjszabásban közzétett kedvezményeken kívül is adhat kedvezményt (üzletpolitikai kedvezmények). Üzletpolitikai kedvezményeit a Szolgáltató külön hirdeti meg és arról szolgálati helyein ad felvilágosítást.

1.2. Kedvezmények felhasználása

A kedvezmények csak az igénybevételre jogosító érvényes jogosultsági igazolás alapján igé­nyelhetők. A Szolgáltató a kedvezmény igénybevételének elbírálásához szükséges igazoláso­kat, azok érvényességét ellenőrizheti. Ha a kedvezmény jogosságának vagy az igazolvány jogos használatának megállapításához ez szükséges, a Szolgáltató a személyazonosító igazolvány, illetve a személyazonosság azonosításra alkalmas okmány felmutatását is kérheti.

Ha jegyvizsgálatkor vagy -ellenőrzéskor megállapításra kerül, hogy valamely (pl. díjtalan utazásra jogosító) utazási kedvezményt arra jogosulatlan személy veszi igénybe, vagy a kedvezményre jogosító igazolvány érvényesítése nem megfelelő, illetve azt önkényesen módosították, abban illetéktelen javítás, törlés történt, továbbá ha olyan mértékben megrongá­lódott, hogy érvényességét megállapítani nem lehet, a VOLÁN az utast jegynélküli személy­nek tekinti és menetdíjat, valamint pótdíjat kell fizetnie.

Ha az utas több jogcímen is jogosult a kedvezmény igénybevételére, ugyanazon utazáshoz – ha a kedvezményre ettől eltérő szabályozás nincs – csak egy, általa választott kedvezményt vehet igénybe.

1.3. A menetdíjak tartalma

A városi (helyi) autóbusz-közlekedés díjai az általános forgalmi adót magukban foglalják.

...

2.  Utazási igazolványokra vonatkozó közös szabályok

2.1. Helyi autóbuszvonalak közös szakaszának határai

Az utazási igazolványok érvényessége szempontjából valamely helyi autóbuszjárat más helyi autóbuszvonallal közös szakaszának határait az igénybe vett autóbuszjáratnak az a két azonos helységen belüli legtávolabbi megállóhelye képezi, amelynél az utasnak menetrend szerint lehetősége van utazását megkezdeni (az autóbuszjáratra felszállni), illetve befejezni (az autó­buszjáratról leszállni) és ugyanazon viszonylatban – valamint általában ugyanazon útvonalon – másik, helyi autóbuszvonal járataival is lehetséges utazás.

2.2. Utazási igazolványok érvényessége kizárólag betűjelzéses autóbuszjáratokon

A különleges igényeket kielégítő kizárólag betűjelzéses helyi autóbuszjáratok (idényjáratok, színházi járatok, fürdőjáratok, temetőjáratok, alkalmi rendezvényekhez közlekedő járatok) általában csak menetjegy váltásával, illetve érvényesítésével vehetők igénybe, azokon a bérletek és egyéb utazási igazolványok nem érvényesek. Az ettől eltérő feltételeket és díjakat – az ellátásért felelős által megállapítottak szerint – a Szolgáltató díjszabási tájékoztatói tartalmazzák.

2.3. Utazási igazolvány elvesztése, bevonása

Elveszett, illetve érvénytelenség vagy jogosulatlan használat miatt bevont utazási igazolványt, vagy annak használatához szükséges egyéb igazolványt, igazolást a Szolgáltató nem pótol, árát nem téríti vissza és kártérítést sem fizet.

2.4. Utazási igazolvány átírása, kicserélése

Utazási igazolványok átírását, érvényességének módosítását a Szolgáltató a módosítandó utazási igazolvány visszaváltásával, a visszaváltásra vonatkozó szabályok alkalmazásával és új utazási igazolvány kiadásával végzi.

2.5. Visszatérítés (visszaváltás) általános szabályai

A megváltott és utazásra fel nem használt, illetőleg részben felhasznált utazási igazolványok árát a Szolgáltató csak az erre kijelölt szolgálati helyein – a fel nem használt utazási igazol­ványok ellenében – téríti (váltja) vissza.

A visszatérítési igény benyújtásának időpontját a postabélyegzés kelte, személyes benyújtás esetében pedig az átvétel időpontja határozza meg.

Ha a visszatérítés postán történik, a Szolgáltató a visszatérítendő összegből a postaköltséget is levonja.

...

3.  Utazási igazolványok érvénytelensége

3.1. A menetjegyek érvénytelenségének általános esetei

Érvénytelen a menetjegy, ha

a)   az nem eredeti;
b)   azt önkényesen módosították, abban illetéktelen javítás, törlés történt;
c)   azt az utazás megkezdése után átruházták;
d)   olyan mértékben megrongálták, hogy érvényességét megállapítani nem lehet, emiatt ellenőrzése lehetetlenné vált;
e)   azt az utas nem az érvényességnek megfelelő autóbuszjáraton, vonalon (vonalszaka­szon) időpontban vagy időtartamon belül használja utazásra;
f)   azt az utas elővételben vagy kezeltetési kötelezettséggel az autóbuszon váltotta és az utazás megkezdésekor kezelését elmulasztotta (az még kezeletlen).

Az a)-d) pontokban felsorolt estekben a Szolgáltató a menetjegyet bevonja.

3.2. Névre szóló bérletek érvénytelensége

Érvénytelen a névre szóló bérlet, ha

a)   az nem eredeti;
b)   azt, vagy annak bármely érvényességi adatát önkényesen módosították, abban illeték­telen törlés, javítás történt;
c)   azzal nem a jogos tulajdonosa utazik, illetve a tulajdonos kilétét egyértelműen meg­állapítani nem lehet;
d)   olyan mértékben megrongálták vagy megrongálódott, hogy érvényességét megállapítani nem lehet, emiatt ellenőrzése lehetetlenné vált;
e)   a használatához az utas a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott és érvényesített igazolványt, azonosító vagy jogosító kártyát stb. (továbbiakban együtt: bérlet-igazolvány) nem tud felmutatni;
f)   az utas nem az érvénytartamán belül használja a bérletet utazásra;
g)   az utas nem a bérleten feltüntetett településen és/vagy az érvényesítésnek megfelelő vonalon, vonalszakaszon vagy autóbuszjáraton használja utazásra;
h)   a bérlet érvényessége más településen belüli helyi utazásokra és/vagy más szolgáltató autóbuszjárataira, illetve más közlekedési eszközön való utazásra terjed ki;
i)   a bérletről a bérlet-igazolvány bérlettel való összetartozást kifejező megjelölése (sor­szám, egyéb azonosító jel) hiányzik.

Az a)‑d) pontokban említett esetekben ellenőrzéskor a Szolgáltató a bérletet bevonja.

3.3. Igazolványok, jogosultsági igazolások érvénytelensége

3.3.1. Bérletek használatához szükséges bérlet-igazolványok érvénytelensége

Érvénytelen a bérlet-igazolvány, ha

a)   az nem eredeti;
b)   azt, vagy annak bármely adatát önkényesen módosították, abban illetéktelen törlés, javítás történt;
c)   azt nem a jogos tulajdonosa használja, illetve a tulajdonos kilétét egyértelműen meg­állapítani nem lehet;
d)   olyan mértékben megrongálták vagy megrongálódott, hogy érvényességét megállapí­tani nem lehet, emiatt ellenőrzése lehetetlenné vált;
e)   érvényessége lejárt, mert az érvényességi ideje eltelt, vagy más okból a Szolgáltató az érvényességét a lejárati idő előtt megszüntette és erről tájékoztatást adott.

Az a)-d) pontokban említett esetekben ellenőrzéskor a bérlet-igazolvány bevonásra kerül.

3.3.2. Kedvezményes bérlethez szükséges jogosultsági igazolások érvénytelensége

Érvénytelen a bérletkedvezmény jogos igénybevételének igazolására meghatározott bármely igazolvány, igazolás, utalvány vagy más egyéb okmány, dokumentum stb. (továb­biakban: jogosultsági igazolvány) az utazási kedvezmény felhasználásához, ha

a)   az nem eredeti;
b)   azt, vagy annak bármely adatát önkényesen módosították, abban illetéktelen törlés, javítás történt;
c)   azt nem a jogos tulajdonosa vagy a használatára jogosult személy használja, illetve a tulajdonos vagy használója kilétét egyértelműen megállapítani nem lehet, ide értve azt az esetet is, amikor az azon feltüntetett tulajdonos, illetve a használatára jogosult más személy a személyi azonosságát, a használatra való jogosultságát nem igazolja;
d)   olyan mértékben megrongálták vagy megrongálódott, hogy érvényességét megállapí­tani nem lehet, emiatt ellenőrzése lehetetlenné vált;
e)   nem érvényességi idejük alatt (érvényességük kezdete előtt, illetve az érvényesség lejártát követően, vagy a felhasználás időszakára vonatkozó érvényesítés nélkül) hasz­nálják a kedvezmény jogszerű igénybevételének és feltételeinek igazolására.

Amennyiben ellenőrzéskor a kedvezmény igénybevételére jogosító hatósági igazolás, igazolvány a)-d) pontok szerinti érvénytelensége kerül megállapításra vagy annak gyanúja merül fel, a Szolgáltató arról az adatokat feljegyzi, és az igazolást, igazolványt kiállító hatóságot értesíti.

3.4. Egyéb utazási igazolványok és igazolványok érvénytelensége

A 3.1.-3.3. pontokban nem említett utazási igazolványok és az egyes utazási igazolványok­hoz tartozó igazolások, jogosultsági igazolások sajátos érvénytelenségi esetei az egyes utazási igazolványok vagy kedvezmények ismertetésénél találhatók (II. és III, Fejezetek).

3.5. Pótdíj fizetés érvénytelen utazási igazolvány, bérlet-igazolvány és jogosultsági igazolás használata esetén

A 3.1.‑3.4. pontokban említett utazási igazolványok, bérlet-igazolások és jogosultsági igazolások érvénytelensége esetén az utasnak a menetdíjon felül pótdíjat kell fizetnie.

...

4.  Pótdíj

Pótdíjak Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór városok és Baracska község menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedésében:

Település neve

Jármű beszennyezése esetén (Ft)

Jegy nélkül, érvénytelen jeggyel történő utazás esetén (Ft)

Pótdíj késedelmes megfizetése esetén (Ft)

Bérlet bemutatási díj (Ft)

Székesfehérvár

2.000,-

3.000,-

5.000,-

Aki az ellenőrzés idején rendelkezik érvényes bérletjeggyel, de azt nem tudja felmutatni, illetve az igénybevett kedvezmény jogosságát a helyszínen nem tudja igazolni, mentesül a pótdíj megfizetése alól, ha 3 munkanapon belül a szolgáltató által kijelölt helyen azt bemutatja bemutatási díj ellenében. Ennek összege az autóbuszon váltott menetjegy árának kétszerese.

Amennyiben a felmutatáskor a bérletigazolvány száma a bérletszelvényre nem került rögzítésre, úgy azt a helyszínen pótolni lehet a gépkocsivezetőnél mindenkor megvásárolható helyi menetjegy árának lerovása mellett.

Dunaújváros

500,-

2.000,-

5.000,-

Aki bérletbemutatási kötelezettségének a megadott határidőn belül nem tesz eleget, az 3.500,- Ft pótdíjat, illetve 5.000,- Ft pótdíjat köteles fizetni.

3.500,- Ft pótdíjat köteles fizetni az az utas, aki a kiszabott 2.000,- Ft pótdíjat, illetve a kiszabott 500,- Ft pótdíjat 30 napon belül nem fizeti be.

Aki érvényes bérlettel rendelkezik, de azt a jegyellenőrzésnél felmutatni nem tudja, mentesül a pótdíj megfizetése alól, ha 3 munkanapon belül a szolgáltató által kijelölt helyen az érvényes bérletét bemutatja.

500,- Ft pótdíjat köteles fizetni, akinek a bérletjegye érvénytelensége abból adódik, hogy azon nem került feltüntetésre az igazolvány (vagy igazolás) sorszáma, feltéve, hogy a pótdíjat a kiszabás helyszínén megfizeti.

Mór

1.000,-

3.000,-

6.000,-

50,-

 

Baracska

3.200,-

6.000,-

8.000,-

-

 

 

Pótdíjak Tatabánya, Tata, Esztergom, Komárom, Oroszlány városok menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedésében:

A pótdíj összege 4.000 Ft:

  • ha az utas olyan bérlettel kíséreli meg az utazást, melynek értékszelvényére a bérletigazolvány (diákigazolvány) sorszáma nincs olvashatóan tintával ráírva, vagy a bérletigazolvány (diákigazolvány) nincs kitöltve, illetve érvényesítve;
  • ha az utas kézipoggyászként, csomagként nem szállítható tárgyat visz be az autóbuszba;
  • ha az utas, vagy a poggyásza, illetve az élő állata az autóbuszt beszennyezi.

A pótdíj összege 8.000 Ft:

  • ha az utas jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel, egyéb utazási igazolvánnyal utazik, vagy kedvezményt jogtalanul vesz igénybe;
  • ha az utas kutyát külön érvényes menetjegy nélkül szállít.

A pótdíj összege 12.000 Ft:

  • ha a fenti pótdíjak valamelyikét 30 napon belül nem egyenlítik ki.

1.300 Ft kedvezményezett pótdíjat köteles fizetni az, aki:

  • ellenőrzéskor bérletét felmutatni nem tudja, de azt 15 napon belül a kijelölt helyen bemutatja.

---

II. Fejezet
Általános menetdíjak

1.  Menetjegy

1.1. Jogosultság

Teljes árú menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra használhat. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási igazolvánnyal nem rendelkezik, menetjegyet kell váltania, illetve használnia.

1.2. A menetjegy ára

A teljes árú menetjegy árát a Melléklet tartalmazza.

1.3. A menetjegy érvényessége

A menetjegy azon az autóbuszjáraton érvényes, amelyen azt kiadták. Elővételben megvásárolt menetjegy azon a járaton érvényes, amelyiken azt felszálláskor kezelték (érvényesítették).

A menetjegy általában a városi (helyi) autóbuszvonal teljes hosszán érvényes és jogosít utazásra (vonaljegy).

1.3.1. Tatabánya:

A menetjegyek időbeli érvényessége:

A menetjegy az első felszállás és érvényesítés kezdetétől számított 60 percig érvényes. A menetjeggyel az időkorláton belül korlátlan átszállás lehetséges az érvényesítés kezdetétől számított 59. percig. 

A napijegy a rajta feltüntetett naptári napon üzemkezdettől üzemzárásig érvényes.

A menetjegyek területi érvényessége:

A menetjegyek a város helyi járatain jogosítanak utazásra és korlátlan számú átszállásra az utazás megkezdésétől számított 59. percig úgy, hogy azzal az utazás még a végállomásig befejezhető külön menetjegy váltása nélkül.

A napijegy a város helyi járatain jogosít utazásra és korlátlan számú átszállásra a rajta dátumbélyegzővel feltüntetett napon üzemkezdettől üzemzárásig.

1.3.2. Tata:

A menetjegyek időbeli érvényessége:

A menetjegy egy utazásra vehető igénybe (vonaljegy).

Turistabérlet (napijegy) érvényes a rajta feltüntetett naptári napon üzemkezdettől üzemzárásig.

A menetjegyek területi érvényessége:

Menetjegy (vonaljegy) érvényes a város helyi járatain, egyszeri utazásra. 

Turistabérlet (napijegy): a város helyi járatain jogosítanak korlátlan számú utazásra az érvényesség napján üzemkezdettől üzemzárásig. 

1.3.3. Esztergom, Komárom, Oroszlány:

A menetjegyek időbeli érvényessége:

A menetjegy egy utazásra vehető igénybe (vonaljegy).

1.3.4. Székesfehérvár Megyei Jogú Város

A 8010 Székesfehérvár – Pátka – Lovasberény helyközi autóbuszvonalon Székesfehérvár – Csala, Istvánmajor viszonylatban helyi díjszabás érvényesül. A díjszabást a 2.1. sz. Melléklet tartalmazza.

Helyközi járatok igénybevétele: Székesfehérvár helyi közlekedésében 2013. július 1-től Székesfehérvár Megyei Jogú Város 244/2013. (V. 24.) sz. Önkormányzati Határozata, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Székesfehérvár Megyei Jogú Város közötti Megállapodás értelmében a 2.2. sz. Mellékletben felsorolt 8000-es regionális helyközi vonalak járatait igénybe lehet venni a helyi vonalak közös szakaszán a helyközi menetrendben meghirdetett megállóhelyeken és időpontokban, a mindenkori helyi tarifával és a helyi utazási kedvezményeket alkalmazva.

1.4. Közbeeső megállóhelyen le- és felszállás. Útmegszakítás

Az utazás a menetjeggyel a vonal (vonalszakasz) közbeeső megállóhelyein megkezdhető, illetve befejezhető. Útmegszakítás esetén a menetjegy a további útszakaszra érvényességét veszti.

1.5. Jegyváltás, érvényesítés

Elővételben, valamint az autóbuszon kezeltetési kötelezettséggel váltott menetjegyet az utazás megkezdésekor az utasnak kell az autóbuszra felszerelt jegyérvényesítővel érvényesíteni.

1.6. Használatra jogosultság

A menetjegy használatára az jogosult, aki azzal az utazást megkezdte.

1.7. Kicserélés, visszatérítés

Az elővételben megváltott és még fel nem használt, de valamilyen oknál fogva (pl. a menetdíj változás miatt) érvénytelenné vagy felhasználhatatlanná vált menetjegyeket a Szolgáltató – az I/2.4. pontban foglaltak figyelembevételével – kicseréli.

A megváltott és utazásra fel nem használt menetjegyeket a VOLÁN kérésre visszaváltja.

...

2.  Névre szóló bérletek

2.1. Jogosultság

A névre szóló bérletek váltására és használatára bárki jogosult, használatának feltételeit a 2.7. pont tartalmazza.

2.2. A bérlet ára

A névre szóló bérletek árát a 2.1. sz. Melléklet tartalmazza.

2.3. Érvényességi terület

2.3.1. Tatabánya

  • Egyvonalas bérlet csak belterületen és csak a bérletjegyen feltüntetett viszonylaton érvényes korlátlan számú utazásra.
  • Vonalcsoport bérlet belterületen, a rajta feltüntetett legfeljebb 3 vonal járatain érvényes korlátlan számú utazásra.
  • Összvonalas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő bármely helyi járatra érvényes.
  • Kombinált bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes. 
  • Arckép nélküli kombinált összvonalas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáraton biztosít utazási lehetőséget a bérlet felmutatója részére.
  • Külterületi egyvonalas bérlet a 6-os és 16-os vonalak teljes hosszán érvényes, külterületi határ nélkül.
  • Külterületi összvonalas bérlet a megyeszékhely összes helyi járatára érvényes, külterületi határ nélkül.
  • Tanuló/Nyugdíjas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes.
  • Külterületi Tanuló/Nyugdíjas bérlet a megyeszékhely összes helyi és helyközi járatára érvényes, külterületi határ nélkül.

2.3.2. Tata

  • Egyvonalas bérlet a bérletjegyen feltüntetett viszonylaton érvényes utazásra. Az egyvonalas bérletjegy más helyi vonalak járatain csak a bérletjegyen feltüntetett vonallal közös szakaszon érvényes (az első és utolsó közös megálló között). Az egyvonalas bérletek a helyközi járatok helyi járatokkal azonos vonalszakaszára is érvényesek.
  • Összvonalas bérlet bármely helyi járatra érvényes.
  • Kombinált bérlet az összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes. 
  • Tanuló/Nyugdíjas bérlet területi érvényessége megegyezik az kombinált bérlet területi érvényességével.

2.3.3. Esztergom

  • Egyvonalas bérlet a bérletjegyen feltüntetett viszonylaton érvényes utazásra.
  • Összvonalas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő bármely helyi és a megállapodásban szereplő helyközi járatra érvényes. 
  • Tanuló/nyugdíjas bérlet területi érvényessége megegyezik az összvonalas bérlet területi érvényességével.

2.3.4. Komárom, Oroszlány

  • Összvonalas bérlet bármely helyi és helyközi járatra érvényes a közigazgatási határon belül. 
  • Tanuló/nyugdíjas bérlet területi érvényessége megegyezik az összvonalas bérlet területi érvényességével.

2.3.6. Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Dunaújváros Megyei Jogú Város

Összvonalas bérlet:
Az összvonalas bérlet Székesfehérvár, Dunaújváros helyi közlekedésében bármely vonalon, bármely járaton korlátlan számú utazásra felhasználható.

Arckép nélküli bérlet:
Az arckép nélküli bérlet Székesfehérvár, Dunaújváros helyi közlekedésében bármely vonalon, bármely járaton korlátlan számú utazásra felhasználható.

2.3.7. Székesfehérvár Megyei Jogú Város

A 8010 Székesfehérvár – Pátka – Lovasberény helyközi autóbuszvonalon Székesfehérvár – Csala, Istvánmajor viszonylatban helyi díjszabás érvényesül. Székesfehérvár – Csala, Istvánmajor viszonylatban úgynevezett „K”-s bérlet érvényes, mely bérlet felhasználható Székesfehérvár helyi közlekedésében bármely vonalon, bármely járaton korlátlan számú utazásra. A díjszabást a 2.1. sz. Melléklet tartalmazza.

2.3.8. Mór Város

A város helyi autóbuszjáratain az egyvonalas bérletjegy az alábbi vonalhálózaton érvényes:

  • „1” Állami Gazdaság – Hunyadi u. – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1A” Velegi u. – Bányász vigadó – Ipar telep – Velegi u.
  • „1B” Velegi u. – Ipart telep – Bányász vigadó – Velegi u.
  • „1C” Velegi u. – Hunyadi u. – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • "1D" Állami Gazdaság - Zimmermann Iskola - Velegi u.
  • „1E” Állami Gazdaság – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Ipar telep – Velegi u.
  • „1G” Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság – Ipar telep – Velegi u.
  • „1M” Velegi u. – Ipar telep – Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság

2.3.9. Baracska község

A község helyi autóbuszjáratán az egyvonalas bérletjegy az alábbi vonalon érvényes:

  • „1” Vasúti megállóhely – Sportpálya

2.4. Érvénytartam

2.4.1. Tatabánya

A bérletek időbeli érvényessége:

  • Havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • Kéthetes bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától 15-én 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a hó utolsó napján 24.00 óráig érvényes.
  • Félhavi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától 20-án 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • Egyhetes bérlet: érvényes a rajta feltüntetett hét első napjának 0.00 órájától a hét utolsó napján 24.00 óráig.
  • Éves bérlet: a rajta feltüntetett év január 1-jén 0.00 órájától a következő év január 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.4.2. Tata

A bérletek időbeli érvényessége

  • Havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • Kéthetes bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától 15-én 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a hó utolsó napján 24.00 óráig érvényes.
  • Félhavi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától 20-án 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • Éves bérlet: a rajta feltüntetett év január 1-jén 0.00 órájától a következő év január 5-én 24.00 óráig érvényes.

 2.4.3. Esztergom

A bérletek időbeli érvényessége

  • Havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • Félhavi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától 20-án 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.4.4. Komárom, Oroszlány

Havi egyvonalas bérlet, összvonalas bérlet, kombinált bérlet, tanuló/nyugdíjas bérlet a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.4.5.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napjának 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K” havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napjának 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • Az arckép nélküli havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napjának 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • A félhavi bérletjegy az adott hónap 1-jén 0.00 órától 15-én 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a hónap utolsó napján 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K” félhavi bérletjegy az adott 1-jén 0.00 órától 15-én 24.00 óráig, illetve 16-án 0.00 órától a hónap utolsó napján 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K” negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Dunaújváros

  • A negyedéves arckép nélküli bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.5. Közbeeső megállóhelyen le- és felszállás. Útmegszakítás

A névre szóló bérlettel az utazás az érvényességi területen belül a vonal(ak) közbeeső meg­állóhelyein megkezdhető, illetve befejezhető. A bérlettel az utazás megszakítható.

2.6. Utazások száma

A névre szóló bérletek – érvénytartamukon belül – korlátlan számú utazásra jogosítanak.

2.7. Jogosultság igazolása

A névre szóló bérleteket utazásra csak tulajdonosuk használhatja. A bérlettel történő utazás­kor a használati jogosultságot

  • ha a tulajdonos nevét a bérlet tartalmazza, a személyazonosság igazolásával,
  • egyéb a Szolgáltató Üzletszabályzatában megjelölt helyeken kiváltható, a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott és érvényesített igazolvánnyal, azonosító vagy jogosító kártyával stb. (továbbiakban: bérlet-igazolvány)

igazolni kell. A bérlettel történő első utazás megkezdése előtt arra ‑ az azzal való együttes érvényességre való utalásként ‑ a Szolgáltatónál kiváltott (érvényesített), a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott igazolvány, azonosító vagy jogosító kártya bérlettel való összetartozást kifejező megjelölését (sorszám, egyéb azonosító jel) tollal vagy golyós­tollal fel kell tüntetni.

2.8. Átírás, kicserélés

A megváltott bérlet kicserélése – a bérlet érvényességi idejének kezdete előtt – az I/2.4. pontban foglaltak szerint történhet.

---

III. Fejezet
Kedvezmények

1.  Gyermekek kedvezménye

1.1. Jogosultság

Városi (helyi) autóbuszjáratokon a gyermekek ‑ felnőtt kíséretében – 6. éves korig kedvez­ményesen utazhatnak.

1.2. A kedvezmény mértéke

Az igényjogosult gyermekek a városi (helyi) autóbuszjáratokon díjtalanul utazhatnak.

1.3. Jogosultság igazolása

A gyermek életkorát a kísérő szülőnek a gyermek adatait is tartalmazó igazolványával vagy a gyermek saját nevére szóló, az életkorra utaló adatot tartalmazó igazolványával igazolhatja. Jogosultság tekintetében az utazás napján betöltött életkor a mérvadó.

...

2.  Tanulók és gyermekek bérletkedvezménye

2.1. Jogosultság

A tanulók és gyermekek bérletkedvezményére jogosultak:

a)   az oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói (hallgatói), ha érvényes diák­igazolvánnyal vagy az azt helyettesítő, a tanintézet által kiadott „Igazolás”-sal rendel­keznek, bármely település helyi autóbuszvonalain;
b)   a 6‑14 éves korú gyermekek;
c)   azok a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező (2007. évi I. törvény 1. § a/ pontja) tanulók és hallgatók, akik olyan alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intéz­mény nappali vagy esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában vesznek részt, amely az Európai Unióban, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely államban vagy nemzetközi megállapodás alapján más olyan államban történik, amelynek állampolgáraival azonos jogállást élveznek.

2.2. A kedvezmény mértéke

A tanulók és gyermekek bérletkedvezményére jogosult személyek az adott települési önkor­mányzata által meghatározott, a szolgáltató által közzétett, az adott település teljes hálózatán korlátlan számú utazásra érvényes, kedvezményes ”Tanulók bérlete” által nyújtott kedvez­ményre jogosultak.

A kedvezményes bérletek árait a 2.1. sz. Melléklet tartalmazza.

2.3. Érvényességi terület

2.3.1. Tatabánya

  • Tanuló bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes.
  • Külterületi Tanuló bérlet a megyeszékhely összes helyi és helyközi járatára érvényes, külterületi határ nélkül.

2.3.2. Tata, Komárom, Oroszlány

  • Tanuló bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes.

2.3.3. Esztergom

  • Tanuló bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő bármely helyi és a megállapodásban szereplő helyközi járatra érvényes.

2.3.4. Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Dunaújváros Megyei Jogú Város

Tanuló bérletjegy
A tanuló bérletjegy Székesfehérvár, Dunaújváros helyi közlekedésében bármely vonalon, bármely járaton korlátlan számú utazásra felhasználható.

2.3.5. Mór Város

A város helyi autóbuszjáratain a tanuló bérletjegy az alábbi vonalhálózaton érvényes:

  • „1” Állami Gazdaság – Hunyadi u. – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1A” Velegi u. – Bányász vigadó – Ipar telep – Velegi u.
  • „1B” Velegi u. – Ipart telep – Bányász vigadó – Velegi u.
  • „1C” Velegi u. – Hunyadi u. – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1D” Állami Gazdaság – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1E” Állami Gazdaság – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Ipar telep – Velegi u.
  • „1G” Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság – Ipar telep – Velegi u.
  • „1M” Velegi u. – Ipar telep – Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság

2.3.6. Baracska község

A község helyi autóbuszjáratán a tanuló bérletjegy az alábbi vonalon érvényes:

  • „1” Vasúti megállóhely – Sportpálya

2.4. Érvénytartam

2.4.1. Tatabánya, Esztergom, Oroszlány

 A bérletek időbeli érvényessége:

  • A tanuló havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.4.2. Tata, Komárom

A bérletek időbeli érvényessége

  • A tanuló havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.
  • A tanuló éves bérlet: a rajta feltüntetett év január 1-jén 0.00 órától a következő év január 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.4.3.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A tanuló havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napján 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K”-s tanuló havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napján 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A tanuló negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K”-s tanuló negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

2.5. A kedvezményes bérlet használatára vonatkozó jogosultság

A tanulók, hallgatók kedvezményes bérletét csak jogos tulajdonosa használhatja. A bérlettel történő utazáskor a használati és a kedvezményre való jogosultságot

  • az érvényes diákigazolvánnyal vagy az azt helyettesítő, a tanintézet által kiadott „Igazo­lás”-sal és a személyazonosság igazolásával, továbbá
  • a Szolgáltató Üzletszabályzatában megjelölt helyeken kiváltható, ott meghatározott és érvényesített igazolvánnyal („Tanuló igazolvány”), azonosító vagy jogosító kártyával stb.

igazolni kell. A bérlettel történő első utazás megkezdése előtt arra a használójának – az azzal való együttes érvényességre való utalásként – oktatási azonosító számát, illetve akinek diákigazolványa ezt nem tartalmazza, annak az érvényes diákigazolvány vagy az azt helyettesítő, a tanintézet által kiadott „Igazolás” sorszámát, illetve a Szolgáltatónál kiváltott (érvényesített) a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott igazolvány, azonosító vagy jogosító kártya bérlettel való összetartozást kifejező megjelölését (sorszám, egyéb azonosító jel) tollal vagy golyóstollal fel kell tüntetni.

A felsőoktatási intézmények hallgatóinak diákigazolványát félévenként, az egyéb iskolák tanulóinak diákigazolványát pedig tanévenként érvényesítik. A tankötelezettség felső határát még el nem ért életkorú tanulók diákigazolványát az oktatási intézmények külön nem érvé­nyesítik. Ezen tanulók diákigazolványának érvényességét az azon szereplő születési időpont alapján kell megállapítani.

A tanulók, hallgatók bérletkedvezménye tekintetében a tanév I. félévére érvényesített diákiga­zolvány a tanév kezdetétől, illetve az érvényesítés napjától a következő év március 31-ig érvényes. A diákigazolvány valamely tanévre, illetve a tanév II. félévére vonatkozó érvé­nyessége az érvényesítéstől a tanévet követő október 31-ig tart. A közoktatási diákigazolvány külön érvényesítés nélkül érvényes azt a tanévet követő október 31-ig, amelyben a tanuló a tankötelezettsége felső határát elérte.

A diákigazolványt helyettesítő vagy pótló, a tanintézet által kiadott „Igazolás”-on az érvényességének utolsó naptári napja feltüntetésre kerül. Ha a kedvezményt igénybevevő rendelkezik személyazonosságának igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal, az „Igazolás” csak annak együttes felmutatásával érvényes.

A Szolgáltató által kiadásra kerülő, a kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás, azonosító vagy jogosító kártya érvényességét az Üzletszabályzat tartalmazza.

2.6. Egyéb határozmányok

A városi (helyi) autóbuszjáratok tanulók bérleteire egyebekben a II/2.5.-2.6. és II/2.8. pontokban foglaltak vonatkoznak.

...

3.  Nyugdíjasok és szociálisan rászorulók kedvezménye

3.1. Jogosultság

A nyugdíjasok és szociálisan rászorulók (továbbiakban együtt: nyugdíjasok) kedvezményére jogosult:

a)   az a személy, aki

aa)  a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 4. § f) pontja alapján saját jogú nyugellátásban, valamint azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesül;
ab)  a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. § (2) bekezdése szerinti hozzátartozói nyugellátásban részesül;
ac)  2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte és 2011. december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjban [a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszünte­téséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 1. § c) pontjában meghatározott ellátások] részesült;
ad)  rokkantsági ellátásban részesül, és 2011. december 31-én I., illetve II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek az egészségi állapota a rehabili­tációs hatóság komplex minősítése alapján 30%-os vagy kisebb mértékű;
ae)  rokkantsági ellátásban részesül, amennyiben 2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte és 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugdíjra vagy rendszeres szociális járadékra volt jogosult;
af)   rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállási pótlékban részesül;

b)   külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyug­ellátásban;
c)   nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy;
d)   gyám és gyámolt személy, gondnok és gondnokolt személy;
e)   az a)-c) pontokban megjelölt személynek az öregségi nyugdíjkorhatárt (1997. évi LXXXI. törvény II. fejezete) betöltött házastársa (élettársa), ha a jogosultságot a nyugdíjas igazolványának, igazolásának és a házastárs (élettárs) személyazonosításra alkalmas okmányának felmutatásával igazolja;
f)   az a személy, aki az aktív korúak ellátására jogosult, ha munkaviszonyban nem áll, a jegyző igazolása szerint;
g)   a rokkantsági járadékos, ha ezt a körülményt a lakóhelye szerint illetékes önkormány­zat jegyzője igazolja.

3.2. A kedvezmény mértéke

A 3.1. pontban meghatározott személyek az adott település önkormányzata által meg­határozott, a szolgáltató által közzétett, az adott település teljes hálózatán korlátlan számú utazásra érvényes, kedvezményes „Nyugdíjasok bérlete” által nyújtott kedvezményre jogo­sultak.

A kedvezményes bérletek árait a 2.1. sz. Melléklet tartalmazza.

3.3. Érvényességi terület

3.3.1. Tatabánya

  • Nyugdíjas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes.
  • Külterületi Nyugdíjas bérlet a megyeszékhely összes helyi és helyközi járatára érvényes, külterületi határ nélkül.

3.3.2. Tata, Komárom, Oroszlány

  • Nyugdíjas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő összes helyi és helyközi autóbuszjáratra érvényes.

3.3.3. Esztergom

  • Nyugdíjas bérlet a város közigazgatási határán belül közlekedő bármely helyi és a megállapodásban szereplő helyközi autóbuszjáratra érvényes.

3.3.4. Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Dunaújváros Megyei Jogú Város

Nyugdíjas bérletjegy
A nyugdíjas bérletjegy Székesfehérvár, Dunaújváros helyi közlekedésében bármely vonalon, bármely járaton korlátlan számú utazásra felhasználható.

3.3.5. Mór Város

A város helyi autóbuszjáratain a nyugdíjas bérletjegy az alábbi vonalhálózaton érvényes:

  • „1” Állami Gazdaság – Hunyadi u. – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1A” Velegi u. – Bányász vigadó – Ipar telep – Velegi u.
  • „1B” Velegi u. – Ipart telep – Bányász vigadó – Velegi u.
  • „1C” Velegi u. – Hunyadi u. – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1D” Állami Gazdaság – Zimmermann Iskola – Velegi u.
  • „1E” Állami Gazdaság – Bányász vigadó – Zimmermann Iskola – Ipar telep – Velegi u.
  • „1G” Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság – Ipar telep – Velegi u.
  • „1M” Velegi u. – Ipar telep – Zimmermann Iskola – Állami Gazdaság

3.3.6. Baracska község

A község helyi autóbuszjáratán a nyugdíjas bérletjegy az alábbi vonalon érvényes:

  • „1” Vasúti megállóhely – Sportpálya

3.4. Érvénytartam

3.4.1. Tatabánya, Tata, Esztergom, Komárom, Oroszlány

A bérletek időbeli érvényessége:

  • A nyugdíjas havi bérlet: a naptári hónap 1-jén 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

3.4.2.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A nyugdíjas havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napján 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K”-s nyugdíjas havi bérletjegy a rajta feltüntetett naptári hónap első napján 0.00 órától a következő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár, Dunaújváros

  • A nyugdíjas negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

Székesfehérvár

  • „K”-s nyugdíjas negyedéves bérletjegy a naptári negyedév első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24.00 óráig érvényes.

3.5. A kedvezményes bérlet használatára vonatkozó jogosultság

A nyugdíjasok kedvezményes bérletét csak jogos tulajdonosa használhatja. A bérlettel történő utazáskor a használati és a kedvezményre való jogosultságot a Szolgáltató Üzletszabály­zatában megjelölt helyeken kiváltható, ott meghatározott és érvényesített igazolvánnyal („Igazolvány VOLÁN helyijárati nyugdíjas bérletjegy használatához”), azonosító vagy jogosító kártyával stb. igazolni kell. A bérlettel történő első utazás megkezdése előtt arra – az azzal való együttes érvényességre való utalásként – a Szolgáltatónál kiváltott (érvényesített), a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott igazolvány, azonosító vagy jogosító kártya bérlettel való összetartozást kifejező megjelölését (sorszám, egyéb azonosító jel) tollal vagy golyóstollal fel kell tüntetni.

3.6. Egyéb határozmányok

A városi (helyi) autóbuszjáratok nyugdíjas bérleteire egyebekben a II/2.5.-2.6. és II/2.8. pontokban foglaltak vonatkoznak.

...

4.  65. éven felüli magyar és egyes külföldi állampolgárok kedvezménye

4.1. Jogosultság

A kedvezményre a 65. életévük betöltése napjától a magyar állampolgárok, a menekültek, a letelepedett jogállású személyek, a külön törvény meghatározása szerint (2007. évi I. törvény 1. § a/ pontja) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, valamint nemzetközi szerződés alapján a szerződés hatálya alá tartozó külföldi állampolgárok jogo­sultak.

Jogosultak még erre a kedvezményre a magyar jogszabályok alapján a nyugdíjfolyósító szerv által megállapított nyugellátásban részesülő 65. éven felüli külföldi állampolgárok a nyug­díjfolyósító szerv igazolása alapján.

4.2. A kedvezmény mértéke

A 4.1. pontban meghatározott kedvezményre jogosult 65. éven felüliek a városi (helyi) autóbuszjáratokon díjtalanul utazhatnak.

4.3. Jogosultság igazolása

A 65. évet betöltött magyar állampolgárok jogosultságukat személyazonosító igazolványukkal vagy más, a személyi azonosságot, életkort és állampolgárságot igazoló arcképes hatósági igazol­vánnyal (pl. útlevél) igazolhatják. Ezen felül a külföldről hazatelepült személyeknek a haza­települést, a menekülteknek a menekült helyzetet tartózkodási engedélyükkel is igazolniuk kell. A külföldi állampolgároknak személyazonosságukat, állampolgárságukat, életkorukat, valamint ha a nemzetközi szerződés, illetve a 4.1. pont a kedvezményhez más feltételt is meghatároz, a feltétel meglétét kell igazolniuk.

Jogosultság tekintetében az utazás napján betöltött életkor a mérvadó.

...

5.  Fogyatékkal élők és kísérőik kedvezménye

5.1. Jogosultság

A fogyatékkal élők általános menetjegy kedvezményére jogosult

a)   az a vak személy, aki külön jogszabályban meghatározott vakok személyi járadékában részesül, az erről szóló igazolás alapján, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes tagsági igazolványával rendelkezik;
b)   a hallássérült személy, ha a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvé­nyes arcképes igazolványával rendelkezik;
c)   aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül, az ezt bizonyító okirat alapján;
d)   aki az 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesül, a Magyar Államkincstár területi szervének vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság erre vonatkozó igazolása (határozata) alap­ján;
e)   az a)‑d) pontban meghatározott személlyel együtt utazó személy (kísérő).

5.2. A kedvezmény mértéke

Az 5.1. pontban meghatározott személyek a városi (helyi) autóbuszjáratokon díjtalanul utaz­hatnak.

5.3. Jogosultság igazolása

A kedvezményre jogosult vakok, a magasabb összegű családi pótlékban részesülők, továbbá az 1998. évi XXVI. törvény alapján súlyos fogyatékossági támogatásban részesülő személyek és ezek kísérői a jogosultságukat a Magyar Államkincstár vagy területi szervei vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által kiadott sorszámozott „Hatósági Igazolvánnyal” vagy az ideiglenes használatra kiadott „Hatósági bizonyítvány”-nyal és személyi azonosságuk igazolásával igazolhatják. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők és kísérőik a jogosultságukat ezzel az igazolvánnyal igazolhatják.

A hallássérültek jogosultságukat a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége arcképes tagsági igazolványának egyidejű felmutatásával igazolhatják. Az igazolványt évenként érvé­nyesíteni kell. Az előző évi érvényesítéssel az igazolvány a tárgyévben március 31-ig jogosít utazásra.

A kísérő személyazonosságát a VOLÁN nem vizsgálja. Kísérőnek az a személy tekinthető, aki a kedvezményre jogosult személlyel együtt utazik.

...

6.  Hadigondozottak, kísérőik és a hadirokkantak családtagjainak kedvezménye

6.1.  Hadigondozottak és kísérőik kedvezménye

6.1.1. Jogosultság

A kedvezményre a hadigondozottak közül a hadirokkantak és hadiözvegyek – továbbá, ha a hadirokkant kísérőre szorul, akkor a kísérője is – jogosultak.

6.1.2. A kedvezmény mértéke

A kedvezményre jogosultak a városi (helyi) autóbuszjáratokon díjtalanul utazhatnak.

6.1.3. Jogosultság igazolása

A hadirokkantak és hadiözvegyek, illetve kísérőjük a kedvezményre való jogosultságukat a lakóhely szerinti önkormányzat jegyzője által kiadott, névre szóló „Hadigondozotti igazol­vány”-nyal igazolhatják. Az igazolvány tartalmazza a hadigondozotti minősítést (hadirokkant, hadiözvegy stb.), valamint a hadirokkant kísérésének szükségességét. A kísérő kedvezményre való jogosultságát az igazolvány erre vonatkozó bejegyzése igazolja.

Amennyiben a „Hadigondozotti igazolvány” belső oldalán történt bejegyzés szerint a hadi­rokkant állandó kísérőre szorul, a hadirokkanttal együtt egy fő kísérő is díjtalanul utazhat. A kísérő személyazonosságát a Szolgáltató nem vizsgálja. Kísérőnek az személy tekinthető, aki a jogosult hadigondozottal együtt utazik.

...

6.2.  Hadirokkantak családtagjainak kedvezménye

6.2.1. Jogosultság

A kedvezményre a 75%-os vagy annál nagyobb mértékben rokkant hadirokkanttal közös háztartásban együtt élő családtag jogosult. Igényjogosult családtagnak minősül a kedvez­ményezettel közös háztartásban együtt élő házastárs (élettárs) és gyermek. A kedvezmény szempontjából gyermeknek tekintendők a 18 éven aluliak, a 26 éven aluliak abban az esetben, ha nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkeznek, továbbá életkortól függetlenül az, akire munkaképtelenség folytán magasabb összegű családi pótlék jár és ezt a kifizetőhely igazolja.

6.2.2. A kedvezmény mértéke

A kedvezményre jogosultak a városi (helyi) autóbuszjáratokon díjtalanul utazhatnak.

6.2.3. Jogosultság igazolása

A hadirokkantak kedvezményre jogosult családtagjának a jogosultságot személyazonosításra alkalmas okmánnyal és a jogosultságot megalapozó okmánnyal kell igazolnia. Ez utóbbiak különösen:

  • a családtagi kapcsolat megállapításához: a hadirokkant hadigondozotti igazolványa és a jogosult személyazonosító igazolványa vagy más, személyazonosításra alkalmas okmánya, személyi lapja, diákigazolványa, házassági anya­könyvi kivonata;
  • élettársi viszony megállapításához: önkormányzati igazolás és közös lakcím igazolása személyazonosításra alkalmas okmánnyal és személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal;
  • gyermekekre vonatkozó feltételek megállapításához: diákigazolvány, személyazonosításra alkalmas okmány, vagy más, személyazonosításra alkalmas okmány, személyi lap, emelt összegű családi pótlék folyósításáról szóló igazolás.

...

7.  A szomszédos államokban élő magyarok és családtagjaik utazási kedvezményei

7.1.  A szomszédos államokban élő magyarok és családtagjaik kedvezményes utazásainak általános feltételei

A 7.2-7.3 pontban foglalt utazási kedvezményekre jogosult a Magyarország Kormánya által erre kijelölt magyar központi közigazgatási szerve (a továbbiakban: elbíráló hatóság) által kiállított, arcképes, a személyükre szóló adatokkal ellátott, érvényes „Magyar igazolvány”-nyal, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány”-nyal rendelkező,

a)   a Horvát Köztársaságban, Szerb Köztársaságban, Romániában, a Szlovén Köztársa­ságban, a Szlovák Köztársaságban és Ukrajnában lakóhellyel rendelkező magát ma­gyar nemzetiségűnek valló személy, kivéve, ha

  • magyar állampolgárságát önkéntes lemondással veszítette el,
  • magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert azt csalárd módon szerezte meg,
  • Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jog­állást szerzett,

b)   az a) pontban meghatározott személlyel együtt élő házastársa és a közös háztar­tásukban nevelt kiskorú gyermek akkor is, ha magát nem vallja magyar nemzetisé­gűnek.

...

7.2.  A 6. életévét be nem töltött gyermek és a 65. életévét betöltött személyek kedvezménye

7.2.1. Jogosultság

A kedvezményt a 7.1. pontban megnevezett jogosultak közül a

  • a 6. életévet még be nem töltött gyermekek, valamint
  • a 65. életévüket betöltött személyek

vehetik igénybe életkoruk igazolásával.

7.2.2. A kedvezmény mértéke

A 7.2.1. pontban meghatározott személyek a helyi autóbuszjáratokon díjtalanul utazhatnak.

7.2.3. A jogosultság igazolása

A 6 év alatti és 65 év feletti életkorú jogosultak jogosultságukat a Magyar igazolványukkal, illetve a Magyar hozzátartozói igazolványukkal, és az abban szereplő születési időponttal igazolhatják.

Jogosultság tekintetében az utazás napján betöltött életkor a mérvadó.

...

7.3.  Diákkedvezmény

7.3.1. A jogosultság

A diákkedvezményre a 7.1. pontban foglalt személyek közül az alap-, közép és felsőfokú intézményében tanulmányokat folytató tanuló vagy hallgató a „Magyar igazolvány”-ába, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány”-ába bejegyzett érvényes „Diákigazolvány” alapján, illetve az igazolványok mellékletében, vagy ha az betelt, az azonos rovatokat tartalmazó „Pótfüzet”-ben, a „Diákkedvezmény” rovatban történt érvényesítés alapján jogosult.

7.3.2. A kedvezmény mértéke

A 7.3.1. pontban meghatározott személyek a 2.2 pontban meghatározott kedvezményes ”Tanulók bérlete” által nyújtott kedvezményre jogosultak.

A kedvezményes bérletek árait a Melléklet tartalmazza.

7.3.3. Érvényességi terület és időtartam

A tanulók névre szóló bérletének érvényességi területét és időtartamát a 2.3 és 2.4. pontok tartalmazzák.

7.3.4. A kedvezményes bérlet használatára vonatkozó jogosultság

A kedvezményes bérletet csak jogos tulajdonosa használhatja. A bérlettel történő utazáskor a használati és a kedvezményre való jogosultságot a tulajdonosa „Magyar igazolvány”-ával, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány”-ával és az abba bejegyzett sorszámú érvényes „Diákigazolvány”-nyal, illetve annak mellékletében vagy a hozzá tartozó „Pótfüzet”-ben a „Diákkedvezmény” rovatban történt érvényesítéssel igazolhatja. A diákigazolványt, illetve az igazolványok mellékletében vagy a hozzájuk tartozó „Pótfüzet”-ben az érvényesítést tan­évenként (az utóbbi esetekben az erre vonatkozó matrica beragasztásával és az érvényesítést igazoló aláírással és bélyegzőlenyomattal) érvényesítik.

A valamely tanévre érvényesített diákigazolvány, illetve a „Diákkedvezmény”-re vonatkozó érvényesítés a tanévet követő október 31-ig érvényes.

A bérletre a tanulónak, hallgatónak – az azzal történő első utazás előtt – diákigazolványának, illetve Magyar igazolványának, illetve Magyar hozzátartozói igazolványának sorszámát rá kell vezetnie.

7.3.5. Egyéb határozmányok

A városi (helyi) autóbuszjáratok „Tanulók bérlet”-eire egyebekben a II/2.5.-2.6. és a II/2.8. pontokban foglaltak vonatkoznak.

---

lV. Fejezet
Egyéb díjak

1.  Kézipoggyász szállítás díja

Az utasnak az autóbuszba bevihető kézipoggyászát a Szolgáltató díjtalanul szállítja.

...

2.  Élő állat szállítás díja

Tatabánya, Tata, Esztergom, Komárom, Oroszlány helységekben

A kézipoggyász méretét meghaladó vagy nem zárt szállítóeszközben szállított kutya szállításának díja azonos a járatra érvényes menetjegy árával, melyet az autóbusz vezetővel érvényesíttetni kell.

A kézipoggyász módjára, zárt szállítóeszközben szállított, a segítő kutyák (27/2009. /XII. 3./ SZMM rendelet) és a rendőrségi, valamint a vám- és pénzügyőrségi szolgálati kutyák díjtalanul szállíthatók. A segítő kutya kiképzettségét (vizsgáját) a hámján elhelyezett logóval vagy a vizsgáról kiállított tanúsítvánnyal kell igazolni. Az utazási feltételek szerint a szállítható egyéb élő állatok szállítása szintén díjtalan.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése határozatának alapján:

  • A helyi autóbuszjáratra csak szájkosárral és pórázzal ellátott kutya vihető fel.
  • A kézipoggyász módjára (ölben, táskában, dobozban stb.) szállított kutya szállítása díjtalan.
  • A nem kézipoggyász módjára szállított kutya szállítási díja azonos az érvényes menetjegy árával, kivéve a szakorvosi és állatorvosi igazolással rendelkező jelző, vakvezető, mozgáskorlátozottakat segítő, valamint terápiás kutya és rendőrségi kutya, amelyek szállítása díjtalan.
  • A kutya bérletjeggyel is szállítható (bérletigazolvánnyal együtt érvényes).

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése határozatának alapján:

1.   Az autóbuszba bevihető élő állatok és szállításuk feltételei:

a)   egy kutya, szájkosárral és pórázzal ellátva,
b)   halak, a víz kiömlése ellen megfelelően biztosított tartályban,
c)   kisebb madarak, papagájok és galambok, kalitkában elhelyezve,
d)   egyéb apró állat kosárban, ládában vagy más alkalmas tartóban,
e)   egy vadászsólyom, védősapkával ellátva,
f)    kézi poggyász módjára (ölben, táskában, dobozban stb.) szállított kutya (max. 5 kg-ig) szállítása díjtalan.

Az állatok szállítására használt eszközök (tartály, kalitka, kosár, láda stb.) tömege, terjedelme stb. nem haladhatja meg a kézipoggyászok szállítási feltételeire meghatározottakat.

A VOLÁN a forgalmi viszonyoktól függően az élő állatok szállítását tovább korlátozhatja.

2.   Élő kacsa, liba vagy pulyka az autóbusz utastérben nem szállítható.
3.   Beteg állat az autóbuszba nem vihető be.
4.   Az autóbuszba bevitt élő állatra az utasnak kell felügyelni. Ha az élő állat az utasokat magatartásával zavarhatja, vagy számukra kényelmetlenséget okoz, a VOLÁN az élő állatot a szállításból kizárhatja.
5.   Az élő állatban bekövetkezett, valamint az élő állat által harmadik személynek okozott kárért a VOLÁN csak jogszabály alapján vagy vétkessége esetén felelős - a kézipoggyászra vonatkozó feltételek szerint.
6.   Az autóbuszon ebet szájkosárral és pórázzal ellátva, csak érvényes – az ebre vonatkozó – menetjeggyel lehet szállítani.
7. A vakvezető, illetve rendőrségi eb szállítása díjtalan.

Mór Város Önkormányzat határozata alapján:

1.   Az autóbuszba utasonként bevihető élő állatok és szállításuk feltételei:

a) egy kutya, szájkosárral és pórázzal ellátva,
b) halak, a víz kiömlése ellen megfelelően biztosított tartályban,
c) kisebb madarak, papagájok és galambok, kalitkában elhelyezve,
d) egyéb apró állat kosárban, ládában vagy más alkalmas tartóban,
e) egy vadászsólyom, védősapkával ellátva.

Az állatok szállítására használt eszközök (tartály, kalitka, kosár, láda stb.) tömege, terjedelme stb. nem haladhatja meg a kézipoggyászok szállítási feltételeire meghatározottakat. A VOLÁN a forgalmi viszonyoktól függően az élő állatok szállítását tovább korlátozhatja. A segítő kutyát alkalmazó személy a menetrend szerinti autóbuszjáraton jogosult – a terápiás kutya kivételével – segítő kutyával tartózkodni és azt szájkosár nélkül használni. A segítő kutya kiképzettségét (vizsgáját) a hámján elhelyezett logóval vagy a vizsgáról kiállított tanúsítvánnyal kell igazolni. A segítő kutya az utazásból akkor zárható ki, ha az ott tartózkodók testi épségét veszélyeztető magatartást tanúsít.

2.   Élő kacsa, liba vagy pulyka az autóbusz utastérben nem szállítható.
3.   Beteg állat az autóbuszba nem vihető be.
4.   Az autóbuszba bevitt élő állatra az utasnak kell felügyelni. Ha az élő állat az utasokat magatartásával zavarhatja vagy számukra kényelmetlenséget okoz, a VOLÁN az élő állatot a szállításból kizárhatja.
5.   Az élő állatban bekövetkezet, valamint az élő állat által harmadik személynek okozott kárért a VOLÁN csak jogszabály alapján vagy vétkessége esetén felelős - a kézipoggyászra vonatkozó feltételek szerint.

---

Menetdíjak a városi (helyi) járatokon >>

- - -